2019-ben is elmaradhat az irodalmi Nobel-díj átadása

Nobel-díj
Stockholm |

Ha nem áll helyre a Svéd Akadémiába vetett bizalom, akkor elhalaszthatják az irodalmi Nobel-díj 2019. évi átadását is - mondta pénteken Lars Heikensten, a Nobel-alapítvány igazgatója a svéd rádiónak adott interjújában.

 

A Svéd Akadémia május 4-én jelentette be, hogy idén nem ítélik oda az irodalmi Nobel-díjat, mert megrendült a közbizalom a szexuális zaklatási és összeférhetetlenségi botrányba keveredett testület iránt, amelynek munkáját a tagok jó része bojkottálja.

Lars Heikensten, aki igazgatóként a Nobel-díjak "tekintélyéért" felelős, közölte, hogy 2019-et illetően sem fogalmaztak meg határidőt a díj átadására. Az alapítvány úgy döntött, hogy "akkor ítélik oda a díjat, amikor a bizalom az akadémiában helyreáll" - hangsúlyozta.

Megjegyezte, vannak intézmények, amelyek szívesen lépnének az akadémia helyébe az irodalmi Nobel-díjas kiválasztását illetően. "Számos javaslatot kaptunk alternatív intézményektől a díj odaítéléséről, sokan hajlanának rá" - mondta Lars Heikensten.

 

Az 1786 óta működő Svéd Akadémiát alapjaiban rázta meg, hogy Katarina Frostenson költőt, a 18 tagú testület egyik tagját és francia férjét, Jean-Claude Arnault-t súlyos vádak érték. A fotós férjet azzal vádolják, hogy számos nőt molesztált, továbbá köze van a Nobel-díjasok nevének idő előtti kiszivárogtatásához, a költőnő pedig eltitkolta, hogy érdekeltsége van egy feladatával összeegyeztethetetlen vállalkozásban. Arnault tagadja a szexuális zaklatással és a szivárogtatással kapcsolatos vádakat. A botrányok nyomán különböző okokból az akadémia hat tagja jelentette be, hogy visszavonul a testület munkájától.

Heikensten közölte: a bizottság tagjainak mérlegelniük kell, hogy maradnak vagy lemondanak, hasznára vannak-e a Nobel-díjnak.

A héten Sara Danius, az akadémia volt vezetője, aki a botrány miatt mondott le, felvetette, hogy a testület megmentése érdekében az összes bizottsági tagnak távoznia kellene. "Véleményem szerint az összes akadémiai tagnak le kellene mondania, és egy külső testületnek kellene kineveznie az új tagokat" - mondta az SVT svéd rádiónak nyilatkozva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?