A meglepetések gálája

Kétévnyi kényszerű visszafogottság után régi pompájában tért vissza az Oscar-gála, amelyet a jól bevált hollywoodi Dolby Színházban rendeztek meg. Az élő műsor előtt gyorsan lezavarták nyolc technikai kategória díjkiosztóját a zökkenőmentesség érdekében, így is majdnem négyórásra sikeredett az adás. Egyelőre nem érkeztek nézettségi adatok, de mivel a tavalyi volt az Oscar-történelem legalacsonyabb nézettségű gálája, nyilván már az is sikernek számít, ha ennél valamivel többen nézték a filmes világ legfontosabbnak tartott ceremóniáját.

Az első dalt azért még felvételről énekelte Beyoncé, aki sárga színben pompázó népes statisztériájával aligha fért volna el a színpadon, és akinek stábja szerintem többet költött a ruhákra és kellékekre, mint amennyiből Richard Williams világszínvonalú teniszezőket nevelt lányaiból Los Angeles szegénynegyedében. A Richard király betétdala hangzott el, amely végül alulmaradt a versenyben: Billie Eilish és fivére, Finneas vitte el a szobrocskát a legutóbbi James Bond-film betétdaláért – teljesen megérdemelten.

Venus és Serena Williams apukáját környezete flúgos figurának tartotta, de a film megmutatja az elkötelezett, lelkes, családját védelmező férfit is, aki minden negatív társadalmi predesztináció ellenére megvalósította álmát. Az őt alakító Will Smith soha semmiben nem volt még ilyen jó, meg is kapta a legjobb férfi főszereplő Oscar-díját. Pár perccel korábban pedig bebizonyította, hogy ő maga is egy családját védelmező férfi, aki nem tűri, hogy viccelődjenek szeretteivel.

Történt pedig, hogy a legjobb dokumentumfilm jelöltjeit felkonferáló komikus, Chris Rock közölte, hogy nagyon tetszik neki Jada Pinkett Smith kopaszra borotvált feje, és hogy szerinte játszhatná a G. I. Jane második részének főszerepét (A G. I. Jane egy 1997-es akciófilm, amelyben Demi Moore kopaszra borotvált fejjel játszott). Ez a vicc azért volt idétlen, mert Will Smith felesége egy autoimmun bőrbetegség miatt vesztette el haját. Pár másodpercig úgy tűnt, hogy a férj mosolyogva tűri az élcelődést, aztán a színpadra pattant és lekevert egy hatalmas pofont Chris Rocknak, majd káromkodva figyelmeztette, hogy ne vegye szájára a felesége nevét. A rendező azonnal lehúzta a hangot, és bár sokan megrendezett jelenetnek hitték a látottakat, a színészt a reklámszünetben is nyugtatni kellett a nézőtéren – ezt a feladatot Denzel Washington vállalta magára.

Az amerikai szaksajtóban megjelent esélylatolgató cikkek legtöbbjében befutóként szerepelt Will Smith, több okból is. Ezek felsorolására most nincs hely, de tény, hogy erős ellenfelei voltak, például Benedict Cumberbatch, aki szintén élete legjobbját hozta A kutya karmai közt (The Power of the Dog) című filmben. Ez a vadnyugaton játszódó lélektani dráma kapta a legtöbb jelölést, szám szerint tizenkettőt, amelyek közül csak egyet tudott díjra váltani. Ez viszont nem más, mint a legjobb rendező díja, Jane Campion pompázatos visszatérése a mozifilmek világába.

A legjobb film a CODA lett, szintén sokak meglepetésére. Sian Heder rendezőnő filmjét „csupán” négy kategóriában jelölték, viszont három Oscart kapott. A címbeli rövidítést a siket szülők gyerekeire alkalmazza a szaknyelv (Child of Deaf Adults), a film egy hallássérült szülevel élő lányról szól, aki énekesnő szeretne lenni. A legjobb férfi mellékszereplő díját először kapta siket színész, az apát játszó Troy Kotsur személyében. Érdekesség, hogy az anyát alakító, szintén halláskárosult Marlee Matlin 1987-ben a legjobb női főszereplő Oscar-díját kapta az Egy kisebb isten gyermekeiben nyújtott teljesítményéért. Ők ketten tehát történelmet írtak, ahogy az idei legjobb női mellékszereplő is. A Steven Spielberg-féle West Side Storyban remeklő Ariana DeBose az első nyíltan LMBTQ-színész, aki Oscar-díjat nyert ebben a kategóriában, és mindössze a második latina. Érdekesség, hogy az első Oscar-díjas latina színésznő az a Rita Moreno volt, aki ugyanezt a szerepet (Anita karakterét) játszotta az 1961-es West Side Storyban, és a mostani feldolgozásban is volt egy nyúlfarknyi jelenése.

Az est legnagyobb meglepetését azonban a Dűne okozta, amelynek az eddigi fesztiválokon viszonylag kevés babér termett. A Frank Herbert klasszikusából, Denis Villeneuve rendezésében született sci-fi, amelynek nagy részét Magyarországon forgatták, tíz jelölésből hatot is díjra váltott. Oscart kapott Hans Zimmer zeneszerző, az operatőr, a vágó, a hangmérnök, a vizuális effektusok megalkotója, ami azonban számunkra a legfontosabb: Sipos Zsuzsanna, a Dűne díszletberendezője is díjat vehetett át a legjobb produkciós tervezés kategóriában, Patrice Vermette látványtervezővel közösen. Megvan tehát az újabb magyar Oscar-díj, amely egyben azt is példázza, hogy a nagy hollywoodi produkciókban dolgozó „láthatatlan szakemberek” közül is kiemelkedhetnek a különleges magyar tehetségek. Sipos Zsuzsanna rövid köszönőbeszéde végén magyarul is kimondott egy köszönömöt. Ezt ugyan csak bejátszásban láthattuk – a fent említett, gördülékenység miatt meghozott intézkedések miatt – de ez sem csökkenti örömünket.

A producerek igyekeztek a legnagyobb sztárokat felvonultatni – díj- átadóként és fellépőként egyaránt –, mivel az Oscar-gála nézettsége mélyponton van. Az előző három évben még csak házigazdát sem sikerült találni az eseménynek, mert senki sem vállalta, aki pedig vállalta volna, az vállalhatatlannak bizonyult a szervezők részéről – de ebbe most ne menjünk bele. Érdekes módon Chris Rock, aki viccelődéséért idén begyűjtötte az Oscar-történelem legnagyobb pofonját, korábban kétszer is volt házigazda, legutóbb 2016-ban. A vasárnap történtek után bizonyos, hogy harmadszor már nem lesz. Az idei női műsorvezető-trió, Amy Schumer, Regina Hall és Wanda Syke egész jól teljesített, röpködtek a poénok, amelyek egy része az amerikai közéletre vonatkozott.