A rodné číslo magyar megfelelőiről

Mai írásunkban egy mindannyiunk számára ismert és gyakran használt személyes azonosító kódról, az ún. rodné číslo-ról, illetve ennek magyar, magyarországi megfelelőiről lesz szó.

A lakosságnak egységes szerkezetű számkódokkal való azonosítása a társadalombiztosítás általánossá válásához kapcsolódik. Ha a korábbi századokban egy-egy munkás betegség, rokkantság vagy öregség miatt keresetképtelenné vált, kilátástalan helyzetbe került. Ezt megelőzendő alakultak meg a különböző önkéntes munkás biztosítási szervezetek, segélyegyletek; ezek képezték alapját a későbbi társadalombiztosítási pénztáraknak. Az I. világháború után szinte minden európai államban – így Magyarországon és az akkor alakult Csehszlovákiában is – léteztek már biztosítóintézetek, mégpedig rendszerint külön a munkásoknak, a magántisztviselőknek, az államvasutak alkalmazottainak stb.

A II. világháború után sok helyütt ezeket a biztosítókat összevonták, s a társadalombiztosítást a teljes lakosságra kiterjesztették. Korábban a biztosító-intézetek biztosítottjaikról saját nyilvántartást vezettek, a teljes körű biztosítás bevezetéséhez azonban szükségessé vált egy egységes rendszer kiépítése. A biztosítottak azonosítására nevük, születési adataik és lakcímük már nem volt elegendő, ezért vezették be az ötvenes évektől kezdődően sok államban a számkódos azonosítást. Szlovákiában ezt a kódot rodné číslo-nak nevezték, s évekig a prágai nyugdíjbiztosító intézet képezte és kezelte; a szám általánosabb használatát az 1971. évi 21. számú törvény rendelte el. Jelenleg Szlovákiában az ún. rodné číslo szerepel mindenki személyi igazolványában, s egyértelmű azonosításunkra szolgál szinte minden területen, így pl. az adóhatóságnál és a Szociális Biztosítóban is.

Magyarországon hasonló volt a fejlődés, ott azonban a születési időre utaló kódot először személyi számnak, később személyazonosító jelnek, 1996 óta pedig személyi azonosítónak nevezik, az adatvédelmi törvény miatt azonban használata jóval szűkebb körű, mint nálunk. Magyarországon az adózással kapcsolatos nyilvántartásban a személynek adóazonosító jele van, a társadalom- és egészségbiztosítás területén pedig a társadalombiztosítási azonosító jel – röviden a TAJ-szám – a használatos.

Jakab István már javasolta, hogy a rodné číslo-t nevezzük az akkori magyarországi szóhasználattal egyezően személyi számnak, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a mindennapi kommunikációban a tükörfordításos születési szám az általános, a sajtóban pedig olykor ez, máskor meg a személyi szám „bukkan fel“. A magyar nyelv hivatali szintű használatának lehetősége azonban szükségessé teszi az írott gyakorlat egységesítését. Mint említettük, jelenleg Magyarországon ezt a személyes kódot személyi azonosítónak nevezik, nálunk azonban célszerűnek látszik hivatalos jellegű és írott szövegekben továbbra is a Jakab István által javasolt személyi szám kifejezést használni, mégpedig az alábbi okokból: 1. Ez a kifejezés Magyarországon továbbra is él (bár nem hivatalos), nálunk pedig már hagyománya van, azonkívül a magyarországi terminológiai változások követése ebben az esetben problémás. 2. A szlovákban a rodné číslo választását nemcsak az motiválhatta, hogy a kód a születés idejére utal, hanem az is, hogy az ún. osobné číslo a személynek egy adott intézményben használatos azonosító száma – ezt magyarul egyébként törzsszámnak nevezzük. 3. Az általam vizsgált nyelvekben a magyaréhoz hasonló a motivációja a megnevezésnek, például a mi új, plasztikkártya formájú személyi igazolványunkon (ennek neve Magyarországon személyazonosító igazolvány) ezt a számot angolul personal numbernek nevezik meg. A románban személyi kód a neve, ezért a romániai magyar kollégák szintén a személyi szám kifejezést javasolják hivatalossá tenni. Egy lehetőleg egységes Kárpát-medencei magyar hivatali-közéleti nyelvhasználat megteremtése érdekében nekünk is így kellene tennünk.