A nosztalgia időszaka

Sir Elton John új válogatásalbuma elsősorban a repertoárját kevésbé ismerőknek készültSITA/AP-felvételAz utóbbi hónapokban leginkább a melegek jogaival kapcsolatos nyilatkozatai és a házassága kapcsán került a címlapokra. Legutóbb pedig a születésnapja révén, március 25-én volt hatvanéves. Ebből az alkalomból most visszatekint a pályafutására, sőt a nosztalgiázást szegről-végről már tavaly elkezdte.

A legendás sztár 2006 őszén a hetvenes évek hangzásvilágához tért vissza. Ez amúgy is divat, egyre-másra tűnnek fel az évtized pop- és rockzenéjéből ihletet merítő (ezt-azt csúnyán lenyúló) együttesek, dalszerző-előadók, s ők – ha bevallják, ha nem – gyakran merítenek Elton munkásságából is. Az énekes válaszul megmutatta a trónkövetelőknek, hogy ki az úr. Sok év után végre olyan albummal rukkolt elő, amilyet régen vártunk tőle.

Még mielőtt rátérnénk a tavalyi csúcsmunkájára, írjunk néhány gondolatot az előzményekről is. 1975-ben jelent meg Elton és szövegíró partnere, Bernie Taupin közös lemeze, a Captain Fantastic & The Brown Dirt Cowboy, amely konceptalbum formájában örökíti meg kettejük közös sikertörténetét. A korong Nagy-Britanniában az eladási lista második helyét szerezte meg, az Egyesült Államokban ez volt a Billboard magazin történetének első nagylemeze, amely az öszszesítés csúcsán debütált. Nem sokkal később Elton és Bernie összeveszett, majd az énekes népszerűsége csökkenni kezdett. Azután kibékültek egymással, de Elton képtelen volt megfordulni a lejtőn. Pályája szempontjából „jól jött neki” Diana hercegnő halála, ami bizarr, de ez az igazság. A tiszteletére átírt Candle In The Wind sikerének hatására újra reflektorfénybe került, és a következő albumai az eladás szempontjából ismét jobban teljesítettek. A hetvenes évek aranykorszakát azonban nem sikerült viszszahoznia, sőt megközelítenie sem, és ez bizonyára már sosem jön neki össze. Pontosabban: a siker tekintetében nem, a minőséget illetően ugyanis tavaly megidézte hetvenes évekbeli önmagát. Taupinnal úgy döntöttek, elkészítik az említett lemez második részét. A The Captain & The Kid – akárcsak az elődje – lazán összefüggő önéletrajzi ihletésű felvételekből áll. Elton végre bebizonyította, hogy még mindig jóval több van benne a sokszor már-már giccsesen csöpögős balladáknál. A szeptember 18-án megjelent albumról maxi CD formájában nem adtak ki dalt.

Elton idén tovább nosztalgiázik. Születésnapja alkalmából a New York-i Madison Square Gardenben adott koncertet, ahol 20 ezer rajongó előtt érdekes mód most hatvanadszor lépett fel. Március 26-án válogatáslemezzel rukkolt elő, amely a környékünkön Rocket Man – The Definitive Hits címmel került a boltokba. (Több változat készült belőle, címben is eltérőek.) Ez már a sokadik slágergyűjteménye – az előző, egy dupla válogatás 2002-ben jelent meg –, de az első, amely valóban átfogó összegzést ad a karrierjéről. A tizenhét dal tizenkét különböző albumról származik az 1970-es, nevét viselő Elton John címűtől a legutóbbi, a tavalyi The Captain & The Kid címűig bezárólag. A slágerdömpingből eredően természetesen nem a nagy rajongóknak, hanem elsősorban azoknak készült, akik kevésbé ismerik az énekes repertoárját. A korong Nagy-Britanniában az eladási lista ezüstérmes pozíciójában, az USA-ban a kilencedik helyen debütált – Elton az amerikai Billboard magazin összesítésén legutóbb 1992-ben szerepelt feljebb, a The One című nagylemezzel a nyolcadik pozícióban, az 1997-es The Big Picture cíművel szintén kilencedik volt. A szimpla CD mellett a kiadvány limitált dupla változatban is forgalomba került: a bónusz DVD-n öt eddig kiadatlan koncertfelvétel és öt videoklip kapott helyet.

Az énekesnek idén öt, a hetvenes évek első felében kiadott albuma jelenik meg felújítva deluxe verzióban: az Elton John, a Tumbleweed Connection, a Madman Across The Water, a Honky Chateau és a Don’t Shoot Me I’m Only The Piano Player címűek. A Goodbye Yellow Brick Road című pedig kétlemezes deluxe változatban kerül a boltokba.