Kultúra

A nő, aki akkor is szerette Márait, amikor az másba volt szerelmes

Az asszony, aki világhírű férje életművében csak egy titok­zatos L. be­tűként szerepel, mindene volt Márai Sándornak. Hitvese, barátja, kritikusa, de legfőképp mindent meghallgató és sok mindent elnéző társa. A csendes szövetséges, aki nélkül Márai nem nőhetett volna igazán naggyá, mert a háttérben ő volt az erő, a biztonság és a bizonyosság.
Vrabec Mária

2018. február 18. 13:16

Lola

Az írófeleségek között mégis a legkevésbé ismertek közé tartozott, még a leghűségesebb Márai-olvasók is csak a nevét ismerték. Ötvös Anna kassai helytörténészt ezért kezdte el érdekelni, ki is lehetett, milyen családból származott a finomlelkű, rendkívül művelt Matzner Ilona, azaz Lola, aki Márai mellett mindent eltűrt, és mindent elviselt. Lola könyve című művében elsőként emelte ki Márai Sándor feleségét az ismeretlenségből. 

Márai életrajzából annyit tudni lehetett, hogy a felesége is kassai volt. Hogyan lehetséges, hogy ön előtt senki nem járt utána, ki is volt a titokzatos L., akit oly gyakran említ a naplóiban? 

Ez számomra is rejtély. Én is Máraitól jutottam el Loláig, de meglepődve tapasztaltam, hogy a kassaiak is alig tudnak többet róla, mint hogy létezett. 1999-ben olvastam egy interjút Lola húgával, Kertész Zsazsával Márai Sándorról, és arra gondoltam, hogy megpróbálok utánajárni. Sajnos, Zsazsa néni és férje időközben meghalt, velük már nem tudtam beszélni, de felkerestem Kassán több olyan idős embert, akik még ismerhették a Márai családot. Ezekből a személyes visszaemlékezésekből alakult ki előttem a huszadik század eleji polgári Kassa képe, amelyben a Matzner család nagyon komoly szerepet játszott. 

Egy helytörténész számára igazi csemege lehet, amikor egyre-másra derül ki, mennyi szállal kötődött a család Kassához, és mi mindent tett a városért. 

Valóban olyan volt, mint amikor betekintünk egy vakablakon, és egy picike ponton keresztül elképesztően színes világ tárul ki előttünk. Idős embereknél kezdtem a kutatást, és ők szinte egymásnak adtak engem. Az első, egy hölgy, aki évekig Zsazsa néni kártyapartnere volt, mondott egy-két nevet. Majd azok az emberek is említettek valakit, és én mindenkihez elmentem. Azokhoz is, akikről azt mondták, hogy nem érdemes, mert csak az időmet vesztegetem. Ám minden beszélgetés egy lépéssel tovább vitt. 

Így jutott el ahhoz az öregúrhoz is, aki Zsazsa néni fényképalbumát őrizte, benne sok fotóval Loláról és Márairól? 

Ez az idős úr műgyűjtő volt, ismerte a kassai polgári családokat, bejáratos volt hozzájuk, és gyakran vásárolt is tőlük különböző régiségeket. Amikor Kertész Gábor bácsi meghalt, az autó ott maradt Zsazsa néninek, de ő nem vezetett, és ez az úr felajánlotta neki, hogy ha kell, hozza-viszi. Gondolom, ebben lehetett némi kalkuláció is, talán azt remélhette, hogy így még közelebb férkőzhet hozzá, és több értékes tárgyat vásárolhat meg. Kassán szinte mindenki ismerte a Kertész házaspárt, mert hatósági fordítók voltak, és sok emberrel kerültek kapcsolatba, de mindenki azt mondta, hogy Zsazsa néni élete végéig nagyon bizalmatlan és távolságtartó, volt. 2001-ben halt meg, 1999-ig élt Kassán, és mielőtt elköltözött Haifára, úgy tudom, teljesen felszámolta a lakását. Ekkor kerülhetett a fényképalbum az említett régiségkereskedőhöz, akihez én 2010-ben jutottam el. Nem is igazán tulajdonított neki nagy értéket, egyszerűen csak szerette a régi képeket. Elmondtam neki, hogy ez nem egy közönséges családi album, hanem irodalomtörténeti értéke van. Felajánlotta, hogy vegyem meg, és kezdjek vele, amit akarok. Most tehát az én tulajdonom, de a Petőfi Irodalmi Múzeumban van letétben. A kevés fotóról, amelyeken Márai Sándor és Lola látható, valami különös harmónia sugárzik. Pedig Márai írásaiból arra lehet következtetni, hogy nem volt különösebben nagy véleménnyel a nőkről, úgy tartotta, csak gyengítik a férfiakat. 

