A kassai egyetemi gyermekkórház jelenleg is aktívan bekapcsolódik a rákos megbetegedésben szenvedő gyerekek kezelésébe
Modern felszerelés és ingyenes betegszállítás: Szlovákia és Ukrajna közösen szeretne javítani a rákban szenvedő gyerekeken

A kassai gyermekkórház a következő két évben számos modern eszközzel és támogató szolgáltatással bővül, amelyek elengedhetetlenek az onkológiai betegségben szenvedő legkisebb páciensek kezeléséhez. A nemzetközi projektnek köszönhetően a határ mindkét oldalán az orvosi ellátás javulása várható.
A projekt elsősorban egy európai uniós támogatásnak köszönhetően valósul meg, mely közel 422 ezer euróval támogatja tevékenységünket. Ebből az összegből közel 142 ezer a szlovák oldalon kerül felhasználásra, amelyből a kassai gyerekkórház számára különféle felszereléseket, a betegek és szülők számára pedig egy, a szállításukat biztosító járművet vásárolunk
– tolmácsolta lapunknak Miroslava Hunčíková, a projektet menedzselő Svetielka pomoci nonprofit szervezet igazgatójának szavait Monika Krišková, a kórház szóvivője. A projekt célja a legkorszerűbb berendezések biztosítása, valamint a gyermekonkológia területén az információ- és a szolgáltatások hatékony cseréjét szolgáló rendszer létrehozása. A projekt a szlovákiai és ukrajnai gyermekbetegek hozzáférését hivatott biztosítani a megfelelő egészségügyi ellátáshoz, különösen a kárpátaljai régióban.
„Célunk a technikai felszereltség, valamint a nehéz diagnózissal küzdő gyermekek légkörének és kényelmének javítása. Szeretnénk, ha tudnák, hogy nincsenek egyedül, és hogy a kezelésük emberségesebb, kedvesebb és gyorsabb is lehet” – magyarázta Hunčíková.
Számos berendezés
A gyermekkórház a projekt keretében egy multiparaméteres monitorra, elektrokardiográfra, infúziós pumpára, két plazmafertőtlenítő készülékre, valamint egy virtuális valóság alapú terápiához szükséges készülékre is szert tesz.
Az új eszközök lehetővé teszik a legkisebb betegek számára, hogy könnyen és gyorsan kommunikálhassanak az egészségügyi személyzettel, online nyomon követhessék egészségi állapotukat és egyéni kezelési terveket alakíthassanak ki
– mondta Andrej Koman, a kassai gyerekkórház igazgatója. A projekt egy új autó beszerzését is biztosítja, mely a gyermekonkológiai betegek ingyenes szállítását fogja biztosítani. A kórház meglátása szerint ez jelentősen javítja a kezelés elérhetőségét az ország egész területéről érkező családok számára.
Lelki segítség
A program fontos részét képezi a pszichoszociális szolgáltatások megvalósítása is a gyermekek és családjaik számára. Egyedülálló „szociális útmutatót” hoznak létre: egy gyakorlati kézikönyvet a szülők számára, akik gyermekük rákos megbetegedése miatt váratlan és lesújtó helyeztbe kerülnek.
Az útmutató elsősorban abban segíti majd a szülőket, hogy mire számíthatnak, hogyan kezeljék a fontos dolgokat, és milyen segítségnyújtási lehetőségek állnak rendelkezésre. Tudjuk, hogy amikor valaki ezzel a betegséggel szembesül, nemcsak orvosi kezelésre, hanem megnyugtatásra és kellő tájékoztatásra is szüksége van
– tette hozzá Hunčíková. Mint megtudtuk, a projekt keretében egy második kiadvány is készül - egy gyarkorlati útmutató a kezelés alatti étkezésről, mivel a helyes táplálkozás fontos szerepet játszik a gyógyulási folyamatban. Új terápiás lehetőségeket is kínálnak majd a betegeknek, például a művészetterápiát. Ezzel párhuzamosan szakmai szemináriumok, webináriumok és egy nemzetközi konferencia is megrendezésre kerül, ahol szlovák és ukrán szakemberek cserélnek tapasztalatot a gyermekonkológiai betegek kezelésével kapcsolatban.
„A két ország egészségügyi szakemberei közötti tájékoztatás lehetővé teszi, hogy közösen javítsuk a kezelés hatékonyságát és csökkentsük a várakozási időt, amely nagyon megterhelő a szülők és gyermekeik számára. Hiszem, hogy ez a projekt az egészségügyi ágazatban másokat is inspirálhat” – hangsúlyozta Koman.
A projektet az elkövetkezendő két évben valósítják meg, melynek eredményei várhatóan nemcsak a betegekre és az egészségügyi személyzetre, hanem a szlovákiai és ukrajnai egészségügyi rendszerek működésére is pozitív hatással lesznek. Az intelligens technológiáknak, a legmodernebb berendezéseknek, valamint az emberségre és az oktatásra helyezett hangsúlynak köszönhetően abban bíznak, hogy fő céljuk teljesülhet: a gyermekbetegek jobb, elérhetőbb és hatékonyabb ellátást kaphatnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.