A csellista magányossága

Stahel 1979-ben született Pozsonyban, számos nemzetközi és hazai versenyt nyert, több rangos ösztöndíjat kapott, jelentős együttesekkel lépett fel, olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Dennis Russel Davies, James Judd vagy Oliver von Dohnányi. Az egyre határozottabban a régi zene felé forduló művész nem elégszik meg egy-egy 17–18. századi mű interpretációjával, hanem saját szerzeményeivel is hozzájárul a barokk zenei struktúrák mind jobb megértéséhez.

A CD az Arpeggio in G című 2001-es szerzeményével indul, majd az előadó Domenico Gabrielli, Domenico Galli, Bach és Joseph Marie Clemens Dall’Abaco szerzeményei után tűnik fel ismét zeneszerzőként, mégpedig A magány dala című szerzeménnyel, mely a teljes anyag központi zenei mondanivalójának hordozójává válik. A hangszer és a hangszert megszólaltató test kiszolgáltatottsága a hang tisztaságának és a földi léten túlmutató misztikumának itt érvényesül a legjobban: a magány kozmikus, a magány az emberi létszorongatottság maga, melyből nincs megnyugtató kiút, csak a kiút folytonos reménye és délibábja táplál bennünk illúziókat. A záró szerzemény (La folia) inkább bravúros stílusgyakorlat, melynek célja, hogy búcsú helyett visszavágyjunk ebbe a magányossága ellenére sem klausztrofób világba, ahonnan a hangzás nemes egyszerűsége egyértelműen elhatol az égig.

Gabrielli maga is virtuóz csellista volt: itt is egy fontos csellóra írt kompozíciója szólal meg, 10 fennmaradt ricercarjából a hetedik. A ricercar tulajdonképpen a fúga korai változataként is felfogható barokk műfaj. A pármai Domenico Galli nemcsak kora kiváló zenésze volt, hanem a hangszerkészítő mesterek között is legendássá vált: csak sajnálhatjuk, hogy e ritkán megszólaltatott zeneszerzőtől mindössze 6 percnyi zene csendül fel a második szonátából. Bach 5. szvitje sajátosan barokk tánctételek szövedéke, melyek elegáns méltósággal szólalnak meg. A brüsszeli születésű Dall’Abaco Gallihoz hasonlóan viszonylag ritkán játszott szerző, holott körülbelül 40 csellószonátát komponált: itt megszólaltatott capriccióiban ő már a rokokó eszményt képviseli. Francesco Paolo Supriano (Scipriani néven ismertebb) a nápolyi iskola stílusát képviseli: csellóra írt toccatáiból hallunk pár rövidített változatot.

Stahel rendkívüli érzékenységgel állított össze egy érzelmi intenzitásában erős, kuriózumokat és ismert elemeket ötvöző műsort, melyet egy 1720 körül készült Antony Posch-csellón játszik a kismartoni Esterházy Alapítvány jóvoltából.

Michal Stahel: Solitude. Pavlík Records, 2012.

CSEHY ZOLTÁN