A fény szerelmese

Lágy fények, lágy ívek, finom vonalakA szerző felvételeAz 1902-ben kiadott Helységnévtár 750. oldalán megjegyzi, hogy Ipolyság „nagyközség járási, sőt vármegyei székhely volt, vasútállomással, állami távírdai vonallal, egyesített postahivatallal”, hozzáfűzve: „Hont vármegye ipolysági járása székhelyének 536 házában élt a legnagyobbrészt magyarokból és néhány száz tótból álló, 3720 lelket számláló népesség.” A Monarchia e nyugodt, már-már álmos szegletében született 1903. június 22-én a magát a fény szerelmesének nevező Dulovits Jenő – éppen abban az évben, amikor szülővárosban átadták a közvilágítást.

Tízéves volt, amikor szüleivel Budapestre költöztek, huszonegy évesen itt szerzett tanári oklevelet. Ekkor már intenzíven foglalkozott az amatőr fényképezés alkotó módszereivel, alapos műszaki ismereteire támaszkodva próbált összetett lencserendszert, azaz objektívet szerkeszteni. A maga tervezte és szerkesztette fényképezőgéppel készített képei első ízben 1927. szeptember 14-e és október 2-a között szerepeltek a Budapesten megrendezett II. Nemzetközi Fényképkiállításon. 1929-től ismert magyar lapok közölték képeit, 1930-ban pedig a Bécsi Nemzetközi Fényképkiállításon „Jég” című képével aranyérmet nyert.

Képei jellegzetes ellenfénnyel készültek, az előtétlencséknek köszönhetően pedig a képek rajza lágy lett. Ez a képalkotási stílus egész életén végigkísérte. 1932-ben már a l’art pour l’art-elv szószólójaként ismerték a budapesti fotós körökben, ami népszerűségének nem tett jót; a III. Nemzetközi Művészi Fényképkiállításon szereplő kollekciójáról azonban azt írta a Fotóművészeti Hírek, hogy „technikában egyedüli magaslaton áll.”

Sikert sikerre halmozott – egyrészt a korabeli magyar lapokban megjelent képeivel és fotóriportjaival (ezt a műfajt akkoriban még ezen a néven nem ismerték), másrészt a hazai és nemzetközi versenyeken nyert díjakkal. Könyveket adott ki magyar és német nyelven, illusztrálta Illyés Gyula írásait, a Gyilkos-tónál pedig operatőrként részt vett a Kádár Kata című film elkészítésében.

Feltalálói és újítói munkássága kapcsán meg kell említenünk, hogy Magyarországon tizenhárom, külföldön pedig tizenegy szabadalmat nyújtott be. Kettő kivételével valamennyi fényképészeti tárgyú; egy részük az optikai rendszerekkel, előtétlencsékkel foglalkozik, míg a többi a gyakorló fényképész számára legideálisabb fényképezőgép megalkotására irányult. A DUTÓ-t, azaz a DUlovits és TÓth Miklós által alkotott lágyító előtétlencsét a szakma ma is ismeri világszerte, az 1943 és 1950 között megalkotott DUFLEX (DUlovits reFLEX) pedig fotótechnikai nagyhatalommá tehette volna Magyarországot – ha a nagypolitika is úgy akarta volna.

Másképp történt. A DUFLEX ma nem több technikatörténeti érdekességnél, a művész képeinek nagy része pedig 1945-ben megsemmisült, amikor Budapest ostroma során egy eltévedt bomba romba döntötte a házat, amelyben Dulovits lakott.

Az ipolysági Simonyi Lajos galériában kiállított képei két, merőben más világot tárnak elénk – Budapestet, a nagyvárost a maga forgatagával és fényeivel, illetve a vidéket (főképp a Balaton környékét). Varázslatos hangulatúak ezek a – zömében a két világháború között készült – felvételek; talán azért, mert egy letűnt, sokkal nyugodtabb és emberközpontúbb világot mutatnak be, de az is meglehet, hogy csak a művész által előszeretettel alkalmazott csúcstechnika járatja velünk a bolondját.

Lágy fények, lágy ívek, finom vonalak. A zselatinnal bevont üveglapon megdermesztett világ tovább mozog, él a képeken. Kevés fényképész képes visszaadni ezt felvételein. Dulovits azonban – többek között – ennek is nagymestere volt. A falusi környezetben készült képek pedig olyan harmóniát árasztanak, hogy az már-már a tökéletesség érzetét kelti.

Dulovits Jenő 1972. július 24-e óta legenda. A kiállítás, amely átfogó képet ad a művész-feltaláló életpályájáról, október 9-éig tekinthető meg.