Lošonská Dékány Nikolett: A klubról

Már lassan 4 hónapja, hogy beléptem a klubba. Vagyis, beléptünk. Együtt csináltuk, ez egy közös ügy, közös hobbi. Sőt, jöttek velünk egyenest a szomszéd barátok is. Hadd szóljon. No de, mivel a férjem a munkája miatt elég sok órát kihagy, mert ugye valakinek pénzt is kell keresnie, ezért főleg én járok a gyűlésekre. Előre megjegyezném, hogy ez egy főleg önkéntes, nem fizető, de kifizetődő dolog. S bár a tagsági díj befizetendő, az elején akár fizetett szabadság is járhat a kiválasztottaknak. A kiválasztott pedig a mi családunkban én vagyok. És ha már egyszer fizetett szabadságon vagyok, időm, mint a tenger, nem igaz? Nem igaz.

Úgy döntöttem, megosztom a kedves olvasókkal az első négy hónap néhány tapasztalatát a klubtagságomról. Aki klubtag, azzal azért, hogy érezze, nincs egyedül, valaki közülük talán majd mosolyra derül. Aki meg nem klubtag, az had kapjon egy kis betekintést a klub világába. Azért csak néhány gondolat, mert bár tagnak lenni, főleg az elején, ciklikus, viszont egyáltalán nem olyan unalmas, mint amilyennek első látásra tűnik, meg aztán minden úgysem férne a papírra.

Szóval: néhány hónappal, azaz majdnem egy évvel ezelőtt beadtuk a jelentkezésünk, majd a nyáron sikeresen felvételt nyertünk a klubba. Mit ne mondjak, tudtam, hogy nem lesz ingyenes a belépés, sok taggal beszéltem előtte, de azért ilyen fájdalmasan drága tagsági díjra nem számítottam. Mindegy, kifizettük. Kifizettem. A papírokat aláírtuk, be volt adva a kérvény, nem volt visszaút. Meg biztattak is nagy kerek szemekkel, hogy persze fárasztó, meg időigényes, „de amúgy leírhatatlanul jó”, „tuti nem bánjuk meg”, „abszolút megéri belépni”. Befizettünk hát. Bizony. Mindannak ellenére, hogy nem nagyon tudtuk, pontosan mi vár ránk.

Állítólag individuális tapasztalat, ezért mindenkire valami más. Nincs ugyanis se előre megkötött program, sem útmutatás. Vagyis hogy van egy csomó információ, papírok, könyvek, amik alapján aztán kedved szerint próbálhatsz eligazodni a rengetegben.

Próbálsz kiigazodni az egész klubrendszerben, aztán vagy jól választasz, vagy nem. És azt is majd jóval később tudod meg. Azt mondják, elvileg nincs jó vagy rossz választás, de azt is mondják, hogy előbb-utóbb mindenképp hibázol valahol. Szóval elvileg nem kéne nagyon rástresszelni, de azért felelősségtudatosnak is kell maradni. Aha. Oké. Köszi.

Aztán ott vannak a gyakran változó és nehezen betartandó szabályok, amelyek közül nem mindegyik vonatkozik egyformán mindenkire. Hát igen, itt nincs fair play, ami a nemeket illeti, de még a nemeken belül is vannak egyenlőtlenségek. A belépésre tehát nem nagyon tudsz előre felkészülni, de utána is csak az biztos, hogy ez egy olyan játék, amelyben most egy ideig a legfontosabb életben maradni és életben tartani a másikat. Szóval sejtelmes az egész, de tekinthetünk rá úgy is, hogy kifejezetten izgalmas.

Annyi biztos, hogy sok rugalmasságot és alkalmazkodást igényel, amit én egyébként rettenetesen élvezek, de sokszor érzem úgy, hogy jobban menne minden, ha – mondjuk – literszámra ihatnám a kávét, és nem napi két csészében lenne limitálva a koffeinfogyasztásom. Jobban menne a hangképzés, a rímfaragás, az időbeosztás, minden. Bár az időbeosztás ADHD nélkül is jobban menne. Azt mondják, ha már 1-2 éve tag vagy, feljebb kerülsz egy olyan kasztba, ahol ez a szabály megszűnik számodra, sőt, ott már egy egész üveg bort is meg lehet inni, persze csak ha másnap korán fel bírsz kelni. Szintet ugrani hamarabb is lehet, de azt nem ajánlják, bár megeshet akaratodon kívül is. Ez is sok mindentől függ. Nekem egyelőre marad a napi két kávé.

Ez egyébként az egyik olyan szabály, ami például csak rám meg a szomszéd csajra vonatkozik a csapatunkból. Csak a szomszéd csaj se nem koffeinfüggő, se nem éjjeli műszakos. Ő bezzeg alszik a belépése óta. Pedig ő is klubtag. Ez például egy nem nemtől függő szabály. Ez még nemen belül is in-di-vi-du-á-lis. Vannak ilyen szerencsések, akik félműszakban dolgoznak. A belépésnél imádkoztam, hogy engem is abba a csoportba sorsoljanak, de én a rövidet húztam. Persze húzhattam volna rövidebbet is. Úgyhogy végül is ki lehet bírni, de neki azért kicsit könnyebb. Ez pedig felettébb bosszantó. Már csak azért is, mert mióta beléptem a klubba, konkrétan olyan érzésem van, mint ha folyamatosan ugyanazt a véget nem érő napot élném.

