A szexuális zaklatás

A szexuális zaklatás külföldi esetei általában nagy publicitást élveznek a sajtóban és egyéb médiumokban, s többnyire jókora botrányt kavarnak, noha szociológiai felmérések szerint nálunk is majdnem hogy napi gyakoriságúak. Gyakran megesik, hogy a közvélemény romantikus illúziókat táplál a „jóhiszemű” felettesről, aki semmi rosszra nem gondolt. Pedig romantikáról például egy fizetésemelés szexuális hajlandósághoz kötésében szó sincs. Legfeljebb egy ősrégi csökevényről: a korlátlan tekintélytiszteletről és a bátorsághiányról. Meg a közönyről: a sértett fél fölöslegesnek tartja, hogy ujjat húzzon a felettesével. Nem igazán fogadható el az az érvelés sem, hogy a beosztott tapasztalatlan, nem eléggé felvilágosult, nem ismeri jogait, vagy esetleg otthon, családon belül is szexuális zaklatásnak van kitéve, magyarán: megszokta. Az sem lehet mentség, hogy nincs rá törvény, mármint a zaklatás elleni hathatós védelemre. Mert van: az általános emberi szabadságjogok chartája vagy a polgári törvénykönyv ide vonatkozó cikkei félremagyarázhatatlanok.

A TÖRVÉNY NEM ELÉG

Nem árt ugyanakkor hangsúlyozni, hogy az ún. szexuális diszkrimináció nem szüntethető meg ellene hozott törvénnyel, erre számos ország lehetne példa. Sok országban hoztak ilyen törvényt, a potenciális bűnösöket mégsem rettenti vissza – a törvényhozók és -alkotók ismert szomorú tapasztalata: a büntetés bevezetése nincs feltétlenül hatással a bűncselekményekre. Ha valaki lényéből eredően hajlamos arra, hogy másokat megalázzon, azt a törvény nem állítja meg. S egy ilyen törvény meghozása eredményeként további problémákkal kell számolniuk a gyengébbeknek. „Mihelyt bevezetnek egy ilyen törvényt, nem vagyok hajlandó nőket alkalmazni. Nem őrültem meg! Ekkora kockázatot nem vállalok!” – mondja egy férfi vállalkozó.

„Nem vagyok beteg. Ellenkezőleg, azt, hogy a nőnemű munkatársaimnak különböző bókokat mondok, ne adj’ isten megdicsérem a ruhájukat, egészséges dolognak tartom. Nyilván azért, mert látom, hogy ez nekik is tetszik. De ha valaki szexuális zaklatással vádolna azért, mert mondjuk, elmarasztalnám a lustasága vagy egyéb kihágása miatt, akkor valóban nem tudom, mit tehetnék” – hangzik egy másik vélemény. Való igaz: a nők is, a férfiak is szeretik, ha megdicsérik, vagy akár csak észreveszik őket. Megszokott környezetben a szokásos bókok, akárcsak az egyéb udvariassági vagy kedvességi rituálék nem természetellenesek, ellenkezőleg, a nem kívánatos monotóniát, a steril, embertelen munkavégzést oldják, teszik emberibbé...

MIRŐL IS VAN SZÓ?

Szexuális zaklatásnak számít a nem kívánt nemi közeledés, szexuális óhaj vagy bárminemű olyan viselkedés, mely a nemiséggel összefügg, abban az esetben, ha:

az ilyesfajta nyomás közvetve vagy közvetlenül egy állás odaítélésének feltételéül szolgál,

szerepet játszik bizonyos poszt betöltésének odaítélésében, munkaköri kötelezettségek megítélésében, esetleg fizetésemelés jóváhagyásában az ilyen nyomásnak való engedés vagy éppen ennek visszautasítása,

az ilyen jellegű tárgyalás tudatosan és akaratlanul is befolyásolja a munkateljesítményt, vagy a munkahelyen nem kívánatos, a munkavégzést károsan befolyásoló, félelmet keltő atmoszférát teremt.

A szexuális zaklatásnak különböző megnyilvánulási formája lehet, az ízléstelen megjegyzésektől és viccektől kezdve a tapogatáson, ártatlannak tűnő simogatáson, fenékcsipkedésen át egészen a nemi erőszakig. Mert amíg két ember kölcsönösen örömmel közeledik vagy vonzódik egymáshoz, addig flörtölésről vagy barátságról van szó, de mihelyt a kapcsolat egyoldalú, sőt mi több tiszteletlen, a másik számára kifejezetten kényelmetlen, már zaklatásról beszélünk.

Az Európai Unió államaiban komoly, részletes ajánlások kötelezik a munkaadókat arra, hogy a munkahelyen hozzák nyilvánosságra a zaklatás tilalmát, alakítsanak olyan bizottságokat, amelyekhez az esetleges érintettek panaszukkal fordulhatnak, s természetesen adekvát módon büntessék meg az elkövetőket. Svédországban például egyéves börtönbüntetés jár szexuális háborgatásért, Izlandon akár két évre is rács mögé kerülhet a tettes, ha vétke bizonyítható.

