4. atelier – ketten egy műteremből

Pozsony. Új projektet indít útjára a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma: pozsonyi székházában, a Brämer-kúriában a kortárs képzőművészeti irányzatoknak biztosít
teret.

A két művész a kiállítás installálása közben A szerző felvételeA múzeum, a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás, valamint Kiss Csaba, a somorjai At Home Gallery vezetője az idei év második felére olyan, öt részből álló sorozatot állított össze, amely egyrészt fiatal, pályakezdő művészeknek nyújt lehetőséget, másrészt a szlovákiai és a határokon túl élő alkotók közös munkáit, munkásságuk kereszteződési pontjait mutatja be.

A Kortárs művészet a Brämer-kúriában elnevezésű projekt első, illetve utolsó rendezvényeként a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola két-két hallgatója – előbb a lévai Andrea Bartošová és a pozsonyi Michal Czinege, decemberben pedig a rozsnyói Erik Šille, valamint a krasznahorkai Dávid Baffi – mutatkozik be. Közös bennük, hogy a főiskolán valamennyien Ivan Csudai diákjai, s az általa vezetett 4. számú festőműteremben alkotnak. Innen a kiállítás címe is: 4. atelier. Andrea Bartošová és Michal Czinege kiállítását ma 17 órakor nyitják meg a Brämer-kúriában.

Andrea Bartošová ironikus alaphangú, nagy formátumú festményei a fiatal generációk képi világát tükrözik; a művész egyik kedvelt „fogása”, hogy a patologikus emberi viselkedés modellhelyzeteibe játékokat, rajzfilmfigurákat, jeleket helyettesít be, amelyek az emberi alakokat pótolják, mintegy helyettük cselekszenek.

Michal Czinege a vizuális jelek szisztematikus feltérképezésével a különböző kommunikációs modellek lehetőségeit vizsgálja; minimalista elemek alkalmazásával az asszociatív látásmód kiprovokálására törekszik.

A következőkben, szeptembertől Somorjai Kiss Tibor és Róbert Jančovič közös képzőművészeti projektjének, valamint a budapesti Szemző Tibor és a pozsonyi Daniel Matej hanginstallációjának ad otthont a Brämer-kúria. Októbertől Varga Emőke és Patrik Kovačovský munkái lesznek láthatók a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma kiállítótermeiben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?