Lola volt a kivétel? 

Lola volt a másik fele, de ez lehet, hogy Márai számára is csak élete második felében derült ki. Ha a fotóikról derű sugárzik, ez elsősorban Lolának köszönhető, ő volt az a kiegyensúlyozott, harmonikus személyiség, aki elcsitította a viharokat. Mert a kapcsolatuk egyáltalán nem volt felhőtlen, de minden gond és baj ellenére nagyon erősen összetartoztak. 

Azt ki lehet mondani, hogy Márai többet nyert ezzel a házassággal, mint Lola? 

Ezt nem tudjuk, mert Lola naplói még nem nyilvánosak, tehát nem tudjuk, ő hogyan élte meg a viharokat. De az író számára valószínűleg kényelmesebb volt ez a kapcsolat, az Egy polgár vallomásaiban is úgy jellemezte, hogy sokáig olyan volt, mint egy ápoló és egy ápolt viszonya, amelyben természetesen magát értette az ápolton. Lola gyengéd figyelemmel, megértéssel viszonyult hozzá, és mindenben kiszolgálta. De abban biztos vagyok, hogy tudatosan vállalta ezt a szerepet. 

Az írót csodálta ennyire?

Mert rendkívül művelt, tájékozott nő volt, aki már lánykorában is sokat sportolt, utazott. Olyan nagypolgári családban nőtt fel, ahol nagyobb ambíciói is lehettek volna, mint hogy kiszolgálja a férjét. A Matznerek Kassa legbefolyásosabb családjai közé tartoztak, anyai nagyapjáról, Moskovics Jakab orvosról még évtizedekkel a halála után is tisztelettel beszéltek a városban. Felesége, Korn Mária jótékonysági nőegyletekben tevékenykedett, szinte nem létezett olyan kassai egyesület, amelynek ne lett volna tagja. Lola édesanyja, Irén tehát olyan családban nőtt fel, ahol hagyomány volt a jótékonyság és az emberszeretet, és ezt a hozzáállást tanulta tőle Lola is. Azt hiszem, ő Márait mint embert csodálta, a tartását és az okosságát, mert intelligenciában és műveltségben abszolút egy szinten voltak. Köztudott, hogy ő volt Márai műveinek az első olvasója, és az író nagyon adott a véleményére. 

Kosztolányiné Harmos Ilona, aki szinte minden írófeleséget kifigurázott, egyedül Lolát nem vette a szájára. Úgy írt róla, mint egy nagyon finom, diszkrét és békülékeny teremtésről. Ez a kép bontakozott ki ön előtt is a kutatásai során? 

Egy nagyon erős, magabiztos nőt láttam, aki tudta, mit vállal. Fontos ebben a történetben az a nagypolgári miliő, amelyben felnőtt és a család, amelyből származott. Otthon azt látta, mennyire fontos a nagypapa, majd az édesapa munkája, és hogy a nagymama, majd az ő édesanyja is hogyan tudta ezt a háttérből támogatni. A Moskovicsoknál és a Matznereknél mindig a családi összetartozás, egymás megbecsülése volt a fontos. Lola számára ezért nem lehetett másodrendű feladat, hogy ő feleség, mert ezt tartotta természetesnek.

Kiderült valami abból, mennyire élt társasági életet, mivel teltek a napjai amellett, hogy a férje kéziratait olvasta? 

Nem volt tipikus írófeleség, nem járt kávéházakba, szerintem ő ennél diszkrétebb volt. Biztosan volt egy szűk baráti körük, színházba, vacsorákra járhattak, nagypolgári, de visszafogott életet élhettek. Lola minden körülmények között a hátteret biztosította, azt, hogy Sándor nyugodtan tudjon írni.

