A betlehemi barlang csillaga

# Mikor a 2000. jubileumi évben II. János Pál meglátogatta a Szentföldet, programjának egyik csúcspontja a betlehemi Jézus Születése-bazilika megtekintése volt. Leereszkedett az Úr születési barlangjába, s ott, ahol az ősi hagyományok szerint valóban megszületett Jézus, a pápa fejét az oltárnak támasztva pár percig átszellemülten imádkozott. Majd megkérte a körülötte állókat, hadd maradjon egyedül. Hoztak neki egy karosszéket, s ő egymaga ott tűnődött és zsolozsmázott. Joggal feltételezhetjük, hogy közben gyakran pillantást vetett a szalmára fektetett Jézus-szoborra, s az alatta levő fémcsillagra, mely Jézus Krisztus születésének konkrét helyét jelzi. E márványhoz erősített csillagot ezüstből készítették egy nagyobb tányér nagyságúra, s azt a bibliai csillagot idézi, mely a három keleti bölcset elvezette az ígért Messiás születési helyére. Máté apostol ezt így fogalmazza meg: „És íme, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük haladt, majd odaérkezve megállt a hely fölött, ahol a kisgyermek volt.” (Mt 2,9)

Tehát ez a fémcsillag, melyet évente zarándokok százezrei érintenek meg, olyan, mint amaz „álló” csillag. Attól a pillanattól kezdve viszont a fénylő, útmutató csillag már más volt. Jézus volt, aki magamagáról azt vallotta: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12) Ezért aztán biztosan nem véletlen a csillag közepén a nyílás, melybe gyertya, mécses helyezhető, s melyet egy kör alakú felirat szegélyez: „Hic de Virgine Maria Jesus Christus natus est – 1717”. Itt született Jézus Krisztus Szűz Máriától. Az 1717-es évszám a csillag letételének dátuma. Minden karácsonykor szimbolikusan is felidéződik ez, mikor a helyi pátriárka megjelenik itt, és a csillagon szertartásosan elhelyezi a gyermek Jézus szobrát.

A kör alakú felirattól tizennégy csúcs fut szét sugárszerűen. A szám nem véletlenszerű, szimbolikus jelentései vannak. Duplája például a 7-es számnak, mely a Szentírásban mindig a teljességet, a beteljesedést, a kicsúcsosodást képviseli. És valóban, ahogy Szent Pál írja a galatáknak, éppen „amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát…” (Gal 4,4) A hely keresésekor, ahol Isten fia megszületett, a csillag kulcsszerepet játszott, épp ennek a teljességnek a szimbóluma volt.

A tizennégyes Jézus életének kezdetére másféleképpen is vonatkozik. Máté apostol leírása szerint születését 3x14 részletesen felsorolt nemzedék előzte meg. A 14-es szám a héber ábécében Dávid mássalhangzói számtani értékének összege (D+V+D, vagyis 4+6+4). A tizennégy ágú csillag tehát azt jelzi, hogy Ő, aki ITT született, Dávid nemzetségéből származik, ahogy azt a próféták előre jelezték. Az Újszövetség Dávidot legalább hatvanszor említi. Ezek az összefüggések a legtömörebben az Újszövetség utolsó könyvében, János jelenéseiben vannak kifejezve, mikor maga Krisztus foglal össze mindent egy mondatban: „Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag!” (Jel 22,16)

A jelképes tizennégyes másként is kijelöli Jézus életét, hisz a családfáján kívül, mely a kezdetet jelenti, jelzi a drámai véget is: a keresztutat, melynek a szintén nagyon régi hagyományok szerint éppúgy 14 állomása van. Ha tehát a 14-es szám az elején a Messiásnak Dávid király nemzetségéből való eredetét jelenti, a 14-es a végén a Krisztus királyságának földöntúli jellegéről alkotott elképzelést igazolja. E királyság lelkületéről Ő maga jelentette ki, hogy alapjaiban eltér ennek a világnak a szellemiségétől. Jézus, aki egy szegény istállóban születik Betlehem, Dávid városa peremén, ugyanolyan szegénységben hal meg a kereszten – minden idők minden emberéért. Szeretetének egyetemességét a születési barlangban kifejezi még a csillag fölé félkör alakban felfüggesztett 15 lámpa is, az itt ténykedő 15 keresztény hitközséget jelképezve.

Sajnos, éppen e keresztény hitközségek egymáshoz való viszonya jelentette az ezüstcsillag „keresztútját” is. Áldozatául vált ugyanis a latin és a bizánci világ képviselői közt dúló fájdalmas ellentéteknek. A csillagot 1717-ben a ferencesek helyezték el itt, akik már 1347-ben átvették a betlehemi szentély igazgatását. Pontosan 500 évvel később a latin felirattól felingerült görög hívek a csillagot eltávolították a barlangból. Az események felkeltették többek közt a francia nagykövet érdeklődését is: a katolikus hatalmasságok nevében kérte a helyi mozlim tekintélyeket, ismerjék el újra a ferencesek rendelkezési jogát, s hogy helyezzék vissza Krisztus születésének szimbólumát. Az oszmán császár, Miklós cár nyomására nemcsak hogy visszautasította a kérelmet, hanem egy különleges rendelettel visszamenőlegesen is jogerőre emelve megváltoztathatatlanná nyilvánította az aktuális állapotot. Egyes történészek szerint ez az ellentét is hozzájárult ahhoz a konfliktushoz, mely aztán a krími háborúban csúcsosodott ki 1853-ban.

Hogy mire gondolt, miről elmélkedett és miért imádkozott II. János Pál pápa, mikor magára maradt, az örök időkre titok marad előttünk. Alighanem arra kérte az Istent, hogy az „új csillag” fénye, Jézus szeretetének fénye hassa át minden ember szívét, és ezzel egyesítse az emberiséget. Mikor a pápa négy nap múlva kiállt a Golgota magasságára, szavaival ekképpen ösztökélt: „Oszlassuk el azt a botrányos benyomást, melyet ellentéteink keltettek rólunk!” S bár ez a felhívás a Golgotán hangzott el, érvényes most, karácsonykor is: Jézus igazából csak a megbocsátó, az egyesítő szeretet légkörében születhetik meg.