A magyar próza „szent alvilága”

Németh Gábor, Kukorelly Endre és Mészáros SándorAz antológia – amely a Drewo a srd Kiadó gondozásában jelent meg – a meglehetősen talányos PODSVÄTIE címet kapta, és az alcím is követi a címválasztás logikáját – így hangzik: HUNG(A)RY KITCHEN. A szlovák nyelvű főcím tehát a „szent” és az „alvilág” szavak jelentéskeverékéből épül, míg az angol alcím az „éhes”, a „magyar”, illetve a „konyha” fogalmakat felvonultatva nyújt bővebb eligazítást. A könyvborító pedig természetesen piros-fehér-zöld színösszetételű, és a címképen szereplő stilizált paradicsomon kívül a hátlapon – egy Mándy Iván-idézet közé szórva – néhány szem fokhagyma és egy sárga színű (!) paprika is feltűnik. Az antológia „keresztszülei”, Daniela Kapitáňová és Grendel Lajos viszont élénkpiros színű és kifogástalan minőségű (!), igazi szlovák paprikaőrleménnyel végezték el a magyar kultúrában mindeddig jobbára csak könnyűzenei hanghordozók esetében alkalmazott szertartást.

A több mint háromszáz oldalas reprezentatív kispróza-válogatásban – amelyet a Magyarországon élő Renata Deáková, Závada Pál nagy sikerű Jadviga párnájának szlovák fordítója készített – tizenöt szerző harminckét írása szerepel. Többségük előkelő helyen szerepel a mai magyar irodalmi kánonban. Parti Nagy Lajos, Kukorelly Endre, Garaczi László, Németh Gábor, Balázs Attila, Darvasi László, Cserna-Szabó András, Grecsó Krisztián, Podmaniczky Szilárd, Péterfy Gergely, Hamvai Kornél, Zilahy Péter, Zeke Gyula vagy akár a fiatal Forgács Zsuzsa neve nagy valószínűséggel bármely, hasonló értékrend szerint összeállított magyarországi prózaantológiában megjelenne. Sajnos, nem vagyok egészen bizonyos abban, hogy a mi Talamon Alfonzunk valamelyik írása is ugyanilyen természetességgel jelenne meg az ilyen gyűjteményekben. Ebben az antológiában azonban a magyarországi szerzők művei mellett az ő egyik remek elbeszélése is szerepel.

A jó hangulatú pozsonyi könyvbemutatón – amelynek sikeréhez egyebek mellett a kitűnő Anna Silvana és Ferdinandi elemi erejű, groteszk operettduója is jelentős mértékben hozzájárult – az antológia legismertebb szerzői közül hárman is megjelentek. A kíséretükben érkezett Mészáros Sándor kritikus elmondta, az antológiában szereplő írások és szerzők között nem könnyű párhuzamokat találni, ezért azt javasolja, mindenki próbálja úgy olvasni ezt a gyűjteményt, mint a rendkívül sokszínű és rétegzett kortárs magyar próza egy jellemző szeletét. Grendel Lajos, a kötet előszóírója pedig – miután rövid irodalomtörténeti áttekintést adott a magyar széppróza közelmúltjáról és jelenéről – örömmel jelentette be, hogy ez az antológia is azt bizonyítja, hogy végre színre lépett a magyar irodalom szlovák fordítóinak egy új, nagy reményekre feljogosító generációja. (Álljon itt a nevük: Eva Andrejčáková, Renata Deáková, Gabriela Magová és Jitka Rožnová.)

Kukorelly Endre a konferanszié szerepét betöltő Dado Nagy más irányú kérdésére válaszolva azt is fontosnak tartotta bejelenteni, hogy – noha szlovákul, sajnos, nem ért – az ő ereiben is csörgedezik szlovák vér. „Abban a versenyben, hogy kinek az ereiben csörgedezik több szlovák vér, valószínűleg nem maradnék le nagyon” – szögezte le később Németh Gábor, mire Garaczi László megjegyezte: „az én nagymamámat konkrétan Tóth Erzsébetnek hívták”. „Az én nagymamámat is Tóth Erzsébetnek hívták – szólalt meg erre váratlanul újból Kukorelly, majd az irodalomtörténeti jelentőségű közlést követően nem kis megelégedettséggel állapította meg: „a másikat pedig Koloszárnak, úgyhogy szerintem én nyerek”. Mindezek után pedig természetesen Dado Nagynak is színt kellett vallania a maga magyar nemzetiségű apját illetően.

Az estet stílszerűen egy újabb cseh operettsláger zárta.