A szökött diák esete

A középiskola harmadik osztályáig nem volt semmi gond a fiúval, csak az utolsó, érettségit megelőző tanévben kezdett el furcsán viselkedni. Szerelmes, gondolta osztályfőnöke, aki közel húszéves gyakorlata alatt már jó néhány ilyen távolba révedő tekintetet látott, és tudta, a tananyagot előadó pedagógus hangja ilyen esetben csak kellemes háttérzümmögés. A legényke ilyenkor valóban a mosolygós, hosszú szénfekete hajú kedvest látta maga előtt. Az oláhcigányok jellegzetes viseletében járó, tarka szoknyájával a bokáját is szemérmesen fedő kamaszlány rég nem járt már iskolába. Pedagógus barátnőm ekkor még nem sejtette, titokban a fiú is arra készül, hogy elhagyja az intézményüket. Végül meg is tette!

Együtt vettünk részt Arne B. Mann etnológus, a roma történelemkönyv szerzőjének egyik hétvégi előadássorozatán. Annak ellenére, hogy vannak oláhcigány ismerőseim, sőt egyikükkel néhány napot eltöltöttem a szülészeten, és ezt követően is összefutottunk egy kis beszélgetésre, valójában mégsem tudtam róluk semmit. Talán csak azt, hogy az egykor mágikus gyógyítással foglalkozó aciganoj, ciganosz néven emlegetettek közül valók az oláhcigányok is, akiktől az ötvenes évek közepén központi döntésre elvették a lovaikat, kocsijaikból a kerekeket, hogy többé ne vándorolhassanak. Az előadó szerint az oláhcigányok aranyhoz való mágikus kötődése is erre az időszakra vezethető vissza, amikor minden vagyonukat magukon viselték, aranygombok, -fogak, ékszerek formájában. Az özvegynek férje halála után csak az a vagyona maradt, ami rajta volt. „Nem célom bebizonyítani, hogy a roma kultúra más. Ellenkezőleg, felméréseim során döbbentem rá, hogy a fehérek és a romák részéről, egymás jellemzése nyolcvan százalékban szinte megegyezik. Az emberek cigánysághoz való viszonyát többnyire életbeli tapasztalataik, környezetükben szerzett előítéleteik befolyásolják” – jegyezte meg Arne. Az oláhcigányoknál a döntő szava a mai napig a mujalónak – a szóvivőnek – van, akit mi magyarul és szlovákul vajdának nevezünk.

Amikor tanár barátnőm arra kért magyarázatot, mi történhetett a diákjával, hogyan találhatná meg a hozzá vezető utat, az etnikum párválasztási szokásainál kereste előadónk a magyarázatot. „Próbaházasság kötése náluk az együttélés egyik bevált formája. Ha nincs pénzük a szülőknek a különleges, olykor hűségesküt sem nélkülöző kézfogó megünneplésére, arra biztatják a jegyeseket, hogy szökjenek meg. Ilyenkor nagynénihez, távoli ismerősökhöz utaznak, jelzik is olykor titkon, hogy jól vannak, nincs semmi bajuk. Tudják, hogy miután visszatérnek otthonukba, rokonaik már úgynevezett „jegyeseknek” tekintik őket. Az is megtörténhet, hogy már kicsi gyerekeknél egyezséget kötnek, a lányt „megveszik” apjától, aki később állja a nőgyógyászati költségeket, hogy igazolni tudja a lány ártatlanságát. Oláhcigány lány nem lehet utcalány, a hűtlent visszaadják az apának, akinek viszsza kell fizetnie a kapott pénzt. Egyébként monogám házasságban élnek, és az unokatestvérek közti együttélés sem ritkaság. Pedagógus ismerősöm azóta már kiderítette, hogy diákja, miután megszöktette kedvesét, később visszatért vele annak közösségébe. Megkötötték a szerény „mangavipelt”, az úgynevezett kézfogót. Egymás tenyeréből vörösbort ittak, kezüket szalaggal összekötötték, az örök összetartozás jelképeként. Az oláhcigányoknál ugyanis majd csak egy vagy két gyermek születése után kötnek hivatalos házasságot. A barátnőm diákja esetében az első baba bizony már útban van! Ha a kézfogó után nem születik utód, a férj elbocsáthatja a feleséget. A nagyszülőknek nagyobb nevelő szerep jut, mint a szülőknek, akik elsősorban az anyagi javakat kell, hogy biztosítani tudják. A keresztszülők szerepe a mai napig óriási, ha kortársak, barátok lesznek egymás gyermekeinek a keresztszülei, életük végéig magázódnak. „Nem beszélem a nyelvüket, biztosan a fiú sem, de ezek után már kezdem érteni, mit miért tesznek. Megpróbálom visszacsalogatni az iskolapadba a hamarosan apává váló diákomat. Nem lesz a kárára, hiszen el kell tartania a családját...” – jegyezte meg a minap tanár barátnőm, s most izgatottan várom, mire megy.