A keresztények szerint Krisztus legyőzte a halált

A zsidó Húsvét a világtörténelem egyik legrégibb szabadságünnepe, amely az egyiptomi szolgaságból való megszabadulásra emlékeztet. A pászka, a kovásztalan kenyér hagyománya is a szabaduláshoz kapcsolódik: hosszú és kínos várakozás előzte meg, de végül oly gyorsan következett be, hogy az előkészített kenyér már nem kelhetett meg.

A Peszách az Egyiptomból való kivonulást megelőző tíz csapás idejéből ered: az egyik csapás során a sötétség (feltehetően egy napfogyatkozás következtében) egész Egyiptomot elborította, csak a zsidók akkori lakóhelye, Gósen tartomány volt kivétel. Ez a biblia első nemzeti ünnepe, az első lépcsőfok, amely kiemelte a zsidó népet a természeti népek közül, és bevezette a szellemi Istenismeret alapelvét. A zsidó nép ekkor találkozik először a láthatatlanul is elfogadható Isten fogalmával. A Szentírás szerint ez hosszabb, ám minden lépésében megtervezett folyamat volt. Isten feleleveníti a nép hősi múltját azzal, hogy az ĺgéret földjének szövetségét megerősíti, jelenének értelmet ad, hiszen közel a megszabadulás, és jövőt ad neki, a szabadságot örök ünneppé emeli.

A SZÉDER-ESTE LAKOMÁJA

A zsidó Húsvét ünnepe a héber bibliai kor után egy mindmáig tartó jellegzetes szertartással gyarapodott: a Széder-estével. A Széder annyit tesz, mint rend. Ezen az estén, amely Izraelben az ünnep beköszöntő estéje (Izraelen kívül a következő este is), egy bizonyos rendben, imádsággal, hálaadással, énekekkel, történelmi emlékezésekkel egybekötött családi vagy közösségi vacsora kapcsán elbeszélik az egyiptomi rabszolgaságból való kivonulás eseményeit, az ahhoz fűződő magyarázatokat, hálát adnak a szabadító Istennek, majd énekes hitvallással („a jövő évben Jeruzsálemben”) fejezik be a szertartást. Ez a hitvallás fejezi ki a zsidók messiási reménységeit. A Széder-asztalon elhelyezett díszes serleg a Messiás előhírnökének, Élijáhunak – ismertebb nevén Illés prófétának – az eljövetelére vár. Számos vallástörténeti elképzelés és a római katolikus teológiai hitvallás szerint erre az esti ünnepi szertartásra – amely a Jeruzsálemi Szentély fennállása idején főként a Peszách ünnepe alkalmából bemutatott bárányáldozat egy részének elköltéséből állt –, tehát Széder-estére került sor Jézus utolsó vacsoráján. Magából az Evangéliumból is tudjuk, hogy Jézust tanítványai megkérdezték, hogy óhajtja elkölteni a peszáchi bárányt.

A Széder-este terített asztalán áll az úgynevezett Széder-tál három pászkával és jelképes étkekkel. Az ünnep teljes idején át tartózkodni kell minden kovászos ételtől. Ez a törvény ősidők óta nem változott, a kovásztalan kenyér mind a mai napig tizennyolc perc alatt készül el. Ennyi idő alatt a lisztből és vízből álló tészta nem erjed meg, nem kovászosodik meg. A mácából három található a Széder-tál mellett. Két egészre áldást mondanak, a harmadikat kettétörik, és a felét az ünnepi vacsora után jelképesen csemegeként, desszertként fogyasztják. A régi rómaiak is csemegével fejezték be a vacsorát, de a Széder-estén szerényen meg kell elégedni egy kis mácával. Ezt a fél darabkát el szokták rejteni, és a kisgyermek, aki megtalálja, ajándékot kap. Ez is fenntartja a kicsinyek érdeklődését a késő esti óráig.

A Széder-tálon szimbolikus étkek találhatók: egy darab parázson sült csontos hús, amely a szentélybeli bárányáldozatra utal. A parázson sült tojás az ünnepi áldozatra emlékeztet. A keserűgyökérből, tormából, salátából, és más ehhez hasonló étkekből kétszer kell enni, ezek az ünnep részvevőinek az ősök sanyarú sorsát juttatja eszükbe. S végül alma, dió, bor keveréke, masszája kerül a tálra, ami a téglákat, a szolgaság idején végzett vályogvetést idézi fel. Az asztalon mindezeken kívül a könnyekre és szenvedésre emlékeztető sós víz vagy ecet is található.

