Zelenszkij Kijevben fogadta az amerikai pénzügyminisztert

Zelenszkij Kijevben fogadta az amerikai pénzügyminisztert

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadta hétfőn Kijevben Janet Yellen amerikai pénzügyminisztert, és az Egyesült államok Ukrajnának nyújtott anyagi támogatásáról tárgyalt vele.

Az elnök hivatalos honlapjára kitett közlemény szerint Zelenszkij nagyra értékelte a támogatást, amelyet Ukrajna az orosz agresszió kezdete óta kapott az Egyesült Államoktól.

Zelenszkij kiemelte az amerikai kormány február 24-i döntését, miszerint 2023-ban 9,9 milliárd dollárt juttat Ukrajnának közvetlen költségvetési támogatásként. Hangsúlyozta, hogy ezek a források rendkívül fontosak, mert lehetővé teszik az állami költségvetés fedezetlen részének kitöltését, illetve az arra leginkább rászoruló lakossági rétegek támogatását.

A találkozón külön figyelmet fordítottak Ukrajna és a Nemzetközi Valutalap (IMF) közötti együttműködés jelenlegi helyzetére, valamint az alap programjai végrehajtásának kilátásaira.

Külön szóba került az orosz agresszió következtében megsemmisült ukrán infrastruktúra újjáépítésének kérdése. Egyetértettek abban, hogy szükség van a magánszektor bevonására az újjáépítési projektek megvalósításába. Zelenszkij azzal kapcsolatban, hogy a zárolt orosz pénzeszközöket Ukrajna újjáépítésére használnák, felhívta a figyelmet az ehhez szükséges mechanizmusok fontosságára.

Az elnök köszönetét fejezte ki az Egyesült Államoknak az Oroszországgal szembeni szankciókért. Hangsúlyozta viszont: szigorúbb szankciókra van szükség ahhoz, hogy Oroszország ne finanszírozhassa tovább Ukrajna elleni háborúját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?