A herceg és a sanzonett

A herceg a budapesti Nemzeti Színiakadémia tanulóévei, négy soproni évad énekes és prózai szerepei és egy év szabadúszás után válogatás során került a Csárdáskirálynő káprázatos díszletei közé a Komáromi Jókai Színházba. A sanzonett tavaly végzett a budapesti Színművészeti Egyetemen Novák Eszter és Ascher Tamás osztályában. Otthon, Székesfehérvárott már énekelt a Csárdáskirálynőben. A kórus tagja volt. A színészválogatáson 23 évesen lett komáromi primadonna.

Jó barátok lettek a próbafolyamat alattDömötör Ede felvételeOzsgyáni Mihály és Kiss Diána Magdolna. Edwin és Vereczki Szilvia. Azelőtt sohasem találkoztak, a színpadon hatalmas lánggal lobog a szerelmük. Elválnak, majd ismét egymáséi lesznek. Sírnak, nevetnek, édes álmot álmodnak. A boldogság kapujában azután eléri őket a végzetük. Közben gyönyörűen éneklik a Csárdáskirálynő szívet facsaró dalait. Mikroport és mikrofon nélkül, nagyzenekarral.

Nem korai huszonnyolc évesen Edwin herceget játszani? – kérdeztem Ozsgyáni Mihályt.

Egy hagyományos operettszínházban nem kaptam volna meg a szerepet. Nem vagyok tenor. Alkatom szerint játszhatok hősszerelmeseket, a hangom azonban nincs meg hozzá százszázalékosan. Amúgy kerülgettük már egymást a Budapesti Operettszínházzal. Elkezdtem pró?bálni a Csókos asszonyt, majd abbahagytam, mert nem tudtak egyeztetni a Soproni Petőfi Színházzal, ahol akkor szerepeltem. A Komáromi Jókai Színházban Keresztes Attila olyan Csárdáskirálynő-előadást képzelt el, amiben van helyem, és nem jött korán a szerep.

Magas, kék a szeme, barna a haja. Minden sanzonett ilyen hercegről ábrándozhatott az orfeumban.

A családban mindenki magas, mégis én nőttem a legnagyobbra. Az alkatom családi örökség.

A herceg, akit a komáromi előadásban alakít, olyan, mint egy lázadó kamasz. Mezítláb mászkál a lépcsőn, hanyatt veti magát a színpad közepén.

Edwin nagyra nőtt gyermek, aki csapong ide-oda, sodródik az árral, és amikor valami nem az elképzelései szerint történik, nagyokat hisztizik, s próbálja magára felhívni a figyelmet. Például azzal, hogy mezítláb mászkál a bálban.

Kamaszként ilyen volt?

Későn érő típus vagyok. Ilyen szempontból lehet, hogy hasonlítok is Edwinre. A tipikus kamaszdolgok kimaradtak az életemből. A barátaimmal sokat kószáltunk otthon, Cegléden, beugrottunk egy-két helyre, ahol megváltottuk a világot. Volt egy amatőr társulatunk, az Aranypalást mű?vészeti alapítvány, és bemutattuk Csukás István Ágacska című mesejátékát, melyben Dani kacsát alakítottam. Ez volt az első színházi élményem. Amikor kiléptem a Kossuth Művelődési Központ színpadára, megéreztem a színházszagot. Még most is emlékszem a hangra, ahogy összecsapódtak a függönyt tartó karikák. Nagyszüleim Cegléd mellett egy tanyán éltek, minden hétvégén náluk voltam. Nagyon szerették az operettet. Az összes operettet, amit csak közvetítettek, megnéztem velük a tévében. Tőlük kaptam ajándékba egy Csárdáskirálynő-kazettát, amit rongyosra hallgattam, és arról ábrándoztam, hogy egyszer majd Edwin leszek.

Edwin lett. Ebben az előadásban még sincs a földön égi boldogság.

A végén kitör a háború, és ez beárnyékolja a boldogságot. Nem egy habos operett-boldogságról szól a történet, valamennyire a realitás talaján mozog. Arról mesél, nagy szerencse kell ahhoz, hogy elérkezzen a boldogság, és nem biztos, hogy megadatik ez a szerencse. Örülök, hogy ebben a formában és ilyen rendezői elgondolásban lehetek Edwin Komáromban – búcsúzott Ozsgyáni Mihály.

Százhetvenegy centiméter magas és ötvenkét kiló. Ezek primadonna-méretek? – faggattam Kiss Diána Magdolnát.

Fogalmam sincs, mekkora egy primadonna. Egy kicsit talán nőiesebb, teltebb, mint én. Nagyobb fenék, nagyobb mellek. Ez így van kitalálva az operettben. Szubrett-alkatnak tartom magam. Nagy kihívás, hogy most primadonnának kell lennem.

Alig takaró piros-fekete orfeumi ruháját gyorsan megszokta?

Általában takargatom a testem, mert nagyon vékony vagyok. Sokan azt hiszik, valami most divatos táplálkozási betegség az oka. Az egész családom ilyen alkatú. Amikor először megláttam Vereczki Szilvia orfeumi jelmezét egy kicsit megijedtem. Vad színei voltak. A sárga tüllt kicseréltettem feketére. Abban már nő tudok lenni.

A törékeny külső ilyen erős belsőt takar?

Az operettekben mindenki megpróbálja elmismásolni az érzelmeket. Nincs annál szebb, mint sírva énekelni. Szilvia is úgy énekel, hogy megpróbálja lenyelni a könnyeit. Közben iszonyatos sebességgel változnak a lelkében az érzelmek. Olykor a legszívesebben artikulálatlanul üvöltene. Az a jó, hogy ezt a komáromi előadásban megtehetem.

Énekelni kiknél tanult?

Egy évig otthon, Székesfehérvárott Balogh Ágnesnél. Ő mutatta meg az alaptechnikát, miképp formáljak egy-egy melódiát. A Budapesti Színművészeti Egyetemen Vámossy Éva lett az énektanárom. Arra tanított, színészileg mi módon kell előadni egy dalt. Bátori Éva operaénekesnő pedig a lelkemet tanította énekelni.

Incze G. Katalintól kemény leckéket kapott a Csárdáskirálynő próbái során?

Az elején nagyon megijedtem tőle. Egy pici nő, és mekkora energiái vannak! Ha rám kiáltott, vehemensen visszakiabáltam. Ha?sonló temperamentumunk van. Két dudás egy csárdában… Azután kibékültünk.

Az előadásban Szilviaként hol érzi jobban magát? Az elején az orfeumban, a bécsi kastélyban vagy a harmadik felvonásban, Karlsbadban?

A bécsi kastélyban. A második felvonás elején, amikor megjelenünk a Bóni grófot alakító Fabó Tiborral és a Kerekes Feri bácsit játszó Mokos Attilával, egy-két percre ledobhatom az alabástrom büszkeségemet, és viccelődhetünk egy kicsit. Lehet ütni, verni, rúgni. Azt is élvezem. A magánéletemben úgy vagyok, mint Edwin. El kell engednem a szerelmemet Amerikába egy hosszabb időre. Nagyon csúnya, egyben nagyon hálás dolog, hogy hasznosíthatom szerelmi fájdalmamat Vereczki Szilvia megformálása során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?