Ez kielégíthette őt, nincs jele annak, hogy többre, másra vágyott? 

Erre utaló jeleket nem találtam, de az érzéseiről csak a naplóiból tudhatunk meg többet. Lola nagyon erős és határozott egyéniség volt, maga választotta a feleség szerepét. Csak a mi mai szemszögünkből került háttérbe, akkor egy ismert és elismert író felesége volt. 

A Matzner család hogyan fogadta, hogy lányuk ugyan köztiszteletben álló családból származó, mégis kétes egzisztenciájú újságíróhoz ment feleségül? 

Lola édesapja, Matzner Sámuel lapkiadó volt, a Felsőmagyarország, majd a Kassai Napló tulajdonosa, így pontosan tudta, hogyan élnek az újságírók, és hogy mennyire bizonytalan lét ez. A visszaemlékezésekből mégis az a kép alakult ki előttem, hogy hamar megbékélt a lánya választásával, később pedig kifejezetten jó viszonyban volt Máraival. Erre utalnak azok a Márai-könyvek is, amelyeket Zsazsa néni élete végén ajándékozott a kassai Márai Sándor-emlékszobának, és amelyeket az író az apósának dedikált. Abból, amit a hozzátartozók elmondtak nekem, arra következtettem, hogy Lola édesanyja, Matzner Irén nehezebben békélt meg lánya döntésével. Úgy gondolom, soha nem fogadta el igazán Márait, talán ez lehetett az oka annak, hogy Lola, már férjes asszonyként, inkább egyedül, a férje nélkül látogatta a szüleit. 

A legenda szerint Márai megszöktette Lolát, a könyvéből viszont kiderül, hogy végül Lola édesapja volt az esküvői tanújuk. Hogy is volt ez akkor? 

Ezt a történetet Zsazsa néni fia írta meg nekem, és kiderült, hogy nem volt annyira vadregényes, inkább nagypolgárokhoz illően disztingvált. Lola és Sándor Berlinben ismerkedett meg, ahol Márai újságíróként dolgozott, Lolát pedig felejteni küldték, mert dacolva a szülői akarattal elutasította a kiszemelt vőlegényt, Aczél Ferencet. A pár találkozása sorsszerű volt, Márai az Egy polgár vallomásaiban megírta, hogy „mindketten tudtuk, itt már nem lehet semmit csinálni”. A Matzner családot rettenetesen felháborította, hogy valami szövődik Berlinben, és Lola apja – szerintem a felesége sugallatára – detektívet fogadott, hogy figyeltesse lányát. Később Lola Budapestre utazott ruhát varratni, és amikor a berlini detektív jelentette, hogy Márai is Budapestre tart, a mama valószínűleg rögtön a fiatalok után küldte a papát, nehogy valami végzeteset kövessenek el. A papa azonban fontosabbnak tartotta a lánya boldogságát, és ahelyett, hogy erőszakkal hazavitte volna Lolát, beállt esküvői tanúnak. Úgy gondolom, a fiatalok annyira eltökéltek voltak, hogy nem is lehetett volna őket eltántorítani a szándékuktól. A mama vélhetően nem dicsérte meg a papát, miután hazajött Pestről a hírrel, hogy férjhez adta a lányát, de már csak abban bízhatott, hogy úgysem tart soká ez a házasság.

Az Egy polgár vallomásaiból is kiderül, hogy mindenki a házasságuk végét várta, gyerekes fellángolásnak tartotta. Miért maradtak mégis együtt? 

Kezdetben dacból, hogy bebizonyítsák, jól döntöttek, aztán Lola állhatatosságának köszönhetően. Amikor Lola Firenzéből hazautazott Kassára, Márai már bele is élte magát, hogy ez a házasság ennyi volt, és ő újra szabad, de Lola egyszer csak visszatért némi készpénzzel meg egy rúd szalámival, és ott folytatták, ahol abbahagyták. Meggyőződésem, hogy Lola döntése volt, és végig rajta múlott, hogy együtt maradtak. 

