A rovásírásban legjobbak

A nagykaposi Erdélyi János Alapiskola tanulói több alkalommal vettek részt a Magyar Rovók és Rovásírók Országos Szövetsége által szervezett budapesti országos rovásíró versenyen.

A nagykaposi Erdélyi János Alapiskola tanulói több alkalommal vettek részt a Magyar Rovók és Rovásírók Országos Szövetsége által szervezett budapesti országos rovásíró versenyen. „A Csemadok Ung-vidéki Területi Választmányának elnöke, Kozsár Miklós három évvel ezelőtt adta kezünkbe a rovásírás abc-jével foglalkozó kis könyvet. Ezzel kezdődött az egész” – mondta Kis Berta Terézia, a nagykaposi Erdélyi János Alapiskola magyar– történelem szakos tanárnője, a rovásíró szakkör egyik vezetője. Kolléganője, Hornyákné Miczák Ildikó, akivel közösen vezetik a szakkört, ugyancsak magyar szakos pedagógus. „Nem volt nehéz a gyerekek érdeklődését felkelteni. Mindenre fogékonyak, ami új. Könnyen elsajátították az összerovás ábécéjét” – mondta Kis Berta Terézia.

Tavalyelőtt először vettek részt a Magyar Rovók és Rovásírók Országos Szövetsége által szervezett budapesti országos versenyen, és már akkor ösztönzést kaptak: a középmezőnyben végeztek. Tavaly a hetedikesek-nyolcadikosok kategóriájában Majoros Angéla az első, Tokár Ingrid a harmadik helyen végzett a 40 versenyző közül. Idén mindketten megismételték tavalyi sikerüket. Összesen 140-en indultak az országos megmérettetésen: a hazaiakon kívül erdélyi, vajdasági és felvidéki alap- és középiskolások. „A feladat kettős volt: először egy latin betűs szöveget kellett rovásírásba átültetni, majd egy másikat rovásírásosból latin betűsbe – tudtuk meg Kis Berta Teréziától. – Ezenkívül hangos felolvasás is szerepelt a versenyen. Nem egy gyerekünk folyékonyan olvassa a rovásírást.”

A versenyidő 40 perc volt: a két nagykaposi kislány 22, illetve 25 perc alatt oldotta meg a feladatokat, hibapont nélkül. A nyolc induló nagykaposi gyerek közül a nyerteseken kívül a többiek a középmezőnyben végeztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?