A Drama Queer fesztivál Pozsonyban

Same Same

Bár Zuzana Čaputová köztársasági elnök is védnöke, ez a fesztivál eddig csupán szűk réteget szólított meg. Nem is sejtették a rendezők, hogy mennyire felbolydul a társadalom a mostani, tizedik évad idejére. A Drama Queer színházi fesztivál LGBTI+ témákat érintő előadásait mindenkinek ajánláljuk, akiknek nem közömbös a kisebbségek sorsa.

Nem is lehetne időszerűbb a holnap kezdődő fesztivál, melynek célkitűzése, hogy a művészet eszközeivel lépjen fel a homofóbia ellen, és felhívja a figyelmet azokra, akiken szexuális orientációjuk miatt gyakran keresztülnéz a többségi társadalom. A queer színház keretein belül nincs helye a traumáknak, a szégyenérzetnek, a lealacsonyításnak – mondják a szervezők. A fesztivál programja tizenegy napon át tart majd, az előadásoknak a P*AKT Kulturális Központ és az A4 – A Kortárs Kultúra Tere ad otthont.

Milyen az élet HIV fertőzöttként ebben az országban? Ezt a kérdést járja körül a Nomantinels színházi társulat Pandémia+ című előadása, melyet olyan emberekkel folytatott beszélgetések alapján írtak, akik megkapták a sorsdöntő diagnózist, mely a múltban rengeteg ember számára a halált jelentette. Ezek az emberek gyakran szembesülnek azzal, hogy a betegség kapcsán rengeteg megtévesztő információ él a köztudatban. A darab bemutatója, melyet Juraj Bako rendezett, a fesztivál nyitóprogramja is egyben, holnap este hét órától látható a P*AKT Kulturális Központban.

A fesztivál kilenc előadásából hadd emeljük még ki Tereza Ondrová táncművész és Petra Tejnorová rendező Same Same című, a humor, az irónia és az abszurd határán mozgó performance-át, melyet Buster Keaton alakja ihletett, és amelyet szerda este 8 órától játszanak az A4-ben, valamint a kultikus Broadway-előadást, a Hedwig és a Mérges Csonk című musicalt, melynek cseh bemutatóját tartják a fesztiválon, melyet pénteken 8 órakor nézhetnek meg az érdeklődők, szintén az A4-ben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?