A Csallóköz költője

Dunaszerdahely. A Vámbéry Irodalmi Kávéház legutóbbi estjén Zirig Árpád legújabb, Küszöbén a télnek című verseskötetét mutatták be, amely a Lilium Aurum Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

A teltházas bemutatót Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának titkára vezette, Tóth László József Attila-díjas költő pedig a kötet méltatását vállalta magára. A költő – szám szerint ötödik – verseskötetéből Zakál Gyula előadóművész olvasott fel.

A feszesen szerkesztett, ívre felépített, négy részre osztott kötet a férfikor és az elmúlás körüli gondolatokra épül, a versek a végtelent célozzák meg, de behatárolt területen mozognak. A költőt elégikus hangulatok kerítik hatalmába, felsejlenek előtte a búcsú elképzelt pillanatai. A versek többsége a fiókból került elő átdolgozásra, s a kötet két év termését foglalja magába – hangzott el a méltatásban. Tóth László szerint a Küszöbén a télnek a szerző eddigi legkiegyensúlyozottabb, legkiérleltebb kötete, amelynek olvastán mindenekelőtt az tűnik szembe, hogy a költő rendületlenül hisz a vers közösségi feladataiban. Tóth László felolvasta a kötet címadó versét, majd így folytatta: „... fenébe is a kánonokkal, kánonteremtőkkel, kánonmániákusokkal. Mert milyen jó, hogy az irodalom, az irodalmi-esztétikai érték több a kánonoknál, az irodalmi élmény nem kötődik kizárólagosan – néha pedig háľ istennek, egyáltalán nem – a kanonizált, de mondjam egy?szerűbb szóval: divatos nevekhez. Mert az előbbiekből kiderülhetett: Zirig Árpád kívül esik minden kánonon. A hozzá hasonló »magányos futókkal« egyébként is könnyen megesik az ilyesmi. A lényeg: az irodalom szerencsére nem függőleges rétegzettségű rendszer, ahol az értékek egymás fölött foglalnak helyet, hanem horizontális, melyben az értékek helye egymás mellett van. Ilyen értelemben Zirig Árpádot is joggal odatehetem ezzel a versével, s nem eggyel még, akár a még oly kanonizált értékek mellé.”

Zirig Árpád, akit gyakran emlegetnek a Csallóköz költőjeként, biológiát és földrajzot oktatott egészen nyugdíjba vonulásáig. Mindig két kapaszkodója volt: egyik az irodalom, másik a természet. Mindkettőt szereti, az utóbbit azért, mert példát ad, és sohasem hamis. Gyakran és szívesen jár diákok közé, mert azt az elvet vallja, ha a fiatalság nem olvas, akkor meg kell találni az utat, hogy a vers vagy a próza eljusson hozzá.