A magyar író esete a kínai papagájjal

A Szerelmem, Dumumba elvársnő „magyar” és a Szerezni egy nőt „balkáni” novellái után Darvasi László legújabb kötete, A lojangi kutyavadászok „kínai novellák”-ként aposztrofálja magát. A témakörök, a felelevenített műfajok és a stílusregiszterek jellegében egyaránt tetten érhető a kifejezés egzotikusságára való törekvés. A novellákban Darvasi következetesen, a tipikusnak mondható kor-és helyidéző flóra, fauna, az étkezési és viselkedési szokások, a hitvilág, az irodalmi, bölcseleti és történelmi hagyományok elemeiből konstruál meg egy „kínai világot”, úgy, hogy a végeredmény olyan történetek sora, melyek elsősorban nem a keleti referenciák hiteles ábrázolásában érdekeltek, hanem inkább irodalmi szimulakrumként működnek. Keleti deja vu - újszecessziós, stilizált orientalizmus. Mindez a köznapi, olykor banális és a csodás elemeket (továbbra is) ötvöző, a rejtélyek és titkok iránt különös affinitást mutató Darvasi-poétika jegyében. Tömör, könnyed, az „olajozott” olvasást biztosító szikár nyelven.

A Csin Akadémia-ciklus rövidtörténetei, miniatűr prózaszövegei hol a vallásos példabeszéd, a szemléltető tantörténet (Zöld Pej, A vissza nem igazolt történet, Lao Szu és a szőlőfürt) mérsékelt, hol pedig a kafkai ihletésű, nyitott, modern parabola fokozott enigmatikusságával, jelentésbeli homályával tűnnek ki (A Csin Akadémia képeslapgyűjteményéből, A Csin Akadémia története, A Csin Akadémia várószobája, A légy, A különbözőség tudósa). Némelyikük a frappáns, poentírozott zárlat eljárásával különül el a többitől (A legrövidebb novella, Kié Lao Szu útja?). E ciklus érdekessége, hogy a legkülönbözőbb dokumentumokat, adminisztratív forrásokat lépteti intertextuális, illetve metatextuális játékba. Az Akadémia hivatalnokainak jelentései, beszámolói, „birodalmi riportjai”, hírlevelek, nyomozók által rögzített tanúvallomások, vendégkönyvi bejegyzések, anekdoták és a hozzájuk fűzött, nemegyszer polemikus hangvételű lábjegyzetek, glosszák, utólagos megjegyzések alakítanak ki egy olyan dialogikus teret, mely ellentmondásoktól, paradoxonoktól sem mentes olvasatokat előlegez meg.

A novellákat olvasva lépten-nyomon halálesetekbe, gyilkosságokba és öngyilkosságokba botlunk. Az emberek élete egy hajszálon függ, egy rossz válasz, egy elkószáló tekintet, egy óvatlan elszólás végzetes lehet. Morbid találékonysággal kiötlött és különös kegyetlenséggel végrehajtott büntetésekről számolnak be a novellák, röviden, sokkoló tömörséggel. Kimondottan detektívtörténetként olvasható novella is található a kötetben, (Amikor lefestették a kutyavadászt, A gyilkos neve, A halott feleség), rejtéllyel, talánynyal, találós kérdésekkel, titokzatos eseményekkel, nyomokkal, rejtjelekkel azonban a könyv szinte minden darabjában találkozhatunk. A felmerülő magyarázatok, lehetséges válaszok között vannak racionális alapúak, de ugyanúgy irracionális vonzatúak is. A szerző korábbi műveinek poétikájához hasonlatosan ez a világ is a csodák, a mágikus hátterű események világa. Zárlatként egy metafizikai detektívtörténet ígéretes csíráját hordozó novellából idéznék: Csang császár, a művészek és az ajtónálló: „A császár arra a szumátrai óriásteknősre volt a legbüszkébb, melynek két páncélján gyermekisten lábnyoma fehérlett. E talpacska nyoma a páncéllal együtt növekedett évről évre, így bizonyítva azt a sokat vitatott föltételezést, hogy magukat az isteneket is kikezdi az idő. Hiszen ha nyomuk a világ szövetén növekszik, akkor öregszik is. Ami viszont nő, az meghal végül.” A császár később folytatja meditációját, s szavaiban korábbi Darvasi-novellák (Vettem Istenből egy darabkát, Baba Franciska) „darabkái” térnek vissza: „Ha az ember az istenek alkotása, akkor az istenek maguk is öregszenek az emberben. Amikor az ember meghal, vele hal a teremtő istenből is egy darabka.”

(Darvasi László: A lojangi kutyavadászok. Bp, Magvető 2002)