,,A mese felvértez és bátorít”

Kóka Rozália a Pozsonyi CasinóbanKönözsi István felvételeA Pozsonyi Casinóban a bukovinai székelyek történetéről tartott előadást. Nehéz gyerekkora volt, mégis akkor kapta meg az élettől azt, ami meghatározta felnőtt éveit, és amiből a legtöbbet adott és ajándékoz máig is az embereknek...

Nagyon szerencsés voltam, mert amíg a felnőttek dolgoztak a mezőn, a szomszédunkban egy öreg apóka mesélt nekünk, négy-öt esztendős gyerekeknek. Egy nagy körtefa alatt, csíkos rongypokrócokon üldögélve hallgattuk a szebbnél szebb meséket. Egy-egy történet végén az öreg mindig megrázta a körtefát, mi pedig felkapkodtuk és elmajszoltuk a körtét. Utána jöhetett a következő történet. Innen ered az a fantasztikus vonzalom, amit ma is érzek a mesék iránt. Sajnos, ma már egyet sem tudok felidézni azokból a mesékből, amit akkor hallottam. Megmaradt azonban bennem, hogy a mese szép és jó, lázba hoz, elröpít a valóságból.

Rengeteget mesélt már gyerekeknek és felnőtteknek művelődési házakban, könyvtárakban, templomokban, de még börtönben is. Miként vált hivatásává a mesemondás?

1971-ben tizenegy székely aszszonyból megalapítottam az Érdi Bukovinai Székely Népdalkört. A sok viszontagság során ugyanis Érdre is elvetődött háromszáz család. Először csak népdalokat énekeltünk népviseletben. Egyik Erkel Színház-beli fellépésünk után, amikor kiléptünk az utcára, a járókelők azt találgatták, hogy bolgárok vagy oroszok vagyunk-e. Végtelenül megbántódtam, hogy nem ismernek minket. Ezért attól kezdve mindig elmondtam az együttesem műsora előtt a székelyek történetét. Mikor tanítottam, a tanítványaimnak is meséltem jutalmul. ĺgy vált lassan a mindennapjaim részévé a mesélés.

Már fiatalon elkezdett meséket gyűjteni...

Éppen csak elmúltam tizennyolc éves, amikor a kaposvári tanítóképzőbe kerültem. Az első vakációnkon egy nyelvész tanárom megkért, hogy gyűjtsek a mi bukovinai székely meséinkből. Megkerestem a már másik faluba költözött Aranyosi Árpád bácsit és kilenc történetet mindjárt magnóra is vettem. Mérföldkő volt az életemben ez a munka. A néprajzi gyűjtők országos pályázatán második helyezést kaptam érte. Jutalmul a nyertesek meghívást kaptak Budapestre, a Néprajzi Múzeumba. Itt mindenkivel találkoztam, aki fontos lett sorsom alakulásában. Barátságot kötöttem többek között Diószegi Vilmos családkutatóval, Domonkos Pál Péter bácsival, Morvai Péterrel. Köztük volt még a nagy mondakutató, Lengyel Dénes felesége, Kovács Ágnes is.

Gömörben, Mátyusföldön, Zoboralján hat filmet készített a Magyarország határain túl élő magyar népcsoportok mindennapjairól. Nem először jár Pozsonyban sem. Hogy kezdődött az ismeretség?

Az érdi művelődési házban 1981-ben megszerveztem a Bartók Népzenei Tábort, amelyre tizenkét fiatal jött el Pozsonyból. Ezekkel a gyerekekkel tíz gyönyörű napot töltöttünk együtt. A következő évben mi látogattunk Pozsonyba. Különösen jó barátságba kerültem Hushegyi Gáborral és a családjával, valamint Méry Margittal, akivel a népdalköri eseményeken, a nyári néprajzi táborokban ismerkedtünk meg. Előadóként, televíziósként, táborozóként Dévénytől Ungig fokozatosan bebarangoltam Szlovákiát. Egy művelődési tábor alkalmával társaimmal meglátogattuk Molnár Imrét, a jeles történészt. Ő mondott egy Mátyás-mesét, amely A Mátyás király rózsát nyitó ostornyele című kötetembe is bekerült.

Könyvei nem néprajzi kiadványok, hanem összegyűjtött, majd újramesélt anyagok. Miért?

A mai gyerekek már nem értenék meg a tájszavakat, nehézkessé tenné számukra az olvasást. Úgy érzem, hogy itt a szlovákiai magyaroknál egy kicsit megkoptak a hagyományok a moldvai magyarság archaikus világához vagy a bukovinai székelyek népdalaihoz, apokrif imáihoz és meséihez képest. Valószínűleg azért van ez így, mert itt sokkal előbb kezdődött a polgárosodás, mint a moldvai magyaroknál. A bukovinai székelyek pedig közel kétszáz esztendőt töltöttek a Kárpátokon túl. Abban az idegen környezetben megőrződött az Erdélyből elvitt mesekincs.

Adott már ki mesekönyvet saját történeteivel?

Saját mesét még nem írtam és szerintem nem is fogok. Teljesnek érzem a népmesevilágot: minden benne van. Egy gyerek, ha néhány mesekönyvet elolvas, tudni fogja, hova tartozik, megismeri a szokásokat, az erkölcsi tilalmakat. Mindennek megvannak ugyanis a törvényei. Ha ezeket áthágják, akkor szörnyű nagy bajok támadnak. A mesékben ez mind-mind benne van, és a gyermek a mesék révén jut hozzá ezekhez a nagyon fontos, az életre felkészítő ismeretekhez és tapasztalatokhoz. A mese felvértez és bátorít: ne hagyd magad, tudd, hogy ki vagy, mi a célod, és arra buzdít, hogy harcolj érte.

Kóka Rozália mesemondó 1943-ban született a jugoszláviai Bácskában. Pedagógus, gyermekújságíró. 1973-ban elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere, majd 1993-ban a Népművészet Mestere címet. 1976 óta hivatásos előadóművész. Gyűjtéseiből több könyve jelent meg. Az aranyhajú ikergyermekek című moldvai csángó mesékből álló kötetét az idei Ünnepi Könyvhéten mutatták be.