A Koestler-saga vége

Aki izgalmas, eseményekben gazdag és fordulatos önéletrajzi regényeket szeret olvasni, annak a nagysikerű Sötétség délben írójának, Arthur Koestlernek önéletírását ajánlom szíves figyelmébe. Egymástól jól elkülöníthető, évszámokkal jelölt fejezetekben – öt részben – ismerteti életútját a szerző az 1930-as évek elejéig. Születésétől kezdve követi nyomon felcseperedésének, kamasz- és ifjúkorának egyes életszakaszait. A Budapesten – egy ideig Bécsben – élő család igencsak viszontagságos eseményeket él meg. A fiú kilencéves, mikor kitör az I. világháború. A Hitzig családból származó anya nem volt hajlandó tisztességesen megtanulni magyarul. Megvetette a magyarokat, emiatt úgy élt, mint valami száműzött, ennek következtében fia is játszópajtások nélkül nőtt fel. Egyedüli gyerek volt: magányos, koraérett és neurotikus. Kétnyelvű közegben nevelkedett: az iskolában magyarul, otthon németül beszélt. Arthur keresztnevét világéletében utálta, mivel raccsolása miatt sohasem tudta rendesen kimondani az „r”-t. A bűntudat és a félelem mellett a magányosság is uralkodó szerepet töltött be gyermekkorában. Hónapokig élt úgy, hogy nem akadt játszótársa, ennek folytán nem is vágyott társaságra. A játék iránti szenvedélye azonban felnőttkora éveiben mutatkozott meg: úgy belemerült a sakkozásba és kártyázásba, hogy nem tudott véget vetni ebbéli örömeinek. Csodálta azokat, akik jól szervezett életet élnek, akik rátaláltak a társasági lét arany középútjára.

Kitér értelmi fejlődésére is: mohón tanult, falta a könyveket, tizenegynéhány éves korában folyékonyan beszélt magyarul, németül, franciául és angolul. Az egyetemi évekig a matematika és a természettudományok kerültek érdeklődése homlokterébe, fő hobbija a sakk lett.

Első szerelmi élménye Lolly néni óvodájában érte, ahol beleszeretett a magyar szocialista párt egyik vezetőjének Vera nevű kislányába. A lány karján levő „finom és szimmetrikus, tetoválásszerű mintázat”, az oltás helye bűvölte el őt.

A kötet érdeme az is, hogy a szerző kíméletlenül, gyakran saját maga esetlenségein szórakozva, olykor önimádattal vagy öngyűlölettel ismerteti olvasójával életútjának egyes állomásait. Önváddal, bűntudattal vagy csak egyszerűen szenvtelenül, hanyag eleganciával lebbenti fel önmagáról a fátylat, s teszi ezt hol maró gúnnyal, hol meg kedélyes humorral.

Érdemes elolvasni Arthur Koestler önéletrajzi regényét, melynek tanúsága szerint ő az utolsó férfi leszármazott a családban. Ez alapján tehát az 1983-ban elhunyt Arthurral a Koestlerek (Köstlerek, Kestlerek és Keszlerek) családregénye minden tekintetben a végéhez ért.

(Osiris, 1996)