Felforrósodott autóban hagyta 3 éves kisfiát, míg prostituálthoz ment

kisfiú az autóban

A kisfiút járókelők vették észre. 

A 33 éves német férfi a hétfő estéjét egy prostituáltnál akarta tölteni, de vele volt a 3 éves kisfia, akit erre az időre az autóban hagyott. A Bild.de német napilap szerint egy járókelő vette észre a kisfiút a gyerekülésben a forró autóban. Miután kihívták a rendőrséget, kiderült, hogy a gyermek alig kapott levegőt.

A kisfiú szerencsére még eszméleténél volt, engedelmeskedett a járókelőknek, és önként kinyitotta az autót, hogy levegőhöz jusson és vizet ihasson. A kihívott orvos megállapította, hogy a kisfiúnak megemelkedett a testhőmérséklete és a kiszáradás jelei mutatkoztak nála.

Drámai pillanatok után a kisfiú édesapja is az autóhoz érkezett. „21.40 körül érkezett meg, és azt állította, hogy egy barátjával beszélgetett, akitől pénzt akart kölcsönkérni. A fiát az autóban hagyta, mivel az állítólag aludt” - mondta a rendőrség szóvivője.

A rendőrség azonban rájött, hogy a férfi nem sokkal este 8 óra után prostituálthoz ment. Az apa ellen két bűncselekmény miatt is eljárást indítottak, de a magánéletében is lesznek gondjai, hiszen a helyszínre érkező anya feldúlt és dühös volt, a kisfiút ráadásul kórházba is kellett szállítani.

(Bild.de, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?