Jarábik: A két éve tartó háborúban Ukrajna nem áll nyerésre

Mi most az aktuális helyzet az ukrajnai fronton?

A front, az erről szóló kijelentések ellenére, nincs befagyva. Olyannyira nincs, hogy az oroszok az egész fronthosszon támadnak, áttörést keresve az ukrán védelmen. Ennek az egyik kicsúcsosodását látjuk Avgyijivkánál, amely elesett. Ebben az a figyelemreméltó, ahogy az oroszok a várost elfoglalták. Szűk két hónapig ostromolták Avgyijivkát, lényegesen nagyobb létszámú katonai erőt vonultattak fel, mint a várost védő ukránok, de többszörös tüzérségi fölénnyel is rendelkeztek, illetve itt láttuk teljes valójában érvényesülni az orosz légifölényt. Orosz repülők naponta több tucat ún. siklóbombát dobtak le, amely akár 1500 kg robbanóanyagot is tartalmazhat. Ezt először alkalmazták fontos ukrán erődítmények ellen. Miután szemből nem ment, Avgyijivkát az oroszok aprólékos módszerrel, kisebb bekerítésekkel, lépésről-lépésre foglalták el, aminek következtében a veszteségeik is viszonylag alacsonyak voltak. Főleg a bahmuti ostromhoz képest, ahol frontálisan támadtak.

Mi az oka annak, hogy az ukrán hadsereg nem tudja felvenni a versenyt az oroszokkal?

Két alapvető probléma jelentkezik. Az egyik a tüzérségi gránátok hiánya. Ezeket a 155 mm-es gránátokat és egyéb muníciót elsősorban az USA-tól kapták. A másik komoly gond az emberhiány. Ez utóbbi is egyre inkább érezhető. Nem véletlenül van terítéken a mozgósítási törvény, amely most ugyan elakadt a kijevi parlamentben, mert nagy politikai és társadalmi vihart kavart. Senki nem akarja vállalni érte a felelősséget. Ezzel szemben egy lényegesen felkészültebb orosz hadsereg áll, amely most már erős nyomást gyakorol az egész fronton. Avgyijivka elfoglalása után délen megindultak Zaporizzsja felé. Ez azt jelenti, hogy azt a szerény területi nyereséget, amit az ukránok nagy vérveszteséggel a nyári ellentámadás során meg tudtak szerezni, most veszítik el. Az egyik fő kérdés jelenleg az, hogy fel tudják-e tartóztatni az előre nyomuló oroszokat.

Mi várható a harctéren a közeljövőben?

Elsősorban az orosz légifölény, az említett nagyerejű siklóbombák bevetése nagyon nagy előnyt ad a számukra. Válaszlépésként az ukránok közelebb vitték a légvédelmi ütegeiket, ami rizikós ugyan, de okozhat elég nagy veszteséget az oroszoknak ahhoz, hogy óvatosabbak legyenek. Az Avgyijivkához hasonló öt-hat ukrán erődítmény maradt a donbászi fronton. Az oroszok pedig már a legutolsó, a harmadik ukrán védelmi vonalat, a Kramatorszk-Szlovjanszk-Konstantinovka vonalat kezdik ostromolni. Vagyis az oroszoknál van a stratégia kezdeményezés, ukránok pedig a túlélésre, illetve az orosz offenzíva visszatartására rendezkedtek be. Ukrajna létszámban és anyagi eszközök terén is rosszabbul áll, mint az oroszok.

Mire van Ukrajnának a legégetőbb szüksége ahhoz, hogy ezt a versenyt fel tudja venni az oroszokkal?

A tüzérségre és újabb katonákra. A drónok elterjedése ellenére ez egy tüzérségi háború. A tüzérségi gránátok hiánya arra vezethető vissza, hogy az amerikaiak már második hónapja nem szállítanak Ukrajnának fegyvert, az európaiak pedig eleve nagyon keveset gyártanak. Ráadásul a nyugati államoknak is fel kell tölteniük a raktáraikat.

Miért alakult ki ez a helyzet?

Az oroszok az elmúlt másfél évet azzal töltötték, hogy felkészüljenek egy hosszabb ún. anyagháborúra, ezt a nyugat nemigen akarta, Ukrajna pedig nem tudta meglépni. A gránátok gyártása helyett egyelőre az európai retorika fokozódott.

Mi lehet ennek a helyzetnek a megoldása?

