Minden diagnózis egy történetet rejt

orvos k

Február 4-én volt a rákellenes világnap. A Nemzetközi Rákellenes Szövetség (UICC) globális kampányt indított Öszszeköt az egyediség (United by Unique) címmel. A kampány a daganatos betegekről való gondoskodás javításának fontosságára hívja fel a figyelmet.

2022-ben 20 millió új rákos esetet diagnosztizáltak a világon, 9,7 millióan haltak meg a betegségben. Szlovákiában évente 40 ezer új esetet jegyeznek. A kórházi kezelést illetően hosszú ideje a daganatos betegségek a második helyen állnak. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) szerint leggyorsabban a bőr-, a vastagbél- és mellrák eseteinek száma nő. A rák nemcsak egy diagnózis, hanem mélyen személyes ügy. Minden diagnózis mögött egy emberi történet van – szomorúsággal, félelemmel, fájdalommal, gyógyulással, szeretettel, örömmel és sok más érzelemmel.

„Minden rákkal kapcsolatos tapasztalat egyedülálló, megkívánja együttérzésünket és figyelmünket, hogy a betegség mögött is elsősorban az embert lássuk – mondja Eva Kováčová, a Rákellenes Liga igazgatója, majd így folytatja: – Fontos, hogy a daganatos betegek érezzék, meghallgatják és megértik őket. Közös célunk, hogy a megelőzés hatékonyabb, a kezelés eredményesebb, a túlélés pedig hosszabb legyen.”

A Nemzetközi Rákellenes Szövetség felhívja a daganatos betegek figyelmét, hogy a közösségi oldalakon közöljenek videókat vagy képeket arról, hogyan küzdöttek a betegséggel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?