A költészet küldetése

A magyar irodalom élenjáró költői, Petőfi és Arany, Ady és Babits, Illyés és József Attila költészete küldetést teljesített történelmünk magaslatain, drámai helyzetekben, sorskérdéseink megoldásában. Talán ezért is nyugtalanító az a folyamat melynek ma tanúi lehetünk, s amelyekről Pomogáts Béla emlékbeszédében olvashatunk, mely József Attila 101. születésnapján hangzott el. Joggal tette fel a kérdést: „Vajon mikor idézték utoljára a magyar országgyűlésben József Attilát vagy Petőfit és Adyt? Egyáltalán tudná-e valaki idézni őket?” A megállapítás önmagáért beszél... Olvashatjuk a folyóiratban Juhász Dósa János beszélgetését is a 75 éves Mács Józseffel, azzal a megállapítással, „... közéleti szenvedély nélkül nincs újságírás, de irodalom sem”. Tóth László esszéje Peéry Rezső életével és pályakezdésével foglalkozik, „Pozsonyban születtem, magyarnak születtem...” címmel. Rendkívül tanulságos az az életút, melyet Tóth László felvázol, s melynek lényege, hogy Peéry számára a „humanitás és a szabadelvűség iránti tisztelet” (neveltetésénél fogva) a természetévé vált.

A folyóirat köszönti a kiváló kritikust, esszéírót és helytörténészt, Koncsol Lászlót, hetvenedik születésnapja alkalmából. Németh Zoltán írásában a hiányzó kritikust említi, „elszalasztott lehetőségként” szól arról, hogy a kilencvenes évek elején Koncsol „nem tért viszsza az irodalomba és nem folytatta a pályát ott, ahol elkezdte”, Szeberényi Zoltán pedig – Őrző a strázsán címmel – úgy jellemzi őt, hogy „Koncsol neve fogalom és jelkép a szlovákiai magyarság körében ... adottságainak és lehetőségeinek egyetlen molekuláját sem hagyta kárba veszni”.

Olvashatjuk a lapban Vladimir Holan verseit, Polgár Anikó és Csehy Zoltán fordításában, továbbá a közelmúltban elhunyt Török Elemér verseit. A kritika rovatban Csáky Pál elbeszéléseiről Pomogáts Béla írását, Csehy Zoltán verseskötetéről pedig Szilágyi Ákos elismerő sorait olvashatjuk. (zsolt)