Az sem lehetett egyszerű, ahogy felül tudott emelkedni Márai szerelmi fellángolásain Mezei Mária vagy Tolnay Klári iránt.

És még ki tudja, hány ilyen lehetett. Lola nemcsak művelt volt, hanem bölcs is, és volt annyi önbizalma, hogy tudja, mit jelent Márai számára. Nem volt kicsinyes, felül tudott emelkedni ezeken az epizódokon, mert tudta, hogy különb a többinél, és akkor is képes volt szeretni a férjét, amikor az másokba volt szerelmes. Valahogy azt képzelem, hogy nagyon elegánsan kezelte ezeket a megalázó helyzeteket. Ezt a magatartást is a családjából hozta, hogy egy nő nem törik össze, és nem mutatja, mi fáj. Karinthyné, aki a nyilvánosság előtt élte az életét, valószínűleg nagyon közönségesnek tűnhetett Lola számára, mert ő ízig-vérig úrinő volt, és ez biztos nagyon sokat nyomott a latban Márainál is. Szigeti Gábor Mezei-Márai szerelem című könyvében van egy rész, ahol Mezei Mária emlékszik vissza arra, amikor elment a tudományos akadémiára Márai székfoglalójára. Lola is ott volt, és Mezei Mária, a szerető, úgy írta őt le, hogy milyen szép és milyen nemes volt. Lola biztosan tudta, kivel áll szemben, mégis úgy tudott viselkedni, hogy Mezei Mária elszégyellte magát. Lehet, hogy utána otthon sírt, de ez nem tartozott senkire. Csodálatosan erős és elegáns nő lehetett.

Egyetlen gyermekük haláláról Márai gyakran írt, de az csak a barátaiknak írt leveleikből derült ki, hogy Lola még ezt megelőzően, 1922 szilveszterén Párizsban elvetélt. Lehet többet is tudni arról, hogy ez mennyire viselte meg őket? 

Megpróbáltam az összes olyan levelet felkutatni, amelyeket az 1920-as években írtak Máraiék, és amikor rábukkantam a Bölöniéknek írt levélre, nagyon megdöbbentem. Az Egy polgár vallomásaiban ugyan írt arról Márai, hogy Lolát hirtelen meg kellett operálni, de az okot nem tárta fel, úgy gondolta, hogy a legbensőbb magánéletük nem tartozik a nyilvánosságra. Később, 1939 februárjában megszületett fiuk, Kristófka, aki hathetes korában meghalt. Erről a tragédiáról Márai Sándor minden naplójában megemlékezik, soha nem tudta feldolgozni, és amint az Egy kisgyermek halálára című versében írta, megbocsátani sem senkinek, soha. Ez a tragédia egész életükre rányomta a bélyegét, ezért is tarthatták fontosnak, hogy örökbe fogadjanak egy árva kisfiút, Babócsai Jánoskát. Arról sem tudunk sokat, hogyan találtak rá Leányfalun, ahol Budapest ostromát vészelte át a házaspár. Bármennyire kerestem ennek a forrásait, sehol nincs igazán részletezve a dolog. Annyi biztos, hogy Márai nagyon szerette a fiát, és amikor Lola halálát követően János is meghalt, nem látta tovább értelmét az életének.

Kutat még tovább? Folytatódik a történet? 

Sok anyagom gyűlt össze Márai gyermekkorával és a korabeli Kas­sával kapcsolatban, ezen a vonalon folytatom. Lola történetét Párizsban kellene tovább göngyölíteni, így biztatnám azokat a történészeket, akik tudnak franciául, vágjanak bele. A Márairól alkotott képünket is árnyalná, ha jobban megismernénk Lolát. Azt hiszem, a valóságban sokkal érzékenyebb volt, mint amilyennek az írásaiban mutatta magát, csak úriemberhez méltón jól leplezte az érzéseit.
 