A Széder-estén elmondják a kivonulás történetét és az ahhoz fűződő magyarázatokat, mely egy úgynevezett hágádában – elbeszélések könyvében – van leírva, majd vacsorát szolgálnak fel. A szertartás az étkezés utáni áldással és más énekekkel ér véget. A Széder előadója ünnepi fehér köntöst és ahhoz illő fehér sapkát ölt, amit általában kittelnek neveznek.

Az ünnepi est kezdetén felmutatják a pászkát egy Babilóniában keletkezett arámi nyelvű szöveg kíséretében, melynek jelentése többek közt: „íme a sanyarúság kenyere, amelyet Atyáink Egyiptomban ettek, mindenki, aki kívánja, jöjjön, egyék velünk, és ünnepelje velünk a Peszáchot”. Tehát ne legyen senki ezen az estén, aki nélkülözi a családot, a közösséget, az ünnep áhítatát és hangulatát. A zsidó vallás szociális felelőssége ebben a vonatkozásban is megnyilatkozik.

Kedves mozzanata a Szédernek, amikor az asztal körül helyet foglalók legfiatalabbja, látva az év többi napjaitól elütő családi asztalt és szertartást, kérdéseket tesz fel arról, hogy miben különbözik ez az est minden más estétől. A gyermek egyik kérdése arról szól, hogy miért étkezünk, továbbá, hogy mi a jelentése az előírt négy pohár bornak, és hogy miért a bal oldalunkra mondunk áldást. A főrabbi e ponton emlékeztetett Az ember tragédiájának római jelenetére, ahol a vendégek háromlábú heverőkön foglalnak helyet bal oldalukra támaszkodva. A Széder-est formalitásai részben Júdea római fennhatósága idején alakultak ki, s a zsidók azt mondották: a Szabadság ünnepén legyünk mi is legalább magatartásunkban teljesen szabadok, s étkezzünk úgy, mint a római polgár.

HÚSVÉT A FELTÁMADÁS ÜNNEPE

A keresztények számára a Húsvét a Feltámadás ünnepe. Ha Krisztus fel nem támadt, hiábavaló a mi hitünk – írja Szent Pál apostol. A kereszténység hitének ez a központi ténye az újszövetségi Szentírásban található közvetlen tanúságtételekből tűnik ki.

Jézust az evangéliumok szerint Nagypénteken, vagyis azon a pénteken, mely az abban az évben szombatra eső Peszách ünnepe előtti nap volt, a római hatóságok keresztre feszítették, majd tanítványai még a szombat beállta előtt eltemették. A temetés helye egy sziklasír volt. Ezt a sírt találták üresen azok az asszonyok, akik a szombat elmúltával kimentek a sírhoz. Ugyancsak az evangéliumok számolnak be a jelenésekről is, amelyek az asszonyok és a tanítványok tudtára adják, hogy Krisztus feltámadt. A feltámadt Krisztussal való személyes találkozások alapozzák meg végérvényesen a Feltámadás felismerését, szavakba nem foglalható örömét, a tanítványok hitét. Többször előfordul a híradásokban, hogy a Feltámadottat az asszonyok vagy a tanítványok nem ismerik fel rögtön, amikor találkoznak vele, hanem bizonyos cselekedetei, szavai nyitják fel a szemüket a felismerésre.

Az első tanítványok olyan örömhírnek tekintették Krisztus Feltámadását, ami mindenki számára fontos. Maga az Újszövetség is beszámol arról, hogy a kortársak közül nem mindenki fogadta el Krisztus Feltámadását; akik viszont hittek benne, azokat nevezzük keresztényeknek. A Feltámadás megvallása kérdést jelent mindenki számára. Kinek-kinek döntenie kell, hogy hisz-e Krisztus Feltámadásában, hiszen kinek-kinek szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy meg fog halni. A keleti egyház húsvéti köszöntése a Feltámadás örvendező hitére utal: „Feltámadt Krisztus!”. A válasz a köszöntésre: „Valóban Feltámadt.”