Ha Amerika az újabb fegyverszállítás mellett dönt, az megoldást jelentene. Nekik ugyanis ehhez még megfelelő raktárkészletük is van. A rendelkezésre álló adatok alapján úgy látom azonban, hogy a nyugat a háborúra való felkészülés terén zajló versenyfutásban a lemaradását 2025-ig, de inkább 2026-ig nem fogja tudni behozni. Ukrajna pedig mostanra teljes nyugati függésbe került. Itt fontos azt elmondani, hogy a nyugat nem az ukrán hadsereget finanszírozza, hanem eszközökkel, fegyverekkel segít. Az a 40–42 milliárd dollár pedig, amivel a nyugat Ukrajnát segíti az magának az államnak a működésére megy. Így például ebből fizetik a nyugdíjakat. Az ukrán állam teljes bevételét pedig a védelmi költségekre fordítja. Tehát nem a nyugat finanszírozza a háborút, hiszen ezt a nemzetközi jog egyébként is tiltja. Ebből az következik, ha nem tudunk segítséget adni, akkor Ukrajna nagy hátrányba kerül. Itt érdemes felidézni, hogy korábban nyugaton azt gondoltuk, hogy 2024-re, vagy 2025-re már Oroszország sem fogja anyagilag bírni a háborút. Sajnos ez nem jött be. Ráadásul Irántól és Észak-Koreától olyan extra segítséget kap, amit a nyugat ebben az évben nem tud megadni Ukrajnának.

Oroszország nem merül ki abban, hogy háborút visel?

Az orosz hadiipar állami kézben van, így a politikai vezetés nagy ráhatással rendelkezik magára a termelésre. Fontos megjegyezni, hogy Oroszországnak egy részleges hadigazdálkodásra való átállása egyelőre nincs olyan súlyos hatással az emberek szociális helyzetére, mint azt korábban gondoltuk. Ez azt jelenti, az oroszok nemcsak a fegyvergyártást tudják a számukra szükséges szinten tartani, hanem még a lakosság ellátását is képesek biztosítani. Ebben az esetben sem működnek a szankciók. A legdrágább iPhone-t is be tudják hozni, csak mondjuk egy kicsit többe kerül és nem lesz rá garancia. A problémát fokozza, hogy Oroszország szinte úszik a pénzben, amit továbbra is a fosszilis energiahordozók eladásával szerez meg. Például saját hajóflottát állítottak fel a fosszilis export fenntartására. Oroszországnak évente kb. 100 milliárd dollárba kerül a háború, amit mindenféle szankció ellenére probléma nélkül ki tudnak termelni. Gazdasági és pénzügyi oldalról fenntarthatóvá tették a háborút. Nyugaton pedig pontosan ez hiányzik.

A nyugat miért került ebbe a helyzetbe, miért nem képes elegendő fegyvert biztosítani Ukrajnának?

Nyugaton a fegyvergyártó cégek legnagyobb része magánkézben van. A privátbefektető pedig akkor motivált arra, hogy kapacitást bővítsen, ha látja, a termékét tíz év múlva is el tudja adni. Ilyen szempontjai az oroszoknak nincsenek. Eddig nyugaton az ilyen hosszútávú szerződések jórészt hiányoztak. Itt azért azt is megjegyezném, hogy a 155 mm-es tüzérségi gránát darabjának ára a háború előtti 800 dollárról felment 8000 dollárra. Ezeknek a vállalatoknak így is óriási a haszna. Nincs tehát megfelelő motivációjuk a termelés fokozására.

Van-e olyan lépés, terítéken lévő fegyverszállítás, amely komoly fordulatot jelentene az ukránok javára?

A HIMARS rakétavető rendszerek átadása komoly lépést jelentett, de még ez sem volt olyan esemény, amely megfordította volna a háború menetét. Az oroszok alkalmazkodni tudtak a HIMARS-hoz is. A 20 darab nyugati F–16-os vadászgép érkezése sem várható, hogy fordulatot jelentene. Inkább arról lehet majd szó, hogy nem alakulna ki olyan légifölény, mint amit Avgyijivka esetében láttunk. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy az oroszok nagyon érzékenyek a nagyobb veszteségeikre. Az ukránok pedig vízi drónokkal kormoly károkat tudtak okozni a fekete-tengeri flottájuknak, ott fel tudták tartóztatni az oroszokat. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők nemrég leváltott vezetője arról beszélt, hogy egy nagy technológiai áttörés hozhatja meg számukra a fordulatot, de nem pontosította, mi lehet az. Ezzel együtt is Ukrajna egymillió drónt akar hadrendbe állítani. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a háború kezdete óta az oroszoknak a drónok területén is sikerült felvenniük a versenyt. Egyedül a vízi drónok tekintetében van már csak ukrán előny. Ráadásul az oroszok világszínvonalat képviselnek az ellenséges eszközök elektronikájának megzavarásában.

Összességében hogyan lehet értékelni az ukrajnai háború második évét?

Az orosz invázió kezdete óta eltelt első évet egyértelműen az ukránok nyerték meg. A második év azonban egy anyagháború. Ebben az évben az ukránok mindent feltettek arra, hogy az oroszokat mindenáron, nagyon nagy veszteségek árán is mindenhol megállítsák. Ezt volt Bahmut esete. Aztán ott volt a nyári ukrán ellentámadás, amellyel azt akarták bizonyítani, hogy az oroszokat vissza lehet szorítani. Ez azonban ősszel megtorpant. A második évben az oroszok állnak jobban. De ezt nem a harcmezőn érték el, hanem a felkészülés terén. Most pedig Avgyijivka elestével egy újabb fázis kezdődik, az oroszok kezében van a stratégiai kezdeményezés.

Egy éve, amikor az orosz invázió első évfordulóján beszélgettünk, akkor ön azt mondta, az ukránok helytállása, ellenállása példaértékű. Egy évvel később hogyan látja a helyzetet az ukrán társadalom?

Az ukránok helytállása továbbra is példaértékű, de a társadalom fáradt. A veszteségeket titkosítják, de mindenki érzi, hogy nagyok. A gazdaságot működtetik, hatalmas dotációval, de fejlődés nincs. A háborús kárt ezer milliárd dollárra teszik. Az országnak a Dnyeper bal oldalán elterülő része gazdaságilag megszűnt létezni, ott csak a hadsereg van. Ráadásul egy demográfiai katasztrófával kell szembenézniük, nagyon kevés a fiatal. A sorozás alsó korhatárát is csak most viszik le 27-ről 25 évre. A fiatal generációt megpróbálják megvédeni. Ez abban is tükröződik, hogy a hadseregben az átlagéletkor 42–43 év. A becslések szerint 26–28 millió ember lehet Ukrajnában. Egy novemberi felmérés szerint már 42 százalék beleegyezne abba, hogy akár területveszteség árán is, de ne folytatódjon a háború, hanem szünet legyen. A „peredyshka”, vagyis lélegzetvétel, egyre inkább visszatérő motívuma a kijevi elit beszélgetéseinek is.

Mi a helyzet most az ukrán belpolitikában?

A már említett Zaluzsnij most sokkal népszerűbb, mint maga Zelenszkij elnök. Én úgy gondolom, Zaluzsnij lesz a következő elnök és Zelenszkij azzal a tudattal váltotta őt le, hogy ezzel tisztában van. Ám egy elnök viszont csak választás után kerülhet hivatalba, választást pedig csak akkor tartanak, ha nincs háború. Ráadásul Zelenszkijt a többség továbbra is támogatja, és nagy többség ellenzi bármiféle választások megtartását amíg a háború tart.

Hogyan érhet véget ez a konfliktus?

Ez ugyan egy kicsit spekulatív, de egyre inkább afelé mennek a dolgok, hogy nyilvánvalóvá válik, szükség van arra a bizonyos szünetre. A kérdés csak az, mikor, milyen formában jön ez el, és hol lesz az a bizonyos vonal Oroszország és Ukrajna között. Ha pedig szünet lesz, akkor az hosszabb ideig fog tartani. Ahogy arról egy évvel ezelőtt is beszéltünk, a fegyverszünet utáni helyzet ahhoz hasonlíthat majd, mint amit Észak- és Dél-Korea között látunk. Egyébként a nemzetközi színtér szereplői még nem teljesen jutottak el idáig. A nyugat ugyanis nagyon magasra tette a retorikai lécet. Egy ilyen kompromisszum, egy szünet ebből a perspektívából vereséget jelentene, hiszen akkora a különbség a retorika és a valós lehetőségek között. Az Észak- és Dél-Korea közti helyzethez hasonló megoldás mellett szól az is, hogy az oroszok képtelenek lennének Ukrajna teljes területére kiterjeszteni a fennhatóságukat. Az ukrán népesség legnagyobb része ugyanis ténylegesen oroszellenes. Költői kérdésként teszem fel a következőt: Az ukrán társadalomnak ki tudná jobban elmagyarázni a szünet szükségességét, mint Zaluzsnij, a hős katona?

Ez lehet az ún. exit stratégia Oroszország számára?

2024-ben a nyugat önmagával van elfoglalva, hiszen több fontos választás is előttünk áll. Ebben az évben hiányozni fog az Ukrajnának nyújtott támogatás, de a frontvonal csak akkor fagy be, ha az ukránok képesek az oroszokat visszatartani. Ha majd ez megtörténik, akkor mindenki számára ez lehet az a legkisebb közös többszörös, ami alapján a szünet előállhat. Ettől minden más forgatókönyv csak rosszabb.

Miközben beszélgetünk, érkezett a telefonomra egy értesítés, mi szerint Dmitrij Medvegyev, korábbi orosz miniszterelnök azzal fenyeget, hogy ha Oroszországnak vissza kell vonulnia a nemzetközileg elismert határai mögé, akkor Kijevre és a nyugati hatalmak fővárosaira atomcsapást mérhetnek. Ezt hogyan értékeli?

Orosz szempontból ez a háború a Krím félszigetről szól. Ha az ukránok a Krím visszafoglalásával fenyegetnének, akkor az oroszok számításba vennék a taktikai, vagyis kisebb erejű atomfegyver bevetését. Ez azonban nem az említett nagyvárosok ellen, hanem ukrajnai harcállások ellen irányulhatna. Ők ezt tényleg komolyan gondolják. Az ukránok azonban nem tudták visszafoglalni a félszigetet, hiszen az oroszok nagyon erős védelmi vonalakat építettek fel a Krím előtt. Délen pedig sikerült elfoglalniuk egy olyan területet, amely szárazföldön köti össze a félszigetet Oroszországgal, amit tartani tudnak. Ez lehetett a minimális katonai céljuk.