A műfordító jubileuma

Somogyi Tibor felvételeKolléganőm és hajdani évfolyamtársam, F. Kováts Piroska jubileuma alkalmából ez a szép Kálnoky-vers jutott eszembe, hisz végül is minden műfordítóra jellemző ez a komor ítélet, hisz mindannyian azt tesszük, amit Kálnoky oly pontosan megfogalmazott. Más kérdés persze, hogy ki milyen színvonalon cselekszi ezt. A hajdani, cseh/szlovákiai magyar műfordítás, mennyiségileg legalábbis, tiszteletreméltó termést produkált. Kiadóink, főként a „nagy Madách” s elődei évente több tucat szlovák és cseh könyvet dobtak a magyar könyvpiacra, s ezek nagy részének fordítását a mi műfordítóink végezték el. Sajnos, a mennyiségnek megfelelő szinten, úgy általában. A fordítások nagy része selejt volt (még szerencse, hogy ezek nagy része másod- s harmadrendű cseh és szlovák regények s ifjúsági könyvek magyarításai voltak). S hogy a sok középszer között akadt néhány kiemelkedő teljesítmény is, azt elsősorban egy-két rendkívüli műfordítónknak köszönhetjük. Közéjük tartozik idei két jubilánsunk: Mayer Judit, aki nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, s a mostani jubiláns, F. Kováts Piroska.

Noha majd félévszázada történt, pontosan emlékszem még az első találkozásunkra. Ez pedig 1956 szeptember elején történt, amikor is első ismerkedésre futott össze az immár legendás magyar-szlovák szakos irodalmár évfolyam Turczel tanár úr vezénylete alatt: Tőzsér Árpád, Kulcsár Tibor, jómagam, s még néhányan, főleg fiúk (Gergely Jóska, Mórocz Karcsi például), s köztünk egy-két leányzó, például Kováts Piroska. Ha jól emlékszem első eszmecseréinkre, akkor úgy tűnt, ő lesz közülünk az igazán elhivatott alkotó irodalmár, talán éppen az alig bontakozó cseh/szlovákiai magyar költészet megújítója. Komáromból jött, ahogy Tőzsér, Koncsol, Zs. Nagy Lajos is, az akkor még ott tanító Turczel Lajos keze alól, s alighanem a legtájékozottabb volt közöttünk.

Máig hiszem, hogy nagy kára irodalmunknak, hogy Piroska, szerénysége miatt, s ha jól tudom, családi okokból (férjhez ment, haza kényszerült Komáromba) teljesen eltűnt az irodalmunk látószögéből. Évek, évtizedek múlva került csak újra elő, midőn Pozsonyba menekült vissza a nyilván elviselhetetlen kisvárosi-gimnáziumi robot elől, s ő is a hajdani Madách Kiadóban kötött ki, hál istennek. Jól emlékszem akkori megkönnyebbülésére, hogy mennyivel könnyebb s örömtelibb számára ez a munka (mármint a kiadói-fordítói robot(?!)), mint a tanítás volt. S akkor kezdett újra föltűnni az F. Kováts Piroska neve irodalmunk közvéleménye előtt. Egyrészt mint szerkesztő, másrészt mint műfordító. Számtalan szlovák és cseh könyvet fordított magyarra az elmúlt húsz-harminc esztendőben, nagyrészt persze ő is átlagmunkákat. De hogy végül is fogalom lett a neve, azt bizonyítja, hogy a rutinmunkák között akadtak kivételes magaslatok is. Jómagam például kivételes teljesítménynek tartottam már annak idején, 1978-ban a Pannóniai legendák című kötetet, a szláv apostolok, Konstantin és Metód legendáit, melyeket Ján Stanislav szlovák átköltése nyomán Kováts Piroska magyarított, s amelyért műfordítói Madách-díjjal tüntették ki. Aztán említhetném a hosszú némaságra ítélt Dominik Tatarka híres regényének, a Reverendás köztársaságnak az átültetését, valamint Dušan Šimko regényének, az Esterházy lakájának magyar verzióját, melyért épp az idén nívódíjat kapott.

S most, íme a jubileum. Kívánjunk neki további hosszú alkotó éveket, esetleg az eredeti művek terén is, s fejezzük be, ahogy kezdtük Kálnoky versével:

„Talán kincset kapott, de nem kímélte,

s mint a krumplicukrot, olcsón kimérte.”

Mert:

„ha rendelésre új munkába kezdett,

lefarigcsált szívéből egy gerezdet.”