Zsanett-ügy - Első fokon felmentette a megvádolt rendőröket a Fővárosi Bíróság

Budapest |

<p>Felmentette az öt megvádolt rendőrt a Zsanett-ügyben első fokon a Fővárosi Bíróság hétfőn. Az erőszakos nemi közösüléssel és más súlyos bűncselekményekkel megvádolt rendőrök bűncselekmény hiányában kérték felmentésüket az utolsó szó jogán előadott nyilatkozataikban.</p>

A rendőrök ellen az ügy állítólagos sértettje, E. Zsanett indított pótmagánvádas büntetőeljárást, mert állítása szerint 2007. május 4-én hajnalban Budapesten, a Múzeum körútnál feltartóztatták, majd ketten közülük egy elhagyatott helyen megerőszakolták, ezt három társuk végignézte, ezután pedig elvettek tőle 20 ezer forintot.

Az esetet korábban a nyomozó ügyészek is vizsgálták, ám részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában megszüntették a nyomozást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?