A legalaposabb lemezfelvezetés

A New Musical Express tavaly 2007 nagy reménységének kiáltotta ki a The Pigeon Detectives nevű zenekart. Az utóbbi időben hatalmas túlzásokra hajlamos brit zenei hetilap jóslata ezúttal beigazolódott.

A New Musical Express tavaly 2007 nagy reménységének kiáltotta ki a The Pigeon Detectives nevű zenekart. Az utóbbi időben hatalmas túlzásokra hajlamos brit zenei hetilap jóslata ezúttal beigazolódott. A 2002-ben megalakult leedsi indie rock együttes két hete a brit albumeladási lista bronzérmes pozíciójába érkezett meg első, Wait For Me című nagylemezével. A csodás debütálás nem meglepő, az öttagú zenekar a koncertjeivel és a maxi CD-n kiadott szerzeményeivel már nagy rajongótábort verbuvált. (ĺgy a magazin előrejelzéséhez sem kellett jóstehetség.) A szekér tavaly indult be – az együttes több fesztiválon és a Kaiser Chiefs turnéján szerepelt, s közben sorra jelentek meg a dalai. Előzetesként négy felvétel látott napvilágot a lemezről, az I’m Not Sorry című kétszer. Bemutatkozó dalként 2006 márciusában limitált, 500 példányban került a boltokba, és egy héttel az album kiadása előtt újból megjelentették, a 12. helyig jutott a brit kislemezlistán. A sikert a korongon közreműködő gárda is megalapozta – többek közt Will Jackson, Cenzo Townshend és Steve Harris segédkezett rajta. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?