Zeman exkormányfővel ismét elszaladt a ló

Prága. „Jól kihizlalt Hitlerhez” hasonlította Miloš Zeman volt cseh kormányfő Bernd Posseltet, a kitelepített szudétanémetek németországi szervezetének vezetőjét egy prágai gazdasági fórumon elhangzott beszédében – jelentette tegnap a prágai sajtó.

Prága. „Jól kihizlalt Hitlerhez” hasonlította Miloš Zeman volt cseh kormányfő Bernd Posseltet, a kitelepített szudétanémetek németországi szervezetének vezetőjét egy prágai gazdasági fórumon elhangzott beszédében – jelentette tegnap a prágai sajtó. A szabadszájúságáról ismert Zeman, aki tavaly nyáron távozott a miniszterelnöki bársonyszékből, előadását szokás szerint számos „szórakoztató” elemmel tarkította. „Kérem, csak semmi pánik. Én vagyok Miloš Zeman. Én érkeztem meg Prágába, nem pedig Lenin a belorusz pályaudvarra” – üdvözölte mosolyogva szépszámú hallgatóit. Mint mindig, most is volt egy-két kritikus mondata az újságírók címére: „Figyeljenek arra, amit mondani fogok. Ami itt elhangzik, az autentikus. Azt azonban, amit majd rólam az újságok megírnak, ne olvassák, mert nem érdemes” – így Zeman, aki tavaly óta vidéken él, s gyakorlatilag nem vesz részt a közéletben. Bár gazdasági előadásról volt szó, kedvenc témáját, a szudétanémeteket sem hagyta ki. Ismét az egykori Csehszlovákia elárulásával vádolta őket, s ekkor mondta Bernd Posseltről, a szudétanémetek elnökéről a csöppet sem hízelgő Hitler-hasonlatot. A múlt év elején Zeman diplomáciai feszültséget okozott Prága és Berlin között, amikor egy lapinterjúban a szudétanémeteket Hitler ötödik hadoszlopának minősítette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?