A Bárka sorsára is figyelt

Budapest. Megkezdte a munkát a Nemzeti Színházban is Alföldi Róbert, a teátrum július 1-jével kinevezett igazgatója, aki hétfőn Seress Zoltánnal, Bárka színházbeli utódjával közös tájékoztatón beszélt terveiről.

Budapest. Megkezdte a munkát a Nemzeti Színházban is Alföldi Róbert, a teátrum július 1-jével kinevezett igazgatója, aki hétfőn Seress Zoltánnal, Bárka színházbeli utódjával közös tájékoztatón beszélt terveiről. Alföldi Róbert kiemelte: a színházi szokásnak megfelelően február végén, március elején közlik a társulatok tagjaival, igényt tartanak-e a munkájukra a következő évadban, s március végéig a színészek is jelzik, szeretnének-e maradni. „Ez meg fog történni” a Nemzeti Színházban is – tette hozzá, megerősítve, hogy mindenkivel személyesen szeretne beszélni erről. Hangsúlyozta, hogy a március 1-jével a Bárka élére kinevezett Seress Zoltánnal éppoly jó a kapcsolata, mint a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójával, Jordán Tamással. Alföldi kiemelte: amikor elhatározta, hogy pályázik a Nemzeti Színház Zrt. vezérigazgatói posztjára, a legfontosabb az volt, hogy előtte megbeszéljék, mi legyen a Bárka Színházzal. Hangsúlyozta: a Bárka az elmúlt két évben visszakerült a budapesti vérkeringésbe, ezért fontos volt, hogy olyasvalaki vegye át a színház irányítását, aki tudja, mi történt ott az elmúlt időszakban, és akiben a társulat is „nagyjából megbízik”. Alföldi Róbert szerint Seress Zoltán bizonyos értelemben folytatja, amit ő elkezdett, bár biztosan valamilyen más művészi arculatot fog megjeleníteni. Kitért arra, hogy a mostani évadban még két darabot rendezett volna a Bárka Színházban, ezek közül csak az egyik valósul meg: a Don Carlos című Schiller-darab bemutatóját februárra tervezik, elmarad viszont Kacsóh Pongrác János Vitéz című előadásának júniusra jelzett premierje.

Seress Zoltán elmondta, bizonyos esetekben jó lenne, ha a Nemzeti Színház és a Bárka Színház „összetalálkozna”, együtt?mű?ködne, konkrét ötletekről azonban egyelőre nem nyilatkozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?