A budai Fonó a világ legjobb zenei kiadói között

Budapest |

<p>A Fonó Budai Zeneház a 4. helyre került a világzenei expo, a Womex aktuális listáján, amelyen a húsz legjobb kiadó szerepel.</p>

A Fonó több száz kiadó közül egyetlen kelet-közép európaiként került a húszas listára. A Womex Top Label elismeréseket minden évben a világzenei toplista eredményei alapján állítják össze és jelentik be a világzenei vásár előtt. A Fonó Lajkó Félix Most jöttem, a Buda Folk Band Saját gyűjtés és a Cimbaliband Moldva című tavalyi lemeze, valamint az idén kiemelkedően szereplő Herczku Ágnes Live at Womex című, valamint a Zűrös Banda első albumának köszönhetően került a rangos helyre.Mint írták, a Fonó nemcsak Magyarországról, hanem a régióból egyetlen kiadóként negyedik éve szerepel a legjobb kiadók között, amelyek között először a 20., majd a 12., az előző évben pedig a 13. helyre sorolták. A World Music Charts Europe világzenei toplistáját 25 ország 48 világzenei rádiós szakemberének szavazatai alapján teszik közzé minden hónapban, ezek alapján a Womex minden évben a világzenei vásár előtt választja ki a 20 legjelentősebb kiadót. Az első helyezettnek az azévi Womexen díjat adnak át, idén a német Glitterbeat Records veheti át a listaelsőnek járó elismerést. A második helyen a brit Real World Records, a harmadikon a szintén brit ARC Music végzett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?