Zsivkovics lesz a kormányfő?

Belgrád. Mikuláš Dzurinda szlovák kormányfő is részt vesz a szerdán meggyilkolt Zoran Djindjics szerb miniszterelnök mai temetésén. Szerbia új kormányfőjét is a Demokrata Párt jelöli. A belgrádi sajtó szerint Szerbia új miniszterelnöke Zoran Zsivkovics, a párt alelnöke lesz.

Szerbiában tegnapig közel hatvan személyt vettek őrizetbe Reuters-felvétel A Djindjics nevével fémjelzett kormányzó koalícióban, a DOS-ben állítólag konszenzus van arról, hogy a DS-nek kell jelölnie az új miniszterelnököt, s a pártvezetés már holnap javaslatot tesz Natasa Micsics ideiglenes köztársasági elnöknek a miniszterelnök-jelölt személyére. Amíg nem választják meg Djindjics utódját, az öt miniszterelnök-helyettes – köztük Kasza József – felváltva tart ügyeletet a kormány élén: elnökölnek a kormányüléseken és láttamozzák a kormány döntéseit. A miniszterelnök-helyettesek hétfőnként váltják egymást, egészen május 25-ig.

Függetlenül attól, hogy ki lesz az új miniszterelnök, a hatályos törvényi és alkotmányi rendelkezések szerint a rendkívüli állapot idején a köztársasági elnökre hárul az ország irányítása és minden kulcsfontosságú döntés meghozatala. A köztársasági elnöki teendők ellátását jelen pillanatban Natasa Micsics parlamenti elnök látja el. A rendkívüli állapot akármeddig eltarthat, időtartama attól függ, hogy milyen gyorsan tudják felszámolni azokat a jelenségeket, amelyek a helyzet kialakulásához vezettek. Kormánypolitikusok szerint a rendkívüli állapot bevezetését egyetlen dolog indokolta: az ország alkotmányos rendjét és biztonságát fenyegető szervezett alvilággal szembeni hatékony fellépés. A szerb kormány ehhez a harchoz kért tegnap segítséget a nemzetközi közösségtől. A rendkívüli állapot, illetve a háromnapos gyász miatt Vajdaság-szerte elmaradnak a mára meghirdetett megemlékezések az 1948-49-es forradalom és magyar szabadságharc hőseiről.

Boszniában keresi a Djindjics meggyilkolásával gyanúsított személyek egyikét a bosnyák rendőrség és az Interpol szarajevói irodája. A szerb rendőrség egyes jelekből arra következtetett, hogy az egyik gyanúsított a szarajevói repülőtéren bujkál. A légikikötőt átkutatták, de ott nem találták meg a szóban forgó személyt, így a keresés tovább folytatódik az egész köztársaságban.

Egyébként a hatóságok már 56 személyt vettek őrizetbe, közülük nyolcan annak a zimonyi klánnak a tagjai, amely megszervezte és végrehajtatta a gyilkosságot. A nyolc közül hárman védett tanú státusért folyamodtak. A klán három vezetője – Milorad Lukovics Legija, Dusan Szpaszojevics Siptar és Mile Lukovics Kum – szökésben van, intenzíven keresik őket.

A szerbiai állami televízió (RTS) tegnap azt jelentette, hogy a belgrádi hatóságok utasítására lebontják a három főnök egyikének, Dusan Szpaszojevicsnek (alvilági neve a Siptar) engedély nélkül épített házát. A Zimony központjában található épület valójában erődítményszerű, négyszintes üvegpalota, hatalmas udvarát a környékbeli lakóházak és üzletek határolják be. Január végén, a zimonyi és a surcini klántagok közötti nyilvános, sajtó útján zajló vita idején Siptar megengedte néhány újságírónak, hogy belülről is megtekintsék a néhány ezer négyzetméteres épületet és udvarát. Az akkori fényképek tanúsága szerint a palota fényűzően van berendezve, udvarát arisztokratikussá teszik a kandeláberek, illetve a hatalmas medence a porta közepén. Az RTS televízió helyszínről jelentkező tudósítója szerint a csendőrség házkutatást tartott a környékbeli házakban, majd kora délután a munkagépek hozzá is láttak a romboláshoz.

A horvát vezetők után tegnap Anton Rop szlovén miniszterelnök is aggodalmának adott hangot a térség biztonsága miatt. Szerinte a kialakult helyzet a NATO-belépés támogatására indíthatja a még ingadozó szlovénokat is az egy hét múlva esedékes népszavazáson. „A gyilkosság súlyosan érinti Szerbia biztonságát, és súlyosbítja a koszovói helyzetet, még agresszívabbá téve az ottani albánok és szerbek radikálisait egyaránt. A Jugoszlávia hamvaiból február 4-én született új állam, Szerbia–Montenegró jórészt a meggyilkolt Djindjics és a montenegrói miniszterelnök, Milo Djukanovics közötti személyes egyetértésen nyugodott. Ezért mind Szerbiában, mind Montenegróban késedelemre lehet számítani az alkotmánymódosításokban, a kormánybeli személycserékben és a reformok folyamatában” – vélte Rop. (t, m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?