KRISZTUS MINT ÁTMENET ÉS MEGSZABADULÁS

Az egyház hitében Krisztus Feltámadásának sajátos jelentése és jelentősége van. Az első fontos tény, hogy a keresztények Krisztus Feltámadását konkrét történeti valóságnak tekintik, vagyis nem mitikus eseménynek, amely csupán jelentésében hordozna igaz tanulságokat. Nem az évente megújuló természet jelképe a Feltámadás, nem az emberi, vagyis a történelmi újjászületés képletes leírása, hanem konkrét tény. A keresztények erre a tényre építik az életről, a történelemről, az ember sorsáról szóló hitüket.

Krisztus Feltámadásának jelentését a kereszténység hitében csakis az Ószövetség vallási összefüggésében érthetjük meg. Szenvedése és kivégzése előtt Jézus közös étkezésen vett búcsút tanítványaitól, ami a hagyományban úgy jelenik meg, mint valódi pászkavacsora. Ezt az elemet fejti ki bőségesen az egyházatyák hagyománya. A „pászka – peszách” szó „átmenet” jelentését a keresztények Krisztusra vonatkoztatták. Ahogy hajdan a választott nép a Vörös-tengeren átkelve jutott el a szolgaságból a szabadságra, úgy Krisztus a halálból az életbe ment át, és szenvedésével, halálával, Feltámadásával megváltotta az embert. Erről emlékezik meg a húsvéti szertartásban a húsvéti gyertya előtt énekelt örömének, az Exultet is. Jézus mint húsvéti bárány jelenik meg a keresztények hitében, aki maga a tökéletes áldozat, mert keresztje és Feltámadása által az egész világot megváltotta. Ez a megváltás pedig szabadulást jelent a bűntől, sőt a haláltól is. Utat nyit az embernek az örök boldogságra.

Ezek alapján felmerül a kérdés, hogy keresztények és zsidók ugyanazt ünneplik-e húsvétkor, vagy teljesen különböző dolgokat? A válasz keresztény ember számára nem lehet más, mint az, hogy egyszerre ugyanazt, és mást is: a keresztények Krisztus Feltámadását. Az ünnep középpontjában a keresztény ember számára is Isten szabadító szeretete áll. ĺgy az Ó- és Újszövetség húsvétja más eseményről szól ugyan, de közös üzenetet hordoz: Izrael számára Isten szabadító szeretete a szolgaságtól, a keresztények számára Isten szabadító szeretete a bűntől és a haláltól.

AZ EGYHÁZ SOKFÉLEKÉPPEN ÜNNEPLI A FELTÁMADÁST

A Feltámadás egyik legrégibb ünnepe az Eucharisztia. Ennek ünneplését ma szentmisének nevezzük. Amikor a szentmisében az egyház Krisztus húsvéti vacsoráját ismételve és megújítva az Eucharisztiát ünnepli, mindig Krisztus haláláról és Feltámadásáról emlékezik meg. A kenyér és a bor átváltoztatásának szavai Krisztustól erednek. „Ez az én testem, mely értetek adatik, ez az én vérem, mely értetek kiontatik”. A bűnök bocsánatára kiontott vér, a bűnök bocsánatára odaadott test Krisztusnak mint áldozatnak, Krisztusnak mint Húsvéti Báránynak a valóságát állítja középpontba.

Egy másik forma, ahogyan a keresztény közösség Krisztus Feltámadását, a Húsvétot ünnepelte, maga a vasárnap. A heti szombat megünneplése helyett, vagy azon túlmenően a korai keresztények elkezdték a vasárnapot ünnepelni, ez váltotta fel a korábbi szombati ünneplést. A vasárnap neve az Úr Napja volt, ami Krisztus Feltámadására emlékeztet, hiszen vasárnap találták üresen a sírt, vasárnap gyújtotta örömre a Feltámadás híre a tanítványok szívét. A későbbi keresztény népek szóhasználatában is a Dies Dominica, az Úr Napja vagy egyes szláv nyelvekben, így az oroszban kifejezetten a Voszkreszenyie, a „Feltámadás” a vasárnap neve.

