Titkolózásból botrány

sutaj estok k

Ami más országokban csaknem elképzelhetetlen, az Szlovákiában megtörtént. A kormányfő indulatosan cáfolta a belügyminiszter egyik állítását a nyitrabányai, szerencsére sikertelen merénylet ügyében. Ezt a meglepő tényt nyilván igyekeznek bagatellizálni, de annyi bizonyos, hogy ez a pengeváltás tovább rontja Robert Fico és Matúš Šutaj Eštok szavahihetőségét. Ráadásul további kérdőjeket vet fel a máig tisztázatlan bűncselekmény kapcsán.

Már öt hónap telt el a Robert Fico elleni sikertelen merénylet óta, de a szlovákiai polgárok még mindig szinte semmit sem tudnak a felháborító bűncselekmény körülményeiről. Bizonyosan csak annyit tudunk, hogy a tettes Juraj Cintula lévai nyugdíjas volt, aki saját bevallása szerint azért ragadott fegyvert, mert elégedetlen volt a jelenlegi kormány tevékenységével. Ezt az indítékát a nyitrabányai rendőrség folyosóján rögzítették, onnan került fel a világhálóra.

Másnap Robert Kaliňák és Matúš Šutaj Eštok is úgy vélekedett, hogy a tettes amolyan magányos farkas, akinek nem voltak cinkosai. Ezután érthetően a szlovák kormányfő állapota, majd pedig a fokozatos felépülése került a közbeszéd élére, csak néhány újságíró érdeklődött nyilvánosan a nyomozás menetéről, mire Maroš Žilinka főügyész védelmébe vette a nyomozókat, és felsorolta, hogy hány kihallgatást és egyéb vizsgálódást végeztek el, amelyekről érdemben a nyomozás sikere érdekében nem beszélhetnek.

Mindeközben a hivatalos hírzárlat ellenére különböző értesülések láttak napvilágot. Egyesek kiszivárogtatták, hogy az illetékesek szigorítani akarják a bűncselekmény minősítését, méghozzá terrorcselekményként szeretnék beállítani. Ám – ismét csak állítólag – a Legfelsőbb Bíróság ehhez a jogi meghatározáshoz egyelőre nem talált kellő bizonyítékot. Tovább fokozta a feszültséget a viszonylag gyorsan felépült kormányfő is, aki kezdettől fogva a szlovák ellenzék politikai aktivistájának nevezte a tettest. Ő valóban többször feltűnt a vidékre kihelyezett kormányülések színhelyein, tiltakozó transzparenst tartott a kezében, de még ez sem bizonyítja Fico összeesküvés-elméletének igazát. Még akkor sem, ha a miniszterelnök minden lehetséges alkalommal ezt a konteót ismételgeti. Sőt: ennél is tovább ment, amikor a szlovák közrádió Szombati dialógusok című műsorában magabiztosan jelentette ki, hogy a merénylet kapcsán rövidesen „szörnyű dolgok” derülnek majd ki, amelyek igazolják, hogy a tettes nem valamiféle zavart alak volt, és nem csak a saját elhatározásából ragadott fegyvert.

Arra a jogos kérdésre, hogy mindezt Fico honnan tudja, s milyen bizonyítékokkal támasztja alá az állítását, váratlanul a belügyminiszter adta meg a lehetséges választ. Matúš Šutaj Eštok kikotyogta, hogy a kormányfő a titkosrendőrségnél (SIS) rendelte meg a merénylet kivizsgálását. Néhány órával később magyarázkodni kezdett, a liberális sajtót vádolta meg szavainak megmásítása miatt, ami átlátszó kibúvó, hiszen a sajtótájékoztatón elhangzottakat rögzítették. Megszólalt a miniszterelnök is, aki cáfolta és teljesen alaptalannak nevezte a tárcavezető közlését.

Az eddig történtek több megválaszolatlan kérdést vetnek fel. Eddig nem kaptunk választ arra, vajon miért csak az SIS vizsgálódását emlegetik, amelynek a jelentését állítólag majd a parlament zárt ülésén ismertetik. Vajon tárgyilagos lehet-e ez a dokumentum, amelynek elkészítését Pavol Gašpar felügyeli, aki a volt országos rendőrkapitány fi a, s mindketten Robert Fico szolgalelkű hívei, elvárásainak teljesítői? E tények ismeretében felvethetjük azt is, vajon nem azért késik-e az ügy lezárása, mert a nyomozók nem találtak megalapozott bizonyítékokat a miniszterelnök álláspontjának alátámasztására, miszerint a hazai meg a külföldi liberálisok összehangoltan törtek az életére. Egyelőre nem sejteni, mikorra várható a tettes elleni per, amelynek vádiratáról semmit sem tudunk.

A nyitrabányai lövések akkor dördültek el, amikor Donald Trump ellen is merényletet kíséreltek meg. Ott a CIA egy héten belül kivizsgálta a történteket, majd minden részletre kiterjedően tájékoztatták a közvéleményt. Nálunk csaknem fél évet késik a hasonló bűncselekmény felderítése, ami tovább rontja a szlovákiai igazságszolgáltatás már eddig is alaposan megtépázott hitelét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?