4. Nemzetiségi Fesztivál

Zsolna/Dunaszerdahely. Szeptember 27-én kezdődik és 29-éig tart a 4. Nemzetiségi Fesztivál, amelynek két helyszíne ezúttal Zsolna és Dunaszerdahely lesz.

Zsolna/Dunaszerdahely. Szeptember 27-én kezdődik és 29-éig tart a 4. Nemzetiségi Fesztivál, amelynek két helyszíne ezúttal Zsolna és Dunaszerdahely lesz.

„Mivel a rendezvény célja az, hogy országszerte bemutassa a kisebbségek kultúráját, minden évben más-más, egymástól távolabb eső helyszíneket választunk – mondta Pék Zoltán, a fesztivált rendező Music Art műsorszervező iroda igazgatója. – Fesztiválhelyszínként Zsolna már régóta a terveink között szerepelt. A város vezetése örömmel fogadta és támogatta a fesztivált, csakúgy, mint Dunaszerdahely elöljárói.”

A fesztivál programja minden évben egy-egy kisebbséget állít középpontba a Szlovákiában élő 12 nemzeti kisebbség közül. „A magyar, a roma és a ruszin, ukrán kisebbség után most az oroszra fókuszálunk. Oroszországi vendégeket is hívtunk, a Balalajka Kvartettet – közölte Pék Zoltán. – Örömmel vettük a pozsonyi orosz nagykövetség segítségét, idén ugyanis a fesztivált a kulturális minisztérium támogatása nélkül szervezzük. Azok, akik ellátogatnak a 4. Nemzetiségi Fesztiválra, meggyőződhetnek arról, hogy az idei program ugyanolyan gazdag, mint az elmúlt években volt. Ezúttal is képviselteti magát mind a tizenkét hazai nemzetiség, és ugyanúgy, mint az előző évfolyamokban, gyermek- és felnőtt csoportok egyaránt fellépnek. A fesztivál előtti esten színházi előadással, kiállítás-megnyitókkal kezdünk. Idén is nagyon sok iskola kapcsolódott be a rajzversenyünkbe, amelynek kiértékelését szombaton Dunaszerdahelyen tartjuk. Ezúttal is lesznek kísérőrendezvények, gyermekműsorok, s a környékbeli kézművesek is elhozzák portékáikat.”

Zsolnán szabadtéren, a város központjában zajlanak a programok, Dunaszerdahelyen pedig a városi művelődési központ ad otthont a rendezvénynek.

A zsolnai programok közül Pék Zoltán a péntek esti gálaműsort emelte ki, amelyben nemcsak amatőr együttesek lépnek fel, hanem ismert művészek is. „A dunaszerdahelyi programból kiemelném a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes műsorát, valamint Méry Margit nagyon szép folklórösszeállítását, a Virágba szőtt álmokat, amely lakodalmi hagyományokat mutat be. Egyelőre kevés helyen volt látható ez a nagyon igényes és minden szempontból nagyon látványos előadás. Fellép a Pressburger Klezmer Band is, amelyet a fesztivál törzsvendégének is nevezhetünk, hiszen eddig minden évben zenéltek a rendezvényen.”

A háromnapos fesztivál valamennyi rendezvényére ingyenes a belépés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?