A rockerek viszik a prímet

A Pollstar koncertszervező cég legfrissebb összesítése alapján a legnagyobb bevételt hozó húsz észak-amerikai koncertturné fele rockzenekarokhoz köthető. Az első helyet a több mint húsz éve sikert sikerre halmozó kanadai Cirque De Soleil nevű társulat szerezte meg.

A Pollstar koncertszervező cég legfrissebb összesítése alapján a legnagyobb bevételt hozó húsz észak-amerikai koncertturné fele rockzenekarokhoz köthető. Az első helyet a több mint húsz éve sikert sikerre halmozó kanadai Cirque De Soleil nevű társulat szerezte meg. Ez az akrobatikus mozgásszínház – amelynek hagyományos értelemben nem sok köze van a cirkuszhoz – legújabb produkciójával másfélmillió dollárt is meghaladó bevételt ért el. A lista második helyén a Bon Jovi áll, a zenekar 1 millió 256 ezer dollárt keresett. A harmadik helyet az Aerosmith szerezte meg 1 millió 115 ezer dollárral. Sajnos az énekes, Steven Tyler torokbetegsége miatt a turné félbeszakadt, így a következő hónapokban bizonyára lejjebb csúsznak a listán. Tartja negyedik helyét az angol Coldplay 922 ezer dolláros bevétellel. A TOP 10-ben találjuk még a rockerek közül a Paul Rodgers vezette Queent a hatodik helyen és a kanadai Nickelback nevű rockcsapatot a nyolcadikon. Az élcsoportban rajtuk kívül countryelőadók, illetve egy kedvelt amerikai humorista szerepel. (rockhalo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?