„Ültünk a Kurfürstendammon a teaszalonban, félórája beszélgettünk már, aztán hallgattunk és néztük a táncolókat. Ennek a délutánnak minden részletére különös élességgel emlékszem. Úgyszólván nem is beszéltünk még személyes dolgainkról, s már kissé gondterhesen ültem mellette, bámultam a táncot, s arra gondoltam, miből élünk majd meg. Az alapérzés, amely két ember kapcsolatának jelentőségét meghatározza, félreérthetetlen (...) A megismerés, a tökéletes megismerés sohasem idill. Szomorúan baktattunk haza. Mikor a kapuban elváltunk, észrevettem, hogy sír.  Mindketten igen nagy zavarban voltunk. Semmi esetre sem voltam az, amit vidéki családokban partinak neveznek. Nem voltam még huszonhárom éves, költő voltam és alkalmi jövedelmekből éltem. Négy hónap múlva elvettem feleségül.”  (Egy polgár vallomásai)

„Családjaink nem vették komolyan házasságunkat, teljesen reánk bízták, hol akarunk élni és milyen formát adunk életünknek. Várták a végét e nevetséges gyerekházasságnak, s nem kételkedtek benne, hogy néhány hónap múlva csakugyan vége is lesz.” (Egy polgár vallomásai)

„Megszoktam, hogy szeretek valakit, s aztán elfelejtem. Lolát persze nem lehetett elfelejteni.(...)Lola rögtön az első hetekben sokáig sírt, érezte, hogy valami nincsen rendben, és – sokkal finomabb ösztöneivel – érezte azt is, hogy nehéz, majdnem lehetetlen itt már rendbehozni valamit. Összeszorított fogakkal, dacosan maradtunk együtt Olyan »majd mi megmutatjuk« magatartás volt ez kifelé, családjaink és barátaink előtt (…) Lola föltétel nélkül hitt bennem.” (Egy polgár vallomásai)

„A firenzei pályaudvaron sokáig álltam, néztem a vonat után, mely hazavitte, nagy zavarban bámészkodtam, s nem tudtam, mit kívánjak inkább, jöjjön-e vissza, vagy váljunk el, éljünk-e, haljunk-e s micsoda gonosz jegy alatt élünk, mióta összekerültünk. Még nagyon fiatalok voltunk, szétválhattunk volna. Mindenesetre ottmaradtam Firenzében.” (Egy polgár vallomásai)

„…olyan fájdalmat érzek, amit nehéz elviselni, hatvankét éven át mindent neki olvastam először, minden ilyen írást. Most már nincs kinek olvasni…” (Napló)

„Különös erővel állott mellettem, s biztosan tudom, hogy a legnehezebben ő segített át. Ilyen erőfeszítésekre férfiak alig, nők is csak kivételes esetekben képesek. Ez a lélek – Lola jelleme – csaknem kifogyhatatlan készletekből kölcsönzött és pazarolt. ” (Egy polgár vallomásai)

„Ma éjjel elmondta a mindent. Hosszú szerelmi vallomás a minden. Az a szerelmi vallomás, amit hatvankét éven át vártam, de közben mindig valahogy másról beszéltünk.(...) Elmondja, hogy szeretett, csak engem szeretett szerelemmel, szeretett hatvankét éven át. (...) Sokáig tart a vallomás. Hajnal felé elakad a szava, ismétel két-három szót, mint mikor a hanglemez egyik rovátkájában megakad a tű, és a lemez forog, de már csak ugyanazt ismétli. A szerelmi vallomásnak vége. Ezt is megéltem.” (Napló)

„Lola anyám, lányom, barátom, szeretőm, gyermekem volt” (Márai levele Szőnyi Zsuzsának)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Vlcan

A gazdák fellélegezhetnek, továbbra is működhet az Agrárkifizető Ügynökség

Párkány

Kik voltak a párkányi csatában harcoló magyarok?

korcok

Korčok: próbálják a szlovákiai magyarok a világot egy percig a mi szemünkkel látni

A négy „víziorgonasíp” és a dombormű annyira összetartozott, hogy talán fel sem tűnne, ha egyszer csak újra ott találnánk reggel. (Kép: megyei könyvtár)

Nosztalgiázzunk a 750 éves Győr utolsó fél évszázadáról! 

ez

Meg akarták tudni, milyen érzés ölni, ezért kegyetlenül meggyilkoltak egy 47 éves kőművest

v

Okos játékkal győzött a DAC Zsolnán

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.