A magas vérnyomás

Ingadozó jeligére: „Voltam kötelező orvosi vizsgálaton, és megállapították, hogy magas a vérnyomásom. Elmentem ellenőrzésre, akkor normális volt. Az orvos azt mondta, hogy ingadozó vérnyomásom van, diétát írt elő és nyugtatókat adott. Szeretném tudni, hogy a természetes gyógymódok közt vannak-e olyan gyógynövények, amelyek gyógyítják a magas vérnyomást.”

A magas vérnyomás igen komoly népbetegség. Leggyakoribb rizikótényezői: a stressz, az elhízás, a dohányzás, az idegesség, a düh, az alkoholizmus, a magas koleszterinszint, a kevés pihenés és a túlfeszített, zaklatott munka, valamint az állandó időhiányban szenvedés. Általános tünetei: fejfájás a tarkón, fáradékonyság, feszültségérzet, levertség, csökkent teljesítőképesség. Ezek arra figyelmeztetnek, hogy törődni kell az egészségünkkel. Sajnos vannak olyan emberek, akik nem érnek rá saját magukra. Pedig ha nem kezeltetik magukat, fennáll az infarktus és az agyvérzés veszélye. A férfiaknál már 35 éves kortól lerakódások képződnek az ütőerek belső hártyája és az izomréteg között. Ez először amolyan kocsonyás lepedék, amelyre később lerakódik a koleszterin, s ekkor állandósul a magas vérnyomás. A nőknél később kezdődik az erekbe való lerakódás, mert amíg nincs menopausájuk (amíg tudnak szülni), amíg az életet továbbadják, védve vannak. Később, a klimaxban már kezdődik náluk is a vérnyomás-ingadozás. Az sem mindegy, hogy nagyvárosban élő betegről van szó, vagy vidékiről. A nagyvárosi embereknek a felgyorsult életstílus miatt általában magasabb a vérnyomásuk. Ha vidékiről van szó, a magas vérnyomás komoly betegség. A természetgyógyászati programban alkalmaznak olyan növényeket, amelyek gyógyítják a magas vérnyomást. Vannak idegerősítő gyógynövények, amelyek a magas vérnyomás kezdetekor (amikor éppen ingadozó) segítenek, mert leveszik a feszültséget, segítenek könnyebben átvészelni a stresszt. Vannak vizelethajtó gyógynövények, amelyek kihajtják a felesleges vizet a szervezetből, ezáltal csökken a vérnyomás. Vannak olyan gyógynövények (fokhagyma, virágpor), amelyek nem engedik lerakódni a lepedéket az erekbe, és vannak olyanok (galagonyavirág, fehér fagyöngy), amelyek tágítják az ütőereket.

Idegerősítő gyógynövények: a citromfű, a levendula, a macskagyökér, az édeskömény, a rozmaring, a szurokfű, az orvosi zsálya és a kamilla illóolaja. Ezek nem úgy hatnak, hogy tompítják az agyat, és álmosságot okoznak nappal is, hanem úgy, hogy felviszik a tűrésküszöböt a sztresszel szemben, így nem éljük át olyan intenzíven, „nem megy fel a pumpa” és a vércukorszint. Még a gépkocsivezetők is alkalmazhatják őket, nem lesznek tőle aluszékonyak a volán mögött, mint a szintetikus nyugtatóktól. Vizelethajtó gyógynövények: a csalán, a petrezselyem, a tövises iglice, a zeller, a lestyán, a nyírfalevél, a fehér babhéj.

Mivel két egyforma beteg nem létezik, ezért minden egyes pácienst külön-külön kell kezelni. A természetgyógyásznak nem szabad az orvos által felírt szintetikus gyógyszereket kiiktatnia, csak kiegészítjük az orvosi kezelést, hogy az még jobb minőségű legyen.

Ha ingadozó vérnyomásról van szó, akkor ez a recept is segíhet: 20 g citromfű, 100 g macskagyökér, 100 g csalán. Ebből a keverékből egy evőkanálnyi mennyiséget főzünk 2,5 dl vízben 5 percig, majd 15 percig hagyjuk lúgozódni. Leszűrjük, és naponta kétszer iszunk belőle 2,5 dl-t.

Ha a vérnyomás közepesen veszélyes, kb. 150/90, akkor más recept kell: 20 g citromfű, 100 g galagonyavirág, 50 g macskagyökér, 100 g csalánfű. A tea elkészítése és adagolása ugyanolyan, mint az előző receptnél. Ez esetben viszont kell még egy gyógynövénykivonat, a Golden Yacca, amely oldja a lerakódásokat, és kihajtja őket a szervezetből. Komoly magas vérnyomásnál vigyázat, nem lehet a Golden Yaccát mindennap adagolni, mert akkor anynyi lerakódás szabadulna fel az erekből, hogy hatására még jobban összehúzódnának, ami infarktusveszéllyel fenyegetne. Itt érvényesülnie kellene annak a gyógyítási törvénynek, hogy gyógyítani, nem ártani. Ezért a kivonatot csak minden harmadik nap adagoljuk. A salakanyagok eltávolítása az erekből lassan fog menni, de biztonságosan.

A komoly magas vérnyomásnál (180-200/100-110) kell a kombinált hatóanyagokat tartalmazó szintetikus gyógyszer, plusz gyógyteák. Részben segít a fehérfagyöngy-tea, de ezt nem szabad sem főzni, sem forrázni. Elkészítése: 1 teáskanálnyi mennyiséget 6-8 órán keresztül áztatunk 2,5 dl vízben, leszűrjük, és naponta kétszer, étkezés után iszunk 2,5 dl-t mézzel édesítve.

Lehet kombinálni a közepes komolyságú magas vérnyomás ellen javallott teát a fehérfagyöngy-teával, ez esetben is a fagyöngyteát mindig csak áztatással készítjük, a teakeverékből forrázással, és a két folyadékot a végén összekeverjük. Erre akkor van szükség, amikor a beteg nem akar, vagy nem kell neki szintetikus gyógyszert alkalmaznia.

Minden férfinak évente legalább kétszer meg kellene méretnie a vérnyomását, hogy tudja, hányadán áll, mert a nem kezelt magas vérnyomás életveszélyes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?