Nem számít szexuális zaklatásnak, ha egy kolléga vagy akár a főnök is, kifejezi szexuális vonzódását, esetleg találkát is kér, már ha ezzel nem kényszeríti lépésre partnerét, sőt ez neki is tetszik. Az sem illik természetesen e fogalomkörbe, ha valaki munkahelyén szerelmi viszonyt folytat kollégájával, beosztottjával, felettesével a fent említett kritériumok szerint.

A szexuális zaklatás abban a pillanatban alakulhat ki, mikor az egyik fél visszautasítja a másikat, s az hatalmának birtokában valamilyen módon ezt megtorolja. A visszautasítás nem lehet ok a zaklatásra. Ha valaki világosan a másik tudomására juttatja, hogy számára közeledése kellemetlen, akkor annak a másiknak ezt maradéktalanul respektálnia kell!

Mint ahogy mindenről, a szexuális zaklatásról is különböző elképzelések élnek a köztudatban, melyeknek azonban a legkisebb közük sincs a valósághoz. Ilyen például az a vélemény, mely szerint a szexuális zaklatásnak kinevezett valami csupán természetes, normális emberi reakció. Pedig ha valaki egy állásajánlatot szexuális szolgáltatásokhoz köt, az határozottan nem viselkedik természetes, normális emberi módon. Az a hatalmát fitogtatva eszközül használja a szexet. Ez az elfogadhatatlan módszer egyedül az emberek manipulálására szolgál, miközben mélységesen degradáló és megalázó.

Sokan azt hiszik, hogy ha a főnök találkozóra hívja beosztottját, ezzel már kimerítette a szexuális zaklatás fogalmát. Ez nem így van, viszont meg kell hagyni annak lehetőségét, hogy a meghívott ezt a találkát viszszautasítsa anélkül, hogy később ebből bármiféle kára is származhatna.

Egyre nő azoknak a száma, akik azt hangoztatják, hogy a szexuális zaklatást bírósági úton kell orvosolni. Pedig a bíróság nem sokat segíthet a zaklatott lelki állapotán vagy munkahelyi beosztásán. Ezt a problémát a legtanácsosabb a munkáltató bevonásával egyedül megoldani. Ha a munkahely nem nyújt ehhez kellő segítséget, tudatosítani kell, hogy nem méltó a tisztességes emberek munkájára, s ott kell hagyni.

HA ÖNNEL IS MEGTÖRTÉNIK?

Mindenkivel megtörténhet. Olvasunk, hallunk róla, jó tanácsokat kapunk: ne törődjünk vele, jelentsük föl, hagyjuk ott a munkahelyünket. Igen ám, de mi van akkor, ha ez valóban megtörténik? Nem olyan egyszerű nem törődni vele, még kevésbé feljelentést tenni valaki ellen, akivel nap mint nap együtt kell dolgoznia az embernek. Otthagyni a munkahelyet pedig csak az képes, akinek egyébként is biztos anyagi háttere van. Talán a fejlett nyugati társadalmak esetében helyénvaló lehet ez a tanács. Mindenképpen azt kell tudatosítani elsősorban is, ha egy fölöttes a munkahelyen azzal kényszerít valakit szexuális kapcsolatra, hogy visszautasító magatartás esetén ez befolyásolja beosztottja anyagi helyzetét, karrierjét, akkor egyértelműen beteg lelkületű emberrel állunk szemben, aki tele van komplexusokkal, s oly módon próbál szabadulni tőlük, hogy visszaél hatalmi helyzetével.

A legfontosabb, hogy Ön ilyen esetben:

Ne vádolja önmagát! Ne gondolja, hogy talán félreérthetően viselkedett, s ezzel válthatta ki a nem kívánt közeledést.

Védekezzék! Adja tudtára a kellemetlenkedőnek, hogy viselkedésével a terhére van. Ne féljen a határozott fellépéstől, a keményebb szavaktól sem, ilyen esetben megengedhetőek, hiszen ő kezdte. Ha egyértelmű figyelmeztetése is hiábavaló volna, adja oda neki ugyanezt írásban is, melynek másolatát tartsa magánál, hogy szükség esetén bizonyítékkal szolgálhasson.

Ne szenvedje el csöndben a történteket! A zaklató ugyanis arra számít, hogy szégyellősen hallgatni fog. Beszélje meg a dolgot kollégáival, hátha ők is ugyanebben a cipőben járnak. Mondja el a partnerének is.

Ha mindennek ellenére megismétlődik a helyzet, beszéljen zaklatója főnökeivel, de előtte fontolja meg, nehogy magának ártson vele. A következményeket ugyanis az elkövetőnek kellene viselnie, nem Önnek.

Ha a munkáltatója sem segít problémája megoldásában, valószínűleg nem jó cégnél dolgozik. Megéri?

Ha mégis bírósági úton óhajtja rendezni a dolgot, nálunk az alapvető emberi és szabadságjogok törvénycikkeire hivatkozhat. (ún)