Ma, Szilveszter napján ünnepi műsorrend szerint közvetítünk, reggel 7 órától. 8 óráig hírek, névnapi köszöntő, eseménynaptár. Ezután egy órán át operettekből válogatunk – többek közt Schubert, Offenbach, Suppé, Huszka Jenő, Kálmán Imre és Johann Strauss műveiből csendülnek fel részletek. 9.
A Pátria rádió ünnepi programja
Január 1-jén, Újév napján is reggel 7 órakor indul adásunk. Ifj. Johann Strauss és Josef Strauss műveiből készített összeállítást Horváth Katalin, 8-tól 9 óráig ezt sugározzuk. Ezután ökumenikus egyházi műsorral jelentkezünk, melyben közreműködik Nagyné Révész Andrea hanvai lelkipásztor és Gábor Bertalan szepsi esperes-plébános. 9.40-től részletek hangzanak el Johann Sebastian Bach Újévi kantátájából. A Szlovák Köztársaság kikiáltásának 10. évfordulója alkalmából kerekasztal-beszélgetést hallanak Csehszlovákia kettéválásának előzményeiről, a szlovák nemzet önrendelkezési törekvéseiről és az elmúlt tíz évről. A műsor vendégei: Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, dr. Szabó Rezső, aki a Prágai tavasz idején a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke, a kilencvenes évek elején pedig elnökségi tagja volt, valamint Zászlós Gábor, a rendszerváltás utáni első kormány miniszterelnök-helyettese. A 10.05-kor kezdődő műsor szerkesztője Agócs Valéria. Ezután 11 órától az év slágerei szólnak: egyebek mellett Robbie Williams és Nicole Kidman, Enrique Iglesias, Pink, Eminem, Locomotív GT dalai. A Nótacsokrot 12.10-től sugározzuk. 13 órától a köztársasági elnök újévi beszédét, majd az újévi hangversenyt közvetítjük. 14.05-kor az elmúlt esztendő sporteseményeinek legérdekesebb mozzanatait foglaljuk össze 45 percben, azután a Benkó Dixieland Band felvételei forognak. 15.05-kor a Pulzussal folytatódik adásunk. Élőben jelentkezünk a szlovák parlament ünnepi üléséről, valamint a Szlovák Köztársaság megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából adományozott kitüntetések ünnepélyes átadásáról. Megkérdezzük az ezoterikust, mire számíthatunk 2003-ban, s azt is megtudjuk, mit ír a jövendőmondásról a Biblia. Stúdióvendégünk lesz Szabó G. László publicista. Dr. Braunsteiner Tamás traumatológustól azt kérdezzük, milyen problémákkal fordultak hozzájuk az emberek az ünnepek alatt. Nyilatkozik Farkas Ferenc, a Magyar Nemzeti Lóverseny igazgatója, a pszichológustól pedig tanácsokat kapunk, hogyan dolgozzuk fel lelkileg a jövő évi gazdasági és szociális megszorító intézkedések következményeit. A szerkesztő Melaj Erzsébet.
17 órától a Köszöntő ünnepi kiadását hallhatják, ezt követi 17.40-kor a Napzárta, és ezzel ér véget adásunk 18 órakor. (-tek)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.