A finnek nem rokonai senkinek?

„A finnek nem rokonai senkinek” – kezdi versét Helvi Hämäläinen. A sor olyan döbbenetes elemi erővel tör fel, hogy szinte kérdés, miért nem ez lett a legújabb magyarul kiadott finn antológia címe. Tény és való, hogy az ugyanebből a versből származó Millió tűlevél erdeje hatványozottabban moz?gósítja az olvasóban a sajátosan finn életérzés konvencióit. A finnség határozott tárgya e kiváló kötetnek, s ahogy a címadó metafora mellett Pekka Parkkinennek költeménye is megfogalmazza, valóban úgy tűnik, hogy: „a finn irodalom az erdőben születik / és ott tévelyegnek magya?rázói.” Mítoszok keletkeznek, épülnek le, korrigálódnak: ez a kötet valóban egy erdőhöz hasonlítható. Minden része természetesen tagozódik be létterébe, s szinte minden szövegben ott van „az egész,” a tűlevélben az erdő. Johanna Sinisalo sajátos finnugor misztikával átitatott, mágikusan költői elbeszélése alighanem a kötet egyik legjobb darabja: egy beavatási szertartás (a „csirnika-próba”) bizarr misztériumát jeleníti meg számos allegorikus értelmezés lehetőségét felvillantva. Eeva Tikka Csónakvásárlás című novellájának alapkérdése, hogy ha megvásárolunk egy tárgyat, akkor megvesszük-e vele az előző tulajdonos sorsának egy darabját is. Raija Seikkinen az írónői sorsot boncolgatja, s valóban izgalmas létleletét nyújtja a férfi–nő viszonynak egy hosszúra nyúlt autóút meditációiba ágyazva. Tuuve Aro szintén hajlamos a parabolára: egy ínyencségnek számító befőtt eltörésén keresztül ábrázolja egy kapcsolat kríziseit. Feltétlen említést érdemel Petri Tamminen sajátos humora, mely valóságos nemzetkarakterológiai dimenziókat nyer: egyszerre tud szarkasztikus és realista, trágár és szeretetteljesen gyöngéd lenni, miközben a lappföldi, pohjanmaai vagy a karjalai férfiak természetrajzát nyújtja. Asko Martinheimo humora egy hallá változott fiú megkapó történetében nyilvánul meg: az átváltozás drámai, kafkai gesztusa itt a komikumban oldódik fel.

A könyv különösen nagy érdeme, hogy jó néhány költemény több magyarításban is szerepel benne: a magyar szöveget interpretációként és nem a finnt helyettesítő leképezésként kezeli. Roppant sajnálatos viszont az, hogy a szerzőkről (akik közül az átlagolvasó alig ismer párat) semmit se tudunk meg, még az egyes szövegek keletkezési ideje sem derül ki, s a fordítókról is szeretnénk többet tudni puszta villámposta-elérhetőségükön túl (reméljük, a kiadók és a folyóiratok felfigyelnek rájuk!). Elkelt volna néha egy-egy jegyzetszerű magyarázat is, mert itt-ott a finn világban járatlan olvasó, bizony, tanácstalan (pl. mi lehet az a Karjalan heili?)

Mindenesetre az antológia a legújabb finn fordítónemzedék kollektív, markáns névjegye. Az összeállítást az előszó tanúsága szerint egy fordítói pályázat előzte meg, s a pazar végeredmény kétszeres tisztelgés is egyben: részint Finnország függetlenné válásának 90. évfordulójára emlékezik, részint a műfordítóként, tanárként és kultúraszervezőként is ismert Outi Karankót köszönti születésnapja alkalmából.

(Millió tűlevél erdeje. Szerkesztette Simon Valéria és Várady Eszter, Kalevala Baráti Kör, Budapest, 2007)