Azóta ugyanis még nem volt olyan napom, amikor lefeküdtem volna este és felkeltem volna reggel. Én ugyanis a szomszéd csajjal ellentétben minden nap esti műszakban is vagyok a napi mellett, ami azt jelenti, hogy két-három óránként feladatvégzés van gondoskodás címen. Még mindig. Ezt dobta a gép. Sebaj. Az idő majd felvált vagy levált állítólag, csak én egyelőre valahogy nem látom a fényt az alagút végén. Viszont sok régebbi klubtag mesél róla, ez tart életben. Ha ők mondják! Addig meg kitartok. A magas C helyett egy hosszú ááááá-t csendben, magamban, valahol távol a szabadban.

A klubba való belépésnél sok mindent felad az ember. Ilyen például az énidő. Abból nem sok marad a belépés után. Az egész alapnapirended megváltozik. Olyan szinten, hogy néha elfelejtesz fogat mosni. Pedig az robotpilótás szokás. Átkerül a súlypont máshova. Épp Az ego az ellenség című könyvet olvasom, mondjuk, igazán nem tudom, minek. A klubban ugyanis nincs ego. Legalábbis nem az első helyen. A klubban az ember megtanul alázatos lenni és olyan másoknak (nem klubtagoknak) természetes dolgoknak is örülni, mint például egy sikeres és zavartalan vécézés, étkezés vagy egy 5 percnél hosszabban tartó zuhany, esetleg fél óra délutáni szundi. Ha takarítasz vagy főzöl, akkor ezekből veszel el. Márpedig takarítani és főzni kell. Nem lehet mindennap kaját rendelni. Egy esti film, könyvolvasás, masszázs, netán egy jógaóra – ezekről inkább ne is beszéljünk. Ezek ugyanis az 5 puttonyos tevékenységek kategóriájába tartoznak, ami csak nagyon ritkán, kemény feltételek teljesítése árán adatik meg a tagság elején. Ezért amikor az ember – de főképp a nő – belép a klubba, szó szerint leszűkül körülötte a tér és az idő.

Nem mehet már akármikor akárhova. Színházba? Moziba? Szaunába? Haha. Csak bemenni egy üzletbe szintlépésnek számít, és ahhoz sem kevés bátorság kell. A klubtagok értik, mire gondolok. Aki nem klubtag, fogalma sincs. Hosszabb távot megtenni autóval kínzás és önkínzás egyben. Ezért azt csak tényleg nagyon szükséges esetekben kíséreljük meg. Marad hát a mindennapi fejszellőztetős séta a változó fák alatt, amit végül is sokáig nagy álmom volt napi szintre hozni. Most legalább sikerült, a klubban ugyanis ez az egyik fő programpont. Úgyis mondhatnám, hogy a reggeli és a délutáni kávé mellett a nap egyik kiemelkedő fénypontja. A pávás park. Ide elég sok klubtag jár, ún. gyűjtőhely. A klubtagokat különleges járművükről ismerni meg, amit még belépés előtt kellett beszerezni. Na meg persze ott van mindegyik tekintetében a mosoly mögött is jól leolvasható üzenet: „Tudom, miben vagy, kitartás! Ja, és üdv a klubban!”

Szóval, klubtagnak lenni nem mindig fenékig tejfel. Ezért is jó, hogy ha az ember minél több tapasztalt taggal veszi körül magát. A legjobb esetben olyanokkal, akik már a senior manager kategóriába tartoznak, tapasztaltak és bírják a strapát. Ők tudnak szerezni pár szabad percet neked, majd később pár szabad órát.

No és hogy miért éri meg klubtagnak lenni? Bármelyik klubtagot megkérdezed, azt fogja mondani, hogy a pozitív oldala az egésznek igazából leírhatatlan. Nehéz szavakat találni rá. Az, hogy lehet például húsospogácsapofikat és habos-hájas combokat csókolgatni korlátlan mennyiségben, csak a jéghegy csúcsa. Az olvasztó, fog nélküli mosolyok, a dinóhangok és a világ legfinomabb illata is smafu ahhoz az ingyenes kurzushoz képest, amit a legjobb színészt is kenterbe verve szolgáltatnak neked „mimika és gyors érzelemváltás a gyakorlatban” címen. Napi, heti és havi újdonságok. Ezenkívül még rengeteg olyan haszon, amit csak akkor tudsz meg, ha belépsz. Szóval, eddig úgy néz ki, tényleg úgy van, ahogy mondták. Megéri. De ez itt nem a reklám helye.

„Minden kezdet nehéz” – megmondta a Karafiáth Orsolya, de a Bear Grylls is (a Google szerint), meg persze rajtuk kívül még sok mindenki. Szóval a klubba készülőknek csak annyit, hogy olvassák el a kis betűs részt is, ne csak a brosúrát, mielőtt belépnek. Ha előre tisztában vagy egyes szabályokkal, már amihez előre hozzá lehet jutni, úgy egy kicsit könnyebb lesz.
A klubtársakat pedig innen is üdvözlöm. Kitartást nekünk. Végezetül pedig tiszteletem minden szeniornak. Köszi az együttérzést és a sok segítséget.