Hamar felmerült a kérdés a keresztények számára, hogy mikor ünnepeljék a Húsvétot. Természetesen adódott, hogy a kezdeti időkben a zsidók Pászka-ünneplésével együtt tartották a húsvét ünnepét a keresztények is. Később azonban a Húsvét időpontjának a meghatározására új módszerek terjedtek el. A 2. században kezdődött Húsvét-vita a Húsvét kiszámítási módjáról a 3. században is jelentős kérdésnek számított, és végül egy egységes Húsvét-tábla összeállításával zárult. A kiszámítás fő elve az, hogy a Húsvét mindig vasárnapra essen, tehát nem egy meghatározott hónap meghatározott napjára, mint a zsidók Peszách ünnepe. A tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap a Húsvét keresztény számítás szerinti időpontja.

Az egyház liturgikus ünneplésében Húsvét éjszakájának szertartása központi helyet foglal el. A lényegében ókeresztény eredetű mai szertartásrendben a Szent Három Nap, vagyis a Nagycsütörtök, Nagypéntek és Nagyszombat összefüggő liturgikus egységet alkot. Ennek tetőpontja a Nagyszombat este vagy éjszaka tartott húsvéti liturgia. Ennek kezdetén a tűzszentelés és a húsvéti gyertya megszentelése után a megszentelt tűzről gyújtott gyertyák sokasága Krisztus világosságának elterjedését érzékelteti, azt, ahogy a bűn és a halál sötétjében Krisztus Föltámadásának ereje kiterjed az emberiségre.

Az ezt követő ó- és újszövetségi szentírási olvasmányok átfogják az üdvösség történetét, egyben emlékeztetnek arra, hogy a felnőtt keresztelendőket hogyan avatták be a hit titkaiba.

A prédikáció után kezdődik a keresztelés ünnepélyes szertartása. Először a mindenszentek litániája hangzik el, hiszen a keresztséggel az ember tagjává lesz a szentek közösségének. Ezt követi a keresztvíz megszentelése, majd maga a keresztelés. Ezután az összes hívő megújítja keresztségi fogadalmát. Magyarországon – mint hajdan egész Közép-Európában – a mise után veszi kezdetét a feltámadási körmenet, amely ma is az egész ünneplés legnépszerűbb mozzanata. Benne a hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és a világnak hirdeti a Feltámadás örömét.

Különösen kiemelkedő jele Krisztus Feltámadásának maga a kereszt is, hiszen nem csupán a halálra, a kivégzés eszközére emlékeztet, hanem kapu az Örökkévalóságra. A kereszt a reménység jelképe – akit felfeszítettek rá, feltámadt.

Készítette az M&H Communications szabad felhasználásra, a szerzôi jogok korlátozása nélkül.

ERDŐ PÉTER prímás-érsek

Erdő Péter 1952-ben született. 1975-ben szentelték római katolikus pappá, majd 2000-ben püspökké. 2003 január 11-én lépett hivatalba mint esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása. Teológiai szakterülete az egyházjog. Érseki kinevezése előtt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora volt, az egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének elnöke. 200 szaktanulmány és 16 könyv szerzője az egyházjog és a középkori kánonjog területén. Több nemzetközi és hazai folyóirat, könyvsorozat főszerkesztője. Számos külföldi egyetem vendégprofesszora, illetve díszdoktora, az Apostoli Szentszék három központi hatóságának tanácsosa, a Magyar Rektori Konferencia elnökségi tagja. A Katolikus Egyház képviselőjeként részt vett a vallásszabadsággal és az Egyházzal kapcsolatos számos állami törvény előkészítésében, valamint az egyházi delegáció tagjaként Magyarország és a Szentszék között több megállapodás előkészítésében.

SCHWEITZER JÓZSEF nyugalmazott Országos Főrabbi

Veszprémben született 1922. október 13-án. 1947-ben avatták rabbivá. 1981-ben a Budapesti Izraelita Hitközség főrabbijává hívták meg, e tisztséget 1985-ig töltötte be. Ekkor az Országos Rabbiképző Intézet igazgatói tisztségére nyert kinevezést, e minőségében teljesített szolgálatot 1997-ig. Felekezete a neológ hitközségek országos főrabbijává választotta.