A drámai csúcsok virtuóz képei

Pillanatkép a megnyitóról – a bal szélen a festő dédunokájaSzabó Réka felvételeEz utóbbihoz a győri Xantus János Múzeumban őrzött Madách-hagyatékból kölcsönöztek különböző relikviákat. Kiállították Madách első kötetének eredeti kiadását, továbbá Az ember tragédiája első, ugyancsak eredeti kiadását, valamint láthatóak a Tragédia különböző díszkiadásai és a mű különleges fordításai – köztük német, angol, szlovák, arab, japán átültetések.

A Tragédiához alkotott Zichy-illusztrációk nagyméretű szénrajzok, amelyeket a Magyar Nemzeti Galéria grafikai osztályán őriznek. Ezeknek készítették el fakszimile nyomatait, amelyeket a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának – Csicsery-Rónay István, Zichy Mihály dédunokája segítségével – sikerült megszereznie azzal, hogy az alsósztregovai Madách-kastélyban tárják közönség elé. „Ezek a fakszimile nyomatok teljes mértékben visszaadják az eredeti rajzok kvalitásait: szépségüket és monumentalitásukat. Ezeket nézve a befogadónak ugyanabban az élményben lehet része, mintha az eredeti művet látná – mondta Róka Enikő, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze, aki hosszabb ideje foglalkozik Zichy Mihály munkásságával, s aki a pozsonyi kiállítást is megnyitotta.

Zichy Mihály 1885 nyarán kezdte el Madách főművének illusztrálását. Róka Enikő szerint minden bizonnyal a Tragédia cselekvésvágyra serkentő pesszimista világszemlélete, világképe ragadta meg, ugyanakkor komoly intellektuális és művészi kihívást is jelentett számára a mű képi formába öntése. Közel egy év alatt tizenöt jelenettel készült el, ezeket 1886 őszén a Műcsarnok be is mutatta, s az anyagot a közönség nagy elismeréssel fogadta. 1887-ben az Athaeneum Kiadó ezekkel a rajzokkal jelentette meg a mű díszkiadását. Zichy később az anyagot még öt jelenettel kiegészítette, s a következő, 1888-as díszkiadás már ezeket a lapokat is közölte. „Ő maga mindig torzónak, nem befejezettnek emlegette ezt a sorozatát – mondta Róka Enikő. – Bátyjának írt egyik levelében a »lecsonkított« jelzőt használta a Tragédiához készült képciklusával kapcsolatban. Zichy eredeti szándéka ugyanis az volt, hogy a mű lényegét, eszmei tartalmát, kétpólusú világképét – például Lucifer és Ádám ellentétes világnézete, hit és kétely, bizalom és kiábrándulás – ellentétes képpárokban jelenítse meg. Ilyen szempontból a sorozat torzónak tekinthető, mert helyenként egyértelmű ugyan az ellentétpárokba rendezés, ám ezekből lényegesen többet szeretett volna megvalósítani. Példaként a római színhez készült illusztrációit említhetném, amelyek egyikén a hedonizmust, a másikon a keresztény hitet ábrázolja.” Nemcsak a műcsarnokbeli kiállítás közönsége fogadta lelkesen Zichy szénrajzait, hanem illusztrációs anyagként az olvasóközönség körében is rendkívül népszerűek voltak, és mélyen beivódtak a köztudatba. Ez részben annak köszönhető, hogy Az ember tragédiája díszkiadása rendkívül nagy példányszámban jelent meg, részben annak, hogy – Róka Enikő szavaival élve – Zichy látásmódja felettébb közel állt a drámaköltő szemléletmódjához, és hogy nagyon mélyen átérezte a madáchi gondolatot. A budapesti művészettörténész értékelése szerint az is összetevője a népszerűségnek, hogy: „Zichy rendkívül virtuóz rajzoló volt, aki fantasztikus finomsággal és komponálókészséggel adta viszsza a jelenetek drámai csúcspontjait. Nagyon érdekes, szinte színpadszerű terekkel dolgozott, s ez annyira meghatározta a Tragédia képi megjelenítését, hogy a 20. század elejéig nem tudtak szabadulni tőle azok a rendezők sem, akik színre vitték a darabot. Zichy rajzaiból kiindulva tervezték meg a színpadképet.”

Kérdésemre, hogy a magyar művészettörténet miként értékeli a Zichy-életművet, Róka Enikő elmondta: „Nagyon nehéz az életmű feldolgozása. Különös figura volt Zichy. Egyszerre volt világpolgár és erős nemzeti érzelmekkel megáldott művész. 1849-ben elköltözött Szentpétervárra, ahol először az orosz nagyhercegi udvarban, majd a cári udvarban dolgozott. Az 1870-es években már Párizsban élt, ahonnan gyakran meglátogatta a walesi herceget, akinek szintén dolgozott. A francia fővárosból aztán visszatért Szentpétervárra. Életműve ily módon rendkívül szétszóródott. Vannak alkotásai az Angol Királyi Gyűjteményben, Szentpéterváron az Ermitázsban, az Állami Orosz Múzeumban, Moszkvában pedig a Tretyakov Képtárban. Ezek egy része publikált, másik részük publikálatlan. Ezért nehéz az életmű feldolgozása, bár Magyarországon már a múlt század ’30-as éveitől foglalkoznak munkásságának értékelésével. Zichy Mihályt a művészettörténeti köztudat a 19. század egyik legjobb rajzművészeként tartja számon.”

A pozsonyi kiállítás megnyitóján jelen volt a dédunoka, Csicsery-Rónay István is.