A gyilkos fiú és az eladott gyermek

A gyermek hősei: Bruno (Jérémie Renier, akit alakításáért a legjobb színész kategóriában Európai Filmdíjra jelöltek) és Sonia (Déborah Francois)Tavaly A gyermek, előző évben pedig A fiú című munkájukat láthatta a szemle közönsége. Mindenképpen kár, hogy A fiú című drámát még csak filmklub-terjesztésre sem vettük meg. A gyermek viszont szerepel a Projekt 100 szemle kínálatában.

Jean-Pierre és Luc Dardenne az ún. minimálfilm képviselői. Ami nemcsak azt jelenti, hogy kis költségvetésű mozgóképeket forgatnak, hanem hogy munkáikban egyszerű, mindennapi, a valós életből vett alaphelyzetet bontanak ki, abszolút hétköznapi elbeszélésmóddal, nem stilizált nyelven közreadva. Nem műtermi környezetben veszik fel a jeleneteket, hanem az életszagú valóságban. A fiú főhőse egy középkorú műbútorasztalos, akihez betoppan egy fiatalkorúak börtönéből szabadult fiú, hogy kitanulja nála az asztalos szakmát. Nem igazán van története a filmnek, már-már túlzottan részletes is, ahogy hosszú perceken keresztül csak az asztalosmestert látjuk, amint a műhelyében végzi a dolgát. Semmi különöset, úgymond, filmbe valót nem csinál, csupán közönyösen-búsan, a munkába feledkezve fúr farag, majd – a fiú megérkezése után – lesi tanonca minden mozdulatát, és segíti, szinte kézen fogva vezeti őt a szakma elsajátításában. E monoton munkavégzéssel azonban az alkotók olyan drámai feszültséget teremtenek mindvégig, hogy érezzük, valami nagyon nagy dolognak leszünk a szemtanúi. Szép lassan, komótosan megyünk előbbre, s hatásosan adagolva derülnek ki a szereplők titkai. Megtudjuk, hogy a férfinak is volt egy fia, hasonló korú, mint a tanoncnak befogadott suhanc. Az is kiderül, féltő apai szeretettel óvta fiát, olyannyira imádta őt, hogy amikor meghalt, feleségével, gyermeke anyjával is megromlott a kapcsolata, teljesen magába fordult, s a munkába temetkezett. Innentől abban a hitben nézzük a filmet, hogy azért az a féltő gondoskodás, az a kitüntetett figyelem a fiú felé, mert az elvesztett fiát látja benne, s magához akarja édesgetni. Aztán kiderül, nem erről van szó: a férfi kinyomozta ugyanis, hogy az ügyes és igyekvő tanonc a fia gyilkosa. Nyomasztó feszültség sugárzik a filmből: a Dardenne fivérek úgy adagolják az újabb és újabb ismereteket, lassan-lassan, alig elárulva valamit, hogy nem látunk bele, mi a férfi szándéka a fiúval, aki nem is sejti, hogy mestere mindent tud róla. Érzelmeket robbant a film vége a megoldással: a férfi és a fiú végső nagy csatájával, a „nagy elszámolással”.

A gyermek című munkájukban a belga rendező fivérek ugyanúgy a magas szinten tartott feszültséggel manipulálnak mindvégig. Komor film ez egy komor világról: a középpontban egy hajléktalan huszonéves fiúval, Brunóval, aki drogozik, lop, csal, hazudik, a periférián lézeng, mégis rokonszenves, és drukkolunk neki, hogy feltörjön, bár tudjuk, hogy sose fog. Talán azért kerül közel hozzánk, mert apa létére szórakozott gyerek ő maga is. Ebből adódik a film konfliktusa: Bruno kedvese, Sonia kijön a kórházból, karján közös gyermekükkel. Bruno nézi a csöppséget közömbösen, hitetlenkedve, hogy apa lett, mert nem érez felelősséget, egyáltalán semmit sem érez a gyerek iránt. Áruba is bocsátja, mint egy tárgyat: gyerekkocsiban végigtolja a városon, elviszi egy adott címre, egy lepusztult garázsba, s otthagyja „a megrendelőknek”. Felveszi a pénzt, s boldogan megy a kedveséhez, hogy a gyerekeladással megoldotta az anyagi helyzetüket. Még büszke is magára, milyen talpraesett. A lányban viszont megszólal az anya, hisztérikus rohamot kap, és követeli vissza a gyereket. Bruno nem érti, kedvese miért ragaszkodik a gyerekhez annyira: mint mondja, majd csinálnak másikat. A lány nem tágít: ő ezt a gyereket akarja. Bruno nem tehet mást, hogy szerelmét, kedvesét ne veszítse el, elindul visszaszerezni a csecsemőt. Az „örökbefogadó szülők” is minden hájjal megkent kereskedők: visszaadnák ugyan a gyereket, de dupla áron. Brunónak azonban nincs pénze, ugyanakkor gyerek nélkül sem mehet haza... Véres játszma kezdődik. Szürke, nyomorult, hétköznapi játszma. Valós, átérezhető és átélhető. Bruno félelmetes menekülésének krónikája lesz a film a továbbiakban. Amelyet nézve mélyen elgondolkodunk az egyén és a társadalom felelősségén. Mivelhogy A gyermek nem egy könnyen felejthető, szórakoztató mozi. Jó, hogy ilyen mozgóképek is születnek még, s még jobb, hogy hozzánk is eljutnak.