2213 rákbeteget kezeltek a komáromi kórházban – sikeresnek tartják a 2024-es évet

komáromi kórház
Komárom |

A komáromi kórháznak számos fejlesztést sikerült megvalósítania 2024-ben. Kis híján 12 ezer beteget láttak el a szakembereik.

Tavaly új, integrált emlődiagnosztikai vizsgálóhelyet indított el a komáromi kórház, ahol többféle célból végeznek akkreditált szűrővizsgálatokat. A legújabb mammográfiai technika alkalmazása mellett átlagosan több nappal csökkentek a várakozási idők is.

2024-ben összesen 11879 pácienst kezeltek a kórház osztályain. A műtőkben 4727, míg az egynapos egészséggondozás keretében 1454 beavatkozást végeztek el. A szakambulanciákon 151878 vizsgálatra került sor.

Miroslav Jaška kórházigazgató emlékeztetett, 2025-ös évet négy szülőszoba felújításával kezdték. Ez még csak a fejlesztés első szakasza volt, amelynek célja, hogy a kismamáknak maximális kényelmet és magánszférát biztosítsanak a szülés során.

A kórház egyik legfontosabb osztályának számító klinikai és radioonkológián 2213 rákbeteget vizsgáltak ki. 2024 végén a kórház belefogott az osztály fejlesztésének második szakaszába. 

Ennek keretében egy újabb lineáris gyorsítót helyeznek majd üzembe néhány hónap múlva, májusban. A műszernek köszönhetően gyorsabbak és pontosabbak lesznek a sugárkezelések. A páciensek így kevesebb „nemkívánatos“ sugárdózist kapnak, és célzatosan csak a kívánt helyeken zajlik majd a sugárkezelés a szomszédos egészséges szövetekbe való beavatkozás nélkül. (AGEL)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?