25 év rivaldafény, olykor árnyék

<p>Öntevékeny, negyedszázada jól működő, szakmai és közönségsikert egyaránt magáénak tudó amatőr színtársulata</p><p>kevés szlovákiai magyar városnak van manapság. Losoncon a napokban ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját</p><p>a Kármán József Színház, a társulat ebből az alkalomból a közönséget ajándékozta meg egy kabarécsokorral, Egy</p><p>hét a kávéházban címmel, Erdélyi Gábor rendezésében.</p>

SZÁSZI ZOLTÁN

Csak a statisztikák tükrében vizsgálódva is figyelemre méltó ez a negyedszázados színházi jelenlét. Csák István, a társulat vezetője szerint: ha csak a kimutatások alapján akarnánk összefoglalni ezt a 25 évet, akkor 63 bemutatóról, közel hétszáz előadásról, százhúsz, a társulatban megforduló színjátszóról, törökországi, dániai, csehországi, magyarországi fesztiválokról, a Jókai Napokon elnyert három fődíjról, tizenhárom nívódíjról, az egyéni alakítások és a rendezői munka számos elismeréséről kellene beszámolni. Csák István szerint azonban nem ez a lényeg. „Nekünk a színház, a színjátszás szeretete fontos, és az a küldetéstudat, amellyel ez a kis színházi műhely a magyar nyelven megszólaló színpadi játék fontosságát bizonyítja” – emelte ki a kezdetektől a Kármán József Színházban dolgozó lelkes színész és szervező. Aki szerint persze a rivaldafényben olykor árnyék is éri a színjátszót. Elmondta, rohamosan fogy a magyar közönség Losoncon, az évekkel ezelőtti telt házas, pótszékes bemutatók sora már a múlté. Tapasztalataik szerint a környéken is egyre kevesebb a megmutatkozási lehetőség. A tényleges szegénység mellett a szellemi elszegényedés is reális veszélyt jelent már Nógrádban.

Ennek ellenére a Kármán József Színház nem adja fel, a munka árnyékok, ellenszél, csendes közöny ellenére is tovább folyik. Bár amatőrként tartják számon, a társulat büszke lehet az eddigi munkájára. A Kármán József Színház hivatásos színházakhoz is méltó feladatvállalást teljesített az elmúlt negyedszázadban. Az átlagban heti egy előadás, az öthavonként új bemutató komoly teljesítmény. És továbbszámolva: az eddig lejátszott mintegy hétszáz előadáson közel százezer néző látta a produkcióikat. Néhány évvel a rendszerváltás után akár profikká is válhattak volna. Volt ilyen terv, hogy legyen Közép-Szlovákiában is egy magyarul játszó, profi vagy félprofi színház. Aztán, amint az lenni szokott errefelé, „nem volt elégséges politikai akarat”. Csák István szerint talán nem is olyan nagy baj már, hogy az elképzelés nem valósult meg. „Ahova a pénz belép, ott a lelkes amatőrizmus meghal. Legalább volt egy álom” – mondta Csák.

Hétvégén, a jubileumi gálán sem volt telt ház a losonci B. S. Timrava Színház nagytermében. De csak kis híja volt. Mintha ismét visszatalálnának a színjátszást szerető nógrádiak a zsöllyébe. A gálán salgótarjáni kollégákkal, barátokkal, színésztársakkal együtt mókáztak a losonciak. Akiken nem látszott megfáradás, inkább a bizakodás bizsergett bennük. Jó hinni, hogy az alkotás öröme a nehezebb időszakokon is átsegíti a csapatot. Hinni kell abban, hogy a Kármán József Színház nem könnyen összetéveszthető más csoporttal: egyedi, valóságos értéket teremtő csapat. Egy társulat, amely a mesétől kezdve a népszínműn át a modern drámákig, kísérleti darabokig minden elképzelhető műfajt a műsorára tűzött és tűz.

Szórakoztatva nevelni, nevelve szórakoztatni – nem egyszerű feladat. Zsilettpengén egyensúlyozás, tojástánc vagy salto mortale! Amit minden előadáson meg kell ugrani. Mert a közönség tapsa a legkomolyabb lakmusza sikernek és kudarcnak. Sikeres következő negyedszázadot!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?