Zelenszkij: Ukrajna új biztonsági garanciákat kér a világ vezető hatalmaitól

Volodomir Zelenszkij

Szinte menthetetlenül törékennyé vált a nemzetközi biztonsági rendszer, ezért Ukrajnának új garanciákra van szüksége a világ vezető hatalmaitól biztonsága megőrzéséhez – mondta Volodomir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).

Az ukrán elnök az ország keleti részét sújtó katonai feszültségről szólva elmondta, hogy nagy a háború kockázata, de még nagyobb lenne, ha reagálnának a térségben tevékenykedő erők provokációira.

Hangsúlyozta, hogy Ukrajna „jó kezekben van”, és megvédi magát, a lakosság pedig „nem pánikol”.

Mint mondta, nem tudja, mi Vlagyimir Putyin orosz elnök célja, éppen ezért szeretne találkozni vele. Az biztos, hogy Ukrajna katonai konfliktus helyett diplomáciai megoldást és biztonsági garanciákat kíván. Erről az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai, valamint az Európai Unió, Németország és Törökország részvételével kell csúcstalálkozót tartani minél hamarabb, bárhol – tette hozzá.

Ez az új megállapodás sürgetően szükséges, mert a globális biztonsági rendszer vészesen törékeny, szabályai nem működnek, és az a veszély fenyeget, hogy a nemzetközi közösség megfeledkezik a 20. században elkövetett hibákról – fejtette ki az ukrán államfő.

Volodimir Zelenszkij egyben támogatást kért országa nyugati partnereitől, kiemelve, hogy a fegyverszállítmányok nem „adományok” Ukrajnának, hanem hozzájárulás az európai és a nemzetközi biztonsághoz.

Azzal kapcsolatban, hogy Németország nem hajlandó fegyverekkel segíteni az ukrán hadsereget, Zelenszkij köszönetet mondott azoknak az országoknak, amelyek „szavakkal, gesztusokkal és tettekkel is támogatták Ukrajnát”, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egyes országok nem mutatnak egyértelmű elkötelezettséget országa védelme mellett.

Kiemelte, hogy az ukrán NATO-tagság kérdésének kezelését sem tartja megfelelőnek. Mint mondta, az ukránok „őszinte válaszokat” várnak nyugati partnereiktől arra, hogy hazájuk elnyerheti-e a tagságot a szövetségben.

„Ha nem mindenki akar ott látni minket, akkor mondják meg” – jelentette ki. Arra viszont ne számítson senki – folytatta –, hogy Ukrajna beletörődik abba, hogy tartósan „ütközőzóna” lesz a Nyugat és Oroszország között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?