A számítógép – otthon

Szóljunk néhány szót a számítógépről is. Ha otthon számítógéppel dolgozunk, természetesnek kell tartanunk, hogy a kisgyerek, mint mindent, ezt is utánozni akarja. Nem kell eltiltanunk attól, hogy munkánk végeztével ő is próbálkozzon az egér húzogatásával, a pötyögtetéssel. Hamarosan nagyon ügyes lesz, ami nem válik kárára, ha az időkorlátokat – kezdetben néhány perc, nagyobbacska gyerek esetében tíz-húsz perc – betartjuk. Arról azonban erőteljesen lebeszélnék mindenkit, hogy számítógépes játékokat vegyenek a kamaszkorúnál fiatalabb gyereknek, hogy aztán óráit megint csak egy képernyő előtt töltse a virtuális agresszió válogatott izgalmai között.

Függőség

Ahogy a játszani, vagy a mesét hallgatni nem tudás hátterében úgyszólván mindig megtaláljuk a képernyők hatását, gyakorta bukkan fel az iskolai figyelemzavarok hátterében is lehetséges összetevőként. Bánjunk hát csínján a képernyővel, ha tényleg jót akarunk gyermekünknek. És ne felejtsük el a hetvenes évek első felében végzett nyugat-németországi vizsgálat megállapításait se.

Családoknak nem is jelentéktelen összeget fizettek annak idején azért, hogy néhány hónapra lemondjanak a televíziózásról. A családok és a családtagok zöme ezt örömmel vállalta. A mélyinterjúk tanúsága szerint nemcsak a fizetségért, hanem mert arra gondoltak, hogy ezentúl majd megint mennek kirándulni, biciklizni, horgászni, újra többet fényképeznek, elolvassák az éjjeliszekrényeken felhalmozódott könyveket – és ezer más hobbinak hódolnak, amit a televízió beköltözése és uralomra jutása óta többé-kevésbé abbahagytak.

Az derült ki azonban, hogy mindezt nem csinálták! Tétlenül, rosszkedvűen tébláboltak a házban és a ház körül, vagy hanyatt fekve bámulták a mennyezetet, fejfájós állapotban. Egyszóval: megvonási tünetek léptek fel, bizonyítva, hogy a résztvevők a televíziótól függőségi állapotba kerültek, a televízió úgyszólván kábítószerként hatott, mely rabul ejtette az őt élvezőket.

(Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum Kiadó, 2001)