A Pet Shop Boys énekese segédeszköznek tartja az MI-t

dd

Neil Tennant, a legendás brit szintipop-duó, a Pet Shop Boys énekese szerint a mesterséges intelligencia (MI) hasznos eszköz is lehet a dalszerzők kezében, felesleges aggódni a zeneiparra gyakorolt kedvezőtlen hatásai miatt.

Szerinte az MI pillanatnyi ihlethiány vagy alkotói válság esetén segíthet a zenészeknek befejezni a dalokat. „A mesterséges intelligencia általi zeneszerzés nem bűn” – jelentette ki nemrég Tennant egy, a Radio Timesnak adott interjúban, játékosan utalva az It's a Sin (Ez bűn) című Pet Shop Boys-slágerére.

Tennant észrevételei elütnek a zeneiparban uralkodó általálános állásponttól. Az Amerikai Hanglemezipari Szövetség (RIAA) nemrég arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek tömegesen sértik meg a szerzői jogokat azzal, hogy zenéket használnak fel a gépi tanulás fejlesztéséhez.

A Universal Music Group (UMG) áprilisban, miután vírusként terjedt el az interneten, visszavonta a streamingszolgáltatásokból azt a dalt, amelyben mesterséges intelligencia által generált vokálok szerepeltek, és amely egy Drake és The Weeknd kooperációt imitált, miközben az eredeti előadóknak semmi közük nem volt hozzá.

A 68 éves Neil Tennant azonban sokkal optimistább a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Az említett interjúban elmesélte, mennyire meglepődött azon, hogy a menedzserük 15 éves lánya megkért egy chatbotot, hogy írjon egy Pet Shop Boys-stílusú dalt, és az eredmény rendkívül meggyőző volt.

„Van egy régebbi dalkezdeményünk, amihez 2003-ban írtunk egy refrént, de sosem fejeztük be, mert nem jutott eszembe semmia verzékhez” – mondta. „De most megadhatod a mesterséges intelligenciának a már megírt részeket, megnyomod a gombot, ésaz szépen kitölti az üres tereket. Persze lehet, hogy utána újraírod az egészet, de ettől függetlenül ez egy segédeszköz lehet” – véli az énekes-dalszerző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?