A Bridgerton nyúlik mint a rétestészta

Valóságos forradalmat robbantott ki tavaly ez a bátor Netflix-sorozat, amelynek alkotói, Chris Van Dusen rendező és Shonda Rhimes producer új alapokra helyezték a romantikus kosztümös film műfaját. A Bridgerton család története azt a réteget is beszippantotta, akik nem bírták végignézni a Jane Austen-regényadaptációkat. Ehhez elég volt annyi újítás, hogy az 1813-ban, pazar kosztümökben és helyszíneken mozgó, „mesebeli” karakterek hús-vér emberekként viselkednek, úgy reagálnak éles helyzetekben, ahogy egy huszonegyedik századi ember is reagálna, a történet pedig elég sokrétű ahhoz, hogy nyolcszor egy órán át fenntartsa a néző figyelmét.

Külön beszédtémát, sőt tanulmányok alapját képezte a fekete színészek felbukkanása, akik 19. századi brit arisztokratákat, parókás udvarhölgyeket alakítottak, a legnagyobb természetességgel. Maga Sarolta királynő sem fehér bőrű, ennek pofonegyszerű magyarázata el is hangzik az első évadban. (Az alkotók épp a minap jelentették be, hogy a királynő saját spin-off sorozatot kap, olyannyira népszerű lett a karakter.)

Az elsöprő világsikert követően jó magasan volt a léc, és bizony nem is sikerült átugrani – bár tegyük hozzá gyorsan, hogy ez a sorozat még így is magasan kiemelkedik a nagy átlagból, saját műfaján belül pedig vitán felül a legjobb. Nézzük, miért lehet mégis hiányérzetünk.

Julia Quinn regénysorozatában csak úgy nyüzsögnek a szereplők, és bár a Bridgerton forgatókönyv-írói eléggé nagyvonalúan kezelik az alapanyagot – azaz gyakran eltérnek az eredeti történettől – ez a nyüzsgés tette izgalmassá az első évadot, elsősorban emiatt tapadtunk a képernyőre. Mostanra minden karaktert megismertünk, vagyis e téren nem érhet minket meglepetés. A másik tapadási pont a délceg Simont alakító Regé-Jean Page volt, aki sajnos nem szerepel a második évadban. Nem csak azért hiányoljuk, mert ez a vonzó pasi milliókat ültetett a képernyők elé. Meglehetősen zavaró, hogy a fiatal hercegné, Daphne Bridgerton (Phoebe Dynevor) egyedül teng-leng a színen, és nincs megindokolva, miért hiányzik mellőle férje. A kettejük közti szexjelenetek létjogosultságát is sokat elemezték, mert ilyesmit romantikus kosztümös filmekben korábban nem lehetett látni. Most viszont mintha rászóltak volna az alkotókra, hogy legyenek szívesek mérsékelni a testiséget, mert gyerekek is nézik a sorozatot.

A második évad főszereplője, Anthony Bridgerton (Jonathan Bailey) ezért nyolc részen át kénytelen sóvárogva nézni, nagyokat sóhajtani és látványosan epekedni. Ugyanez a feladata a vágy titokzatos tárgyának, az indiai Kate Sharmának is (Simone Ashley), aki húgát akarja jól férjhez adni. Már az első rész első jelenetéből világos, hogy Anthony és Kate egymásnak lettek teremtve, aztán jönnek a bonyodalmak, a felsőbbrendű érdekek, a terv szerinti haladás, megannyi nehezítő tényező. Ám az igaz szerelemnek nem lehet parancsolni. Ezt is sejtjük, ezért a fő eseményszál meglehetősen hosszadalmas és unalmas. A mellékszálak pedig kevésbé érdekesek, mint az első évad eseménydús hömpölygése, melynek során megkedveltük az egyes karaktereket. Az ébredező női öntudat megtestesítője, Eloise Bridgerton (Claudia Jessie) valamelyest szórakoztató ugyan, Penelope (Nicola Coughlan) karaktere is izgalmas, főleg most, hogy tudjuk: ő a titokzatos társasági firkász, a bulvársajtó megalapítója, Lady Whistledown. Azok a flashbackek is érdekesek, amelyekből kiderül, hogyan halt meg a Bridgerton-gyerekek apja, és mekkora megrázkódtatást okozott Anthonynek, a legidősebb fiúnak vikomtként a helyébe lépnie. A társasági szálak mozgatója, Lady Danbury (Adjoa Andoh alakításában és Szirtes Ági zseniális magyar szinkronjával) ebben a szériában királyibb figura a királynőnél, ami szintén érdekes nüansz. A gyarmatok is bekukkantanak, bár az indiai szál kapcsán az alkotók csak karcolták a felszínt.

Mosolygunk, amikor barokkos feldolgozásban hallunk popslágereket (Material Girl, Diamonds, You Oughta Know), csodáljuk a pazar kivitelezést, a legutolsó kellékig megtervezett milliőt. Összességében véve azonban úgy tűnik, a régényfolyam második kötetének cselekménye túl soványka egy sorozathoz. Mintha az alkotókat kész helyzet elé állítota volna a Netfilx, és muszáj volt nyolc darab egyórás részt legyártaniuk. A végeremdény az előzőhöz képest túlságosan visszafogott lett, kevesebb ötlettel, több biztonsági megoldással. Meglátjuk, mire jutnak a festőtanonc Benedict Bridgertonnal – ő a regényfolyam hamadik részének főszereplője. Ha lesz harmadik évad – és miért ne lenne? –, talán nem is őt, hanem Penelope és Colin Bridgerton kezdődő románcát kellene górcső alá venni...