A mikropiac megasztárjai

Ez némiképp csalódás, hiszen azt ígérték, hogy a zuhanyzó alól fogják nekünk kirángatni a tehetségeket. De így is olyanokat hallunk, akiket legtöbbünk még soha, sehol nem hallhatott, és néhányan valóban a szobájuk magányából kerültek a széles nyilvánosságot jelentő képernyőre.

Bevallom, sosem szimpatizáltam a sztárcsinálás eme formájával. Figyelemmel kísértem egy-két külföldi műsort, s láttam, ahogy a játékosoknak titulált sztárjelöltekkel bántak; csak eszközök voltak arra, hogy a producerek megmutassák nekünk, nézőknek, hogyan készül a sztár meg a sztárcsapat. Már a műsorban alakítgatták őket a könnyűzene nagyurai, hogy minél nagyobb nézettséget hozzanak, és később jó sokan megvegyék a lemezeiket. Megmondták nekik, milyenek legyenek, mik a piac követelményei, s a végén a szerencsétlenek rájöttek, hogy ők csak bábuk, akiket kötélen rángatnak. Egy, esetleg két lemez után a karrierjük véget ért; vagy dobták őket, vagy maguktól intettek búcsút a zeneiparnak, s bizony az esetek többségében mindenki meggazdagodott a produkciókból, csak a legérintettebbek nem, akik vásárra vitték a bőrüket. De innentől kezdve sorsuk senkit sem érdekelt, hiszen, miután eltűntek a reflektorfényből, jöttek az új sztárjelöltek. Ezért nem hittem a Megasztárban sem, féltettem (és mind a mai napig féltem) a valóban tehetséges fiatalokat.

Az elmúlt évek magyar televíziós tehetségkutatói nem tudtak tartósan pályára állítani új csillagokat. A Popsztárok című műsorban feltűnt ötös fogat, a Sugar & Spice már az első albumot követően feloszlott, pedig a két fiú és a három lány – kettő közülük szlovákiai magyar – legalább annyi tehetségről tettek tanúbizonyságot, mint a Megasztár versenyzői. A Kozso-féle csapatról, az Üstökös című műsorban létrehozott All 4 Love-ról pedig még ennyit sem jegyezhetett fel a magyar zenetörténet; hiába verték nézettségben a Popsztárokat, ők még korábban eltűntek a popzene süllyesztőjében, mint a Sugar & Spice.

A Megasztár is úgy kezdődött, mint az összes többi. A néző pár perc alatt meggyőződhetett arról, hogy az ország valamennyi önjelölt, csekély értelmű zenebohóca benevezett a versengésbe. Ezzel szemben most bejön a színpadra az énekesnő, és tényleg leesik az állunk. Meglepetésre nem hozzá illő számot választ, hanem Joe Cockertől kölcsönöz egy dalt, és íme a varázslat: sikerrel nőiesíti. Ennek ellenére mégsem jut tovább. De annyira erős a mezőny, hogy ez érthető.

Érdemes kitérni a zsűrire is, amelynek tulajdonképpen csak az elődöntők során volt feladata, a döntőkben nincs, pontosabban nem igazán világos, hogy mi a szerepe. Pierrot az egyik műsorban be is vallotta, hogy a döntőbe bejutott sztárjelöltek sokkal jobban énekelnek nála. És innentől kezdve nincs miről beszélni! A műsor külföldi változatának döntőjében a zsűri és a közönség együttesen szavaz, ám a magyar változatban kizárólag a közönségre hárul a feladat. Ez a készítők szerint azért szerencsés, mert így maguk a leendő vásárlók jelzik, hogy mire volnának vevők. A kérdés csak az, hogy akik most egy-egy sztárjelöltre küldözgetik az emelt díjas sms-eket, vajon megveszik-e majd az illető lemezét. De térjünk vissza a zsűrire és az elődöntőkre. Presser Gábor visszafogottan nyilatkozott, és senkit nem küldött el sehova, ha valami éppen nem sikerült. Ezzel szemben Pély Barnabás néhány keresetlen szóval földbe döngölt bárkit. De leginkább Soma, akit a tévénézők többsége sosem hallott énekelni! Bár együtt érző hangon, de egyértelműen frusztrálta a legtöbb jelöltet. Bakács Tibor Settenkedő pedig képes volt egy kissé molett, nem túl magabiztos mozgású, ám egészen kivételes hangú lánynak felróni, hogy idétlenül mozog a színpadon. Neki esélye sem volt bejutni a döntőbe, hiszen a tévécsatornának nyilván az az érdeke, hogy valódi sztárok szülessenek, akiknek nemcsak a hangjuk, hanem a csípőmozgásuk is eladható.

Jeszenszky Zsolt, a MAHASZ (Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége) sajtóreferense hivatalból figyeli a poppiacot. „A Megasztár közelebb hozza a szereplőket, mint az eddigi műsorok, többet árul el róluk, ezáltal szimpatikusabbá teszi a versenyzőket. Tehetségesnek lenni és sztárnak lenni azonban nem azonos, sztárszerepre alkalmas győztest kellene kiválasztani. A hasonló típusú nemzetközi műsorok szereplői erősebbek; tudatosabbak és felkészültebbek a rájuk váró feladatra, és az őket kiszolgáló zeneipar számára is tágabbak a lehetőségek arra, hogy valóban sztárt faragjanak belőlük” – nyilatkozta Jeszenszky.

Pierrot szerint értelmetlen öszszehasonlítani a nyugati és a magyar fiatalok muzikalitását; mint mondta, óvakodna a sztereotípiáktól. „A feltörekvő tehetségek Magyarországon mindenképpen hátránnyal indulnak a nyugatiakkal szemben, a kicsi piac, a kereskedelmi média által lepusztított közízlés és a relatíve fiatal popipar félprofesszionális volta miatt. Ebben a környezetben nem véletlen, hogy az eddigi tehetségkutatós együttesek – leginkább vegyes felállású diszkócsapatok – szezonális termékeknek bizonyultak. Én leszek a Megasztár győztesének producere, és noha garantálom a minőséget, a sikert azonban nem tudom. A felelősség megoszlik a produkció gazdái, azaz a kiadó, a terjesztő, az előadó és a befogadó közönség között” – mondta. Pierrot már bizonyított az elmúlt évtizedben, hiszen mint producer és szerző nemcsak saját albumai, hanem többek között Sipos F. Tamás és a Pa-Dö-Dő sikerei mögött is ő állt, manapság pedig a Ganxsta Zolee és a Kartel producere.

Kalmár András. a TV2 kreatív producere, a Megasztár-stáb egyik vezető tagja elmondta, hogy a győztes zenei karrierjébe a csatorna nem kíván beleszólni. „Vannak terveink a nyertessel, de a tévé nem szól bele abba, amihez nem ért. Egyelőre nem tudni, ki, vagy melyik iroda menedzseli majd a győztest; ami biztos, hogy a kiadó a Sony Music lesz, a producer pedig Pierrot” – nyilatkozta Kalmár, aki elárulta azt is, hogy nagy az érdeklődés a Megasztár összes, jól szereplő előadója iránt; sőt a már jóval korábban kiesett versenyzőket is szerződtetnék a kiadók.

Mindent összevetve, ne annak örüljünk, hogy lesz egy megasztár, hanem annak, hogy van sok tehetség, kiváló előadó, akik bizonyára a jövőben is képesek lesznek bennünket meglepni. A megasztárság úgyis mindig illúzió! Arról meg egyelőre ne beszéljünk, mi vár rájuk. Hogy mennyi csatát kell majd megvívniuk, ha ragaszkodnak az elképzeléseikhez, és önmaguk akarnak maradni ebben a könyörtelen zenevilágban. (péjé, sulinet, hvg.hu)