A Szovjetunióról a terrorra hangolták át a kémkedést

ČTK/AP-felvételAz 1947-es nemzetbiztonsági törvény alapján megalakuló kémkedési rendszer elsősorban a szovjet, illetve a kommunista fenyegetés kezelésére lett kitalálva. A személyi állomány azon ügyködött, hogy kapcsolatba kerüljön a kommunista tömbben lévő ellenzékiekkel, magas rangú hivatalnokokat, tudósokat próbált beszervezni vagy magukat a szovjet ügynököket próbálta „átfordítani”, kettős ügynökké tenni. A tipikus CIA (Központi Hírszerző Hivatal) alkalmazott egyetemet végzett, oroszul beszélő értelmiségi volt, a Washingtont körülvevő elegáns virginiai és marylandi elővárosok lakója. Küldetése rendkívül nehéz volt, hisz a Szovjetunió a világ egyik legzártabb országa volt, külföldre pedig alig engedte állampolgárait. Ha mégis, akkor a Nyugatra utazó általában maga is KGB-s kém volt, vagy ott loholt a nyakán legalább két ügynök. Ráadásul mindkét típust a Szovjetunióban maradt családtagjaikkal zsarolhatták. ĺgy szinte lehetetlen volt bárkit is beszervezni, amerikai ügynökök Szovjetunióba küldésének esélyei pedig gyakorlatilag a nullával voltak egyenlőek. Ez magyarázza azt, hogy az elektronikus hírszerzés (lehallgatás, műholdas felderítés) vált meghatározóvá, és túlbecsülték a lehetőségeit. A hírszerzési költségvetés mindössze tizedét kapta a hírhedt CIA, a szupertitkos, lehallgatással és kódolással foglalkozó NSA (Nemzetbiztonsági Hivatal) ennek többszörösével gazdálkodott, több mint 30 000 alkalmazottja volt, és úgy eldugták a hatalmas, városnyi méretű komplexumot egy marylandi erdőség mélyén, hogy 1989-ig még a hivatal létezését is tagadták.

A KGB hatékony működésével magyarázható a rendszer harmadik jellegzetessége, a különböző amerikai ügynökségek közötti mindent átszövő titkolódzás. Alig volt információáramlás a külföldi hírszerzéssel foglalkozó CIA, és a belső elhárítást irányító FBI (Szövetségi Nyomozóiroda) között, a szinte teljesen külön utakon járó katonai kémkedésről (DIA) nem is beszélve. Az egyes ügynökségek attól tartottak, hogy a többibe beépültek a szovjet hírszerzés emberei, így igyekeztek minimumra szorítani az átadott információkat. Később az orosz levéltárak megnyitásakor kiderült, félelmük nem volt alaptalan. A KGB mindhárom szervezetben tudott informátorokat szerezni.

A fent jellemzett rendszer minden hiányossága ellenére viszonylag hatékonyan működött a hidegháborús viszonyok közepette. A probléma az volt, hogy a Szovjetunió szétesése és a kétpólusú világrendszer felbomlása után nem alakították át az új típusú kihívásokra reagálva. A gyakorlatban például a kémműholdakról jól meg lehetett figyelni a szovjet stratégiai rakétaerők mozgását, a hadsereg páncélos hadosztályai vagy a hadihajók helyzetét. A nagyvárosok milliós tömegeiben vagy vidéki területeken a helyi lakosság között elvegyülő terroristák követése azonban szinte lehetetlen. A szovjet nagykövetségek vagy a hadsereg között zajló rádióüzeneteket is le lehetett hallgatni, hogy aztán kódfejtők tömege dolgozzon a katonai és diplomáciai kódok feltörésén. A terroristák azonban aligha nyitnak nagykövetséget, s honnan tudja az NSA, hogy az arab világ 200 millió telefonjából épp melyiket kellene lehallgatni. Alkalomadtán sikerült néhány, a kommunizmusban csalódott diplomáciai fedettségben dolgozó KGB-kémet is megfordítani, sőt több magas rangú titkosszolgálati vezető is Amerikába tudott szökni. Az al-Kaida terroristáival azonban nem lehet a francia nagykövet koktélpartiján találkozni. 2001-ben még mindig a hidegháborún edződött személyi állomány adta a hírszerzés gerincét, s a rendszer semmit sem változott. A CIA operatív igazgatóságán dolgozó kb. 4 000 ügynök többsége a nagykövetségeken, diplomáciai fedettségben dolgozott, Amerikának azonban épp a legellenségesebb országokban (Irak, Irán, Afganisztán) nem volt nagykövetsége. Ráadásul kevés volt a közel- és közép-keleti nyelveken (arab, pastu, urdu, perzsa, stb.) beszélő ügynök és fordító. Annál többen tudtak oroszul.

Emellett az adatvédelmi szabályok lehetetlenné tették a potenciális belső ellenség szemmel tartását. Amerikában sem egységes személyi szám, sem egységes személyi igazolvány nem létezett, ahogy nem volt semmiféle nyilvántartás az országban dolgozó és tanuló külföldiekről, nem is beszélve az ott illegálisan tartózkodó egyénekről, akiknek a számát 8-11 millióra becsülik. (Jó részük Mexikóból szökött át illegális munkavállalás céljából, mások vízumuk lejárta után ott maradtak.)

Ehhez járult még az óriási légi forgalom. A belföldi légi járatokon laza volt az ellenőrzés, nem számoltak azzal, hogy öngyilkos merénylők eltérített gépeket bombaként használva fognak épületekbe repülni. Az USA a világ legnagyobb légi piaca, 2001-ben a világ 10 legnagyobb légitársaságából 6 amerikai volt, a 10 legforgalmasabb repülőtérből pedig öt (az első húszból már tizenkettő) az Egyesült Államokban található. Az amerikai repterek forgalmának nagy részét a belső utasforgalom adja.

Kapkodás és tűzoltás

Közvetlenül 2001. szeptember 11-e után kapkodva erősítették meg a belbiztonsági szervezeteket. 28 000 fővel növelték a repülőterek biztonsági személyzetét, megszigorodtak az ellenőrzések. Határozottan megtiltották a pilótáknak a pilótakabin ajtajának kinyitását a repülés alatt. Folyamatosan az ajtókat is megerősítették. A korábbi „tárgyalunk a terroristákkal és engedelmeskedünk nekik, hogy senkinek ne essen baja” alapelvet felváltotta a „semmiképpen sem szabad bejutniuk a pilótakabinba” elve. A repülőgépeken inkognitóban véletlenszerűen utazó fegyveres őrök (ún. air marshallok) teljesítenek szolgálatot. Az FBI a merényletek óta 1 000 fővel növelte terrorista- és kémelhárító ügynökei létszámát, a terrorellenes célokra szánt összegek megháromszorozódtak. A humán erőforrások a külföldi hírszerzés területén 63 %-kal nőttek (3 000 új ügynök), a hazai terrorelhárító állomány csaknem az egyharmadával.

A szeptember 11-i merényletek után (2001. október 26.) sebtében elfogadott, „Hazafias törvénynek” (Patriot Act) elkeresztelt, 342 oldalas amerikai jogszabály jelentős módon kiterjesztette a belbiztonsági szervezetek és a hírszerző ügynökségek jogköreit a feltételezett terroristák elleni harcban. Az FBI olyan személyes adatokba tekinthet be, mint az egészségügyi, mentális állapotra vonatkozó, tanulmányi előmenetellel kapcsolatos iratok vagy pénzügyi, banki iratok és dokumentumok. A hatóságok a fogva tartottak és ügyvédeik közötti kommunikációt is megfigyelhetik. A feltételezett terroristák telefonjainak és internetes információcseréjének megfigyelése könnyebbé válik. A hatóságok – megfelelő bírói engedéllyel – házkutatást tarthatnak, s erről csak később kell értesíteniük az érintett lakásban élőt. A Patriot Act megengedi, hogy az USA területén tartózkodó külföldi állampolgárokat vád nélkül, pusztán gyanú alapján letartóztassák, és bűncselekmény elkövetése nélkül, valamint bírósági eljárás hiányában hat hónapig tartsák fogva, vagy megtagadják beutazásukat az Egyesült Államok területére. A törvény számos terrorizmushoz kapcsolódó tettet nyilvánít bűncselekménynek (terroristák elszállásolása, segítése, pénzügyi támogatása), vagy megemeli a büntetési tételeket (korábban egy terrorista összeesküvésre készülő egyén legfeljebb ötéves börtönbüntetéssel volt sújtható).

Az Egyesült Államok Kongreszszusa mindkét házban és mindkét politikai párton belül nagy többséggel fogadta el a törvényt. A Szenátusban 98-1, a Képviselőházban 357-66 arányban szavazták meg. A törvény jórészt olyan jogkörökkel ruházta fel az amerikai hatóságokat, amelyekkel azok (főként az FBI) már korábban rendelkeztek a szervezett bűnözés elleni harcban. A törvényt átmeneti időszakra fogadták el, de már többször meghosszabbították hatályát. Ez csak kemény viták után sikerült, mivel számos honatya kifogásolta a hatóságok túlzott jogköreit. Legutóbb a Szenátus csak úgy adta áldását a törvény hatályának újbóli meghosszabbítására, hogy kikerült belőle számos sokat támadott paragrafus. Például azok, amelyek megengedték az FBI-nak az internetes levelezés megfigyelését vagy a könyvtári adatokba való betekintést.

A belbiztonsági törvény

A 2002-ben elfogadott törvény keretében (Homeleand Security Act) a belbiztonsági szervek túlnyomó többségét a Tom Ridge volt pennsylvaniai kormányzó vezetésével újonnan alakított Belbiztonsági Minisztériumba (Department of Homeland Security – DHS) integrálták 2003 júniusáig. A legfontosabb az INS (a korábbi Bevándorlási és Honosítási Hivatal) volt, amelyet teljesen szétszedtek, majd újra összeraktak a minisztérium keretén belül. A szervezetnek még a neve is megszűnt. Az INS fő bűne az volt, hogy 2002. március 11-én diákvízumot küldtek a floridai Huffman Aviation International Repülőakadémia két diákjának, Mohamed al-Attának és Marvan al-Shehhinek. Csak egy probléma volt, a két „diák” (a sors iróniájaként hajszálpontosan) hat hónappal korábban, azt a két repülőgépet vezette, amelyek a World Trade Centerbe csapódtak. A közfelháborodást okozó ügy csak arra világított rá, hogy az INS-nek semmilyen áttekintése nem volt az USA-ban tanuló kb. 550 ezer külföldi diákról, így a pilótaiskolákba járó terroristákról sem. Az INS mellett a DHS-be integrálták a parti őrséget, a vámügynökségeket és a határőrséget, a titkosszolgálatot (Secret Service – az USA hivatalos képviselőinek, a diplomáciai személyzetnek és a külföldi delegációknak a védelmével foglalkozik), valamint a más minisztériumokból átvett, a hálózati biztonsággal, energiabiztonsággal, élelmiszerbiztonsággal, nukleáris csempészettel, közlekedésbiztonsággal, biológiai, vegyi és nukleáris biztonsággal, a katasztrófavédelemmel, és az integrált mentési rendszerekkel foglalkozó ügynökségeket. A 22 korábbi ügynökség összevonásával létrejött, 180 ezer alkalmazottat foglalkoztató szuperminisztériumot nyilvánvalóan azért állították fel, hogy a különböző ügynökségek dzsungele helyett egy egységes szervezeten belül tudják hatékonyabban megszervezni a belső biztonságot.

A kémkedés nagy átszabása

A 2004. december 7-én elfogadott, a titkosszolgálati rendszer teljes átszervezését előirányzó 600 oldalas reformtörvény (Intelligence Reform and Terrorism Prevention Act) létrehozta az ún. Nemzetbiztonsági Igazgatóságot (Directorate of National Intelligence – DNI). Vezetőjét az elnök nevezi ki szenátusi jóváhagyással. Személyének függetlennek kell lennie a CIA igazgatójától. Feladata, hogy felügyelje és koordinálja a titkosszolgálatok működését és finanszírozását, megtervezze azok költségvetését. A jogszabály előírja a hírszerző és a belbiztonsági ügynökségeknek az információk megosztását, közös alapokra helyezi az iratok titkosítását és az egyének átvilágítását. Míg a DHS a belbiztonság megszervezésére született, addig a DNI azért jött létre, hogy a számtalan hírszerző szolgálattól egy helyre fussanak össze az információk, hogy véget lehessen vetni az ügynökségek közötti titkolódzásnak és rivalizálásnak. Ezzel megszűnhetnek a „bal kéz nem tudja, mit csinál a jobb” típusú helyzetek.

Az FBI-nak a törvény előírja információs-technológiai rendszerének modernizálását. (Korábban az adatvédelmi szabályok miatt az FBI nem rendelkezett szövetségi szintű, egységes számítógépes adatbázissal. ĺgy történhetett meg, hogy a 2001 júliusában és augusztusában már repülőgép-eltérítésre gyanakvó minnesotai és arizonai helyi FBI-irodák semmit sem tudtak egymás nyomozásáról.)

A törvény szövetségi bűncselekménynek nyilvánítja az embercsempészetet, a tömegpusztító fegyverek birtoklását vagy bevitelét az Egyesült Államokba, és súlyos büntetést irányoz elő a repülőgépek lelövéséhez tervezett rakéták birtoklásáért és csempészéséért. Megengedi, hogy az esküdtszéki információkat (amelyek normális esetben titkosak) megosszák a hatóságokkal a terrorista cselekmények meggátolása vagy az azokra való válaszadás céljából. Előírja a Belbiztonsági Minisztériumnak a mexikói határ intenzívebb szemmel tartását távirányítású repülőgépek segítségével. Lehetővé teszi azon külföldi állampolgárok kitoloncolását, akik külföldön katonai jellegű kiképzést kaptak terrorista szervezetektől. Előírja a Belbiztonsági Minisztériumnak, hogy az Egyesült Államok területére belépő, ill. az onnan kilépő külföldi állampolgárokról biometrikus adatokat vegyen fel (elektronikus újlenyomat, retinahártya digitális képe), hogy fejlessze a reptéri ellenőrzést, a csomagok, utasok és az áruk detektoros ellenőrzését egyaránt. Emellett a DHS feladata, hogy segítse a robbanásnak ellenálló csomagtéri konténerek, illetve szállítókonténerek fejlesztését, a repülőgépek védelmének rendszerét a földről indított rakéták ellen, és kidolgozza a biometrikus adatfelvételre támaszkodó reptéri beléptetési és biztonsági rendszert.

2010-ig 10 ezerrel, 21 ezerre növeli a határőrök számát, 4 000 új imigrációs és vámhivatalnokot vesz szolgálatba, és 40 000 új férőhelyet nyit a deportálásra váró illegálisan ott-tartózkodó külföldiek számára. Minimális standardokat állapít meg a tagállamok számára, amelyek alapján azok kiadhatják a jogosítványokat és a születési bizonyítványokat. Az Egyesült Államok ezzel elindult az egységes személyi igazolvány irányába. A törvény azonban továbbra sem akadályozza meg, hogy az egyes tagállamok jogosítványokat adjanak az illegális bevándorlóknak.

Az eredmények és a meglévő rizikók

2001. szeptember 11. után 379 egyén ellen indult bűnügyi eljárás az Egyesült Államok területén terrorizmus gyanújával, eddig mintegy kétszázan lettek elítélve vagy ismerték be bűnösségüket. (Ide tartozik az egyik repülőgépet cipőbombával felrobbantani készülő Richard Reid vagy az Afganisztánban fogságba esett, a tálibok oldalán harcoló, de amerikai állampolgár John Walker Lindh is.) 113 ember ellen indult eljárás terrorizmus finanszírozásához kapcsolódó bűncselekmények vádjával, eddig 57 elmarasztaló ítélet, ill. beismerő vallomás született. 515 külföldi egyént deportáltak az USA területéről, akiknek valamilyen módon közük volt a szeptember 11-i merényletekhez. Az al-Kaida terrorszervezet vezetőségének körülbelül kétharmada halott vagy fogságban van. (Ez természetesen főleg az őket elfogó országok, mindenekelőtt Pakisztán érdeme, de felkutatásukban nyilván nagy szerepe volt az amerikai titkosszolgálatoknak is.) A leglényegesebb persze az, hogy 2001. szeptember 11. óta nem történt merénylet az USA területén. Százszázalékos biztonságot persze még az új rendszer sem képes garantálni, különösen egy olyan nyitott és demokratikus társadalomban, mint az amerikai. A nemzetbiztonság falán továbbra is méternyi rések tátongnak néhány területen, amelyek óriási rizikót jelentenek a jövőre nézve.

A legnagyobb veszély az, hogy az ország határai továbbra is lyukasak, mint az ementáli sajt. Évente több százezer ember jut be illegálisan. A határsértőket a kitoloncoláson kívül nem szankcionálják, ezért sorozatosan megpróbálnak visszatérni (de ezt teszi az USA területéről bűncselekmények elkövetése miatt kiutasítottak többsége is). Az a tény, hogy a határok (főleg a mexikói) nem biztonságosak, valamint az, hogy lehetséges a jogosítvány megszerzése az illegális bevándorlók számára, amelyet aztán széles körben használhatnak személyazonosságuk igazolására, komoly nemzetbiztonsági rizikót jelent.

Amíg a terveknek megfelelően nem javul az országba érkező áruk vizsgálata, addig a szállítás is nagy rizikóval jár. (Évente 11,2 millió kamion és 2,2 millió vasúti vagon érkezik áruval megrakva, emellett 51 ezerszer kötnek ki az USA kikötőiben teherszállító hajók 18 millió nagyméretű konténert kirakodva. Égető szükség van ezek tömeges röntgenes átvilágítására a jelenlegi szúrópróbaszerű ellenőrzés helyett.) Emellett nagy veszélyt jelent a kézi lőfegyverek (köztük a félautomata és nagy tűzerejű fegyverek) igencsak szabad árusítása a legtöbb tagállamban. Sőt, robbanóanyagokhoz sem olyan nehéz hozzáférni. 9 500 vállalat rendelkezik engedéllyel listán lévő robbanóanyagok vásárlásához. De az is komoly gond, hogy számos, bomba előállításához szükséges, a mezőgazdaságban széleskörűen használt vegyszer teljesen szabadon beszerezhető. (Pl. az ammónium-nitrát, ebből készített bombát Timothy McVeigh és Terry Nichols, és repítette levegőbe 1995-ben az Oklahoma City-i szövetségi épületet. A merényletnek 168 áldozata volt, közöttük